Gyógyulás

  • Evangélium,  Gyógyulás,  Hitéleti írások

    Megvan az Isten népének a szombatja 2.

    Az Isten népének a szombatja a cselekedetektől való megnyugvás. Milyen tettektől való megnyugvásról szól a Biblia? Nem kell többet semmit se csinálnunk, csak fekszünk az ágyon és üdvözült mosollyal bambulunk? Dehogyis! Azoktól a cselekedetektől nyugszunk meg, amikkel Istennél akarnánk bevágódni, szabályok követésétől, önmagunk megigazítására tett erőlködésektől, egyszóval a holt cselekedetektől. A szombati megnyugvás árnyképét mutatja meg az ószövetség, amikor leírja, hogy milyen lesz az a hely, ahova Isten vezeti be az Izrael fiait. 5 Mózes 6:10-11. (RÚF 2014)„Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre, amelyet esküvel ígért atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy neked adja majd – nagy és szép városokba, amelyet nem te építettél, minden jóval telt…

  • Evangélium,  Gyógyulás,  Gyülekezet, közösség,  Hitéleti írások

    Megvan az Isten népének a szombatja 1.

    Sokszor tapasztaltam a gyülekezetben, hogy a testvérek nem tudnak megnyugodni Krisztusban. Megpróbálják megoldani az ádámi természet problémáit a test szintjén, cselekedetekkel. Ugyan Jézus nevében űznek, kötöznek, és megvallanak, de olyan problémákat akarnak megoldani, amikre a megváltás megoldást adott. Úgy tekintenek a megváltásra, mint ami lehetőséget adott, de mégis cselekedetekkel kell kierőszakolni az ígéretek megvalósulását az ördögtől. Azonban bármennyit is harcolnak, rendszerint eredmény nélkül teszik ezt. Miközben a keresztények állóháborút folytatnak az ördöggel, nem veszik észre, hogy a Biblia teljesen más képet fest az újszövetségről. Zsidó 4:8-11 (CSIA)„Következőleg hátra van még az Isten népének egy szombati nyugalom. Hiszen aki az ő nyugalmába bement, az szintén megnyugodott a maga munkáitól, amint Isten…

  • Evangélium,  Gyógyulás,  Hitéleti írások

    Isten ítélete a világon – vagy mégsem?

    Két hete itthon van az egész család. Home office, távoktatás, Tesco rendelés, pihenés, alvás. Közben nézegetem a neten, hogy keresztények hogyan vélekednek a koronavírusról. Vannak, akik kiegyensúlyozottan, de sokan az apokalipszis eseményeit vízionálják, illetve úgy látják, hogy a pandémia Istennek a világot, vagy éppen az egyházat sújtó ítélete. Ítélet! Némelyek élvezettel mondják ki ezt a szót. Szinte kéjelegnek benne. Isten odacsap, lerombolja a gonoszok építményét, a langyos hívők kártyavárait. Milyen jó lesz, végre a bűnösök megkapják a magukét. Az engedetlen hívők végre jól megijednek, beállnak a sorba és engedelmeskednek az elöljáróiknak. Jól hangzik… legalábbis a testnek, de nem tükrözi az igaz valóságot. Róma 5:8-11 (RÚF 2011)Isten pedig a hozzánk való…

  • Evangélium,  Gyógyulás,  Gyülekezet, közösség,  Különleges műfaj

    Élni, vagy túlélni?

    A történelem felszínes ismerete is arra tanítja az embert, hogy bizonyos helyzeteket nem érdemes túlélni. Mert néha olyan eszközök igénybevételére van szükség a túléléshez, melyek az embert kiforgatják emberi mivoltából.Kicsit sarkos, érdes állítás, hogy nem csak előre jutni, pozíciót megszerezni, megtartani, nem csak meggazdagodni, hamis áldásba kerülni nem érdemes, bizonyos nemtelen eszközökkel, de vannak helyzetek, amiket túlélni sem érdemes. Nem a földi élet megutálása, egy világfájdalom, hanem túlélés adott eszközei miatt. Ilyen helyzetek, amikor a biológiai élet fenntartásához, a túléléshez egymást falták fel emberek: hajótöröttek, ostromlott várakba zártak. Persze az emberevésnek vannak „civilizált” formái is, mint a másik elárulása, a barát beáldozása egy érdek, esetleg a profit miatt, vagy a…

  • Evangélium,  Gyógyulás,  Hitéleti írások

    A megkoronázott vírus. Az emberi test. 2.

    Az előző rész zárógondolatához még hozzátennék egyet: Mélységesen igazságtalan, és szemforgató okoskodás az, amikor a kegyelem evangéliumát hirdető közösségekben jelentkező bajokat, hívők bűnbeesését a hirdetett üzenetnek, a kegyelem hirdetésének tulajdonítják. Azt mondván, az üzenet következménye az erkölcsi defekt. Ám a hagyományos, teljesítmény-centrikus törvényt, szabályokat képviselő gyülekezetekben történő bűnöket, viszont pont a hirdetett üzenet ellenére megtörtént, sajnálatos esetként értelmezik. Sőt még azt is figyelembe kell venni, hogy a kegyelmet hirdető közösségekben sokkal nyíltabban és hamarabb világosságra kerülnek a bűnök, míg a szabályokat, törvényeket emberi teljesítményt követelő közösségekben a félelem, és a megfelelés kényszere miatt, sokkal nagyobb a rejtőzés és a képmutatás.   Jézusban való hitünk és az Ő halálával, eltemettetésével, feltámadásával…

  • "Hiperkegyelem",  Evangélium,  Gyógyulás,  Hitéleti írások

    Koronás vírus???

