A szövetségek összemosása 4
2020.01.12
Elérkeztünk a Zsidókhoz írt levél tizedik fejezetének a közepéhez. Az eddigiekből látható volt, hogy az újszövetség egy teljesen új szövetség, mely nem a régi mózesi szövetségre épül, az csupán árnyéka az újnak. Viszont az újszövetség minden tekintetben jobb szövetség, sokszorosan felülhaladja a régit, Jézus Krisztus áldozata nemcsak egyszeri és tökéletes volt, de a benne hívőket is tökéletessé tette, eltörölte minden bűnüket. Éppen ezért az eltörölt bűnökre maga az Isten sem emlékszik.
Ezután egy olyan rész következik, amit sokan félreértenek, és arra használnak, hogy a hívőket megijesszék, nyomást helyezzenek rájuk. Azt mondják a hívőknek, kiragadva egy verset a szövegből, hogy ha szándékosan bűnt követnek el, akkor arra nincs többé bűnbocsánat. Ez az értelmezés azonban a levélben korábban leírtaknak tökéletesen ellentmond. Arról nem beszélve, hogy a mai farizeus erkölcscsőszök is követnek el bűnöket. Bár lehetséges tudatlanul, vagy véletlenül is elkövetni bűnt, de az ilyen tettek jelentős része szándékos. Ha a modernkori farizeusok értelmezése helyes lenne, akkor valószínűleg senki sem menne a mennybe.
Zsidó 10:25-29. (RÚF 2014)
„Saját gyülekezetünket ne hagyjuk el, ahogy egyesek szokták, hanem bátorítsuk egymást annál is inkább, mivel látjátok, hogy közeledik az a nap. Mert ha szándékosan vétkezünk, miután megismertük az igazságot, akkor nincs többé bűneinkért való áldozat, hanem az ítéletnek valami félelmetes várása, amikor a tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket. Ha valaki elveti a Mózes törvényét, az két vagy három tanú vallomása alapján irgalom nélkül meghal. Mit gondoltok: mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki Isten Fiát lábbal tiporja, a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tarja, és a kegyelem Lelkét megcsúfolja?”
Az eredeti szöveg szerint nem a gyülekezetet hagyták el, hanem az összegyülekezést. Bizonyára voltak zsidók, akik elhagyták a keresztények összegyülekezését, az úrvacsorát, és ezzel a hitet, és visszamentek a régi jól ismert mózesi rendszerbe. Ez annál is inkább nagy probléma volt, mert közeledett az a nap, Kr.u. 70 augusztus 4-e, amikor a Titus által vezetett római hadsereg lerombolta a Templomot, ezzel lehetetlenné téve az áldozatok bemutatását.
A szándékos vétkezés pedig éppen arra vonatkozik, hogy ezek a zsidók megismerték az igazságot, megismerték Jézus Krisztust, mint az Isten Bárányát, aki meghalt a bűneikért, mégis elhagyták a keresztények összegyülekezését, és visszamentek a régi szövetségbe. Ezek az emberek tudatosan megtagadták Jézust, az Urat. Milyen áldozat maradt volna számukra? Nincs más áldozati lehetőség többé. Ők voltak, akik az Isten Fiát lábbal tiporták. Ők tartották közönségesnek Jézus vérét, vagyis ugyanolyan értékűnek tartották, mint a bikák és bakok vérét. Visszamentek a törvény alá, és ezzel bántalmazták a kegyelem Szellemét.
Ezt a bűnt ma már nem lehetséges elkövetni ugyanilyen módon, mert nincs Templom. A modernkori farizeusok, azonban számos kereszténynek mondott tanítással ugyanúgy megtapossák az Isten Fiát, a vérét közönségesnek gondolják és a kegyelem Szellemét bántalmazzák. Amikor azt tanítják, hogy a jövőbeli bűnök nincsenek eltörölve „automatikusan”, valamit még tenni kell ezért, kérni kell, hogy Jézus vére törölje el a bűnt, amikor azt állítják, hogy egy hívő bűnös állapotba került a bűn elkövetése által, akkor bizony Jézus vérét közönségesnek gondolják, és bántalmazzák a kegyelem Szellemét. Ilyenkor tapossák az Isten Fiát. Ezek a tanítások konkrétan tagadják az újszövetséget, tagadják, hogy az Isten Fiának az áldozata egyszeri, tökéletes áldozat volt, amely eltörölte a bűnöket, és tökéletessé tette az odajárulókat, akik hittel elfogadták ezt.
Szembe kell nézni azzal, hogy ezeknek a tanításoknak – hangozzanak bármilyen jól is -, egy céljuk van: kontroll alatt tartani a gyülekezet tagjait. Ezekkel a tanításokkal tartják bizonytalanságban, gyereksorban a hívőket; megakadályozzák, hogy felnőjenek Krisztusban. Ami még rosszabb, benne tartják őket a bűn és bűnhődés ördögi körében; az ilyen hívőkön uralkodnak a bűneik, nem tudnak azokból kijönni. Ráadásul sokan még azt is gondolják, hogy egyedül vannak a problémáikkal, csak ők ilyen defektes hívők. Járnak bűnvallásról bűnvallásra, és képtelenek elhagyni a bűneiket. Pedig csak hallaniuk kellene, hogy Jézus Krisztus, az Isten Fia egyetlen áldozatával örökre hatályon kívül helyezte a bűnt, és őket pedig tökéletessé tette, hogy ne legyen bűntudatuk, hanem felegyenesedjenek, és királyi gyermekekként járjanak