                                                      Az emberi test 1. A kultúrák az emberi testet nagyon eltérően ítélték meg. A görög és római civilizáció ugyanúgy kultuszt épített ki körülötte, mint napjaink nyugati társadalmai. A keresztény gyökerű vallás uralta évszázadokban viszont szinte a gonosszal azonosították, és korunkban is vannak vallások melyekben, különösen a női test, maga a romlás eszköze. A hívők gondolkodása is gyakran e két szélsőség között ingadozik. Nézzük meg, mit mond Isten beszéde az emberi testről. Az ember teremtéséről 1Mózes 1. beszél először a 26-27 versszakban. És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön…

  • Gyógyulás,  Gyülekezet, közösség,  Házasság-család,  Hitéleti írások,  Különleges műfaj

    A Krisztus szerelme.

                                                                   A karizmatikus mozgalomhoz tartozó közösségekben, a törvények szabályok elburjánzásával a kegyelem rovására, észlelhető egy lesajnáló attitűd az Isten szeretetének üzenetével szemben. Olyan kép él egyes hívőkben hogy ez „lájtos” bébiétel, szemben a teljesítményről, és bűnről szóló „kemény” tanításokkal. Ám, mivel Isten személyének legmélyebb lényege a szeretet, úgy az evangéliumról szóló tanításoknak is szükségszerűen ebben az irányban kell elmozdulnia az evangéliumi igazságok helyreállításának folyamatában. A helyreállítás Istentől van, ezért az Ő szeretetéről is egyre mélyebbek lesznek a kijelentések, a tanítások és egyre több szó esik róla. A személyes hívő élet legalapvetőbb fundamentuma is ez. Írásom is erről szól. A 2. Korintus 5. 14. Azt mondja, hogy a „Krisztus szerelmes szorongat”…

  • Gyógyulás,  Gyülekezet, közösség,  Szépirodalmi írások

    Te ismered

    Te ismered: hogy el nem mondhatod, hogy nincs rá szó,csak fáj nagyon, és a szégyen is szúr egy kicsit,mert szívedben ott a hit, és restelled azt, hogyha fáj, mert tél után jön a nyárés nem lehetnél sose gyenge, mert él már a hit a szívedben, és harcolsz, hogy erős legyél, az enyhülés el még sem ér, és tudod azt hogy színigaz: önmagadból nincs vigasz, de kívülről meg el nem ér sejted fázik lelked fél,mert a másik jeges táj: nyelve sebez, szeme vág,meg időd is már régen töltöd: Nem jó embernek lenni a Földön. Te ismered, mert itt vagy te is, hogy töviserdőn kertet keríts, hogy oda menjél, hogyha fáj is,…

  • Elvárás és ellátás,  Gyógyulás,  Gyülekezet, közösség,  Szégyen és félelem

    Az Isten szava 2.

    Úgy vélem, a hívők gondolkodásában sok felül nem vizsgált, igeellenes, de mégis „zsigeri” meggyőződés, magaslat található napjainkban is.Pál ezeket nevezi okoskodásoknak és magaslatoknak: 2. Kor 10. 4.-5.    Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek (erőd, vár, börtön) lerontására;Lerontván okoskodásokat (érvelés, számítás) és minden magaslatot, (magas hely, kiemelkedés) amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, (gondolkodásmód, ötlet, terv, szándék) hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak; A fegyverek, amik alkalmasak ezek lerombolására az Ef. 6.-ban vannak felsorolva. Mind a hittel, a bizalommal kapcsolatosak. Ha van bizalmam, van reménységem (sisak), őszinte merek lenni másokhoz és magamhoz (öv), identitásom az igazzá lett emberé (mellvas), sok embert vagyok képes bizalmam,…

  • "Hiperkegyelem",  Evangélium,  Gyógyulás,  Hitéleti írások,  Törvény és törvénykezés

    Evangélium, kegyelem és a csodák.

    A legtöbb ember meglepődne, meg is ijedne, ha a szíve közvetlenül helyezné a nyelvére a szavakat. Sokáig kéne beszélnie, míg végre megismerné önmagát és az elméjében élő képek, tradicionális, rögzült vélekedések, elvárások, „nagy emberek” véleménye, alkalmazkodás, félelem nem akadályozná végre.Érdemes egyszer kipróbálni. Kimondani újra azt, amiről tudjuk, hogy még őszintén, úgy ahogyan a szívünkben lakik, jött ki a szánkon az a dolog. Jézus megismerése után még többször berúgtam, évekig dohányoztam – és rettegtem, mert azt mondták a gyüliben többen, hogy elkárhozom, ha így érne a vég. Féltem néhány vezetőtől is, hogy belém látnak, lelepleznek, kizárnak. De szerettem Jézust és jártam az alkalmakra, bűnvallásokra és magamban is állandóan bűnbánatot tartottam, de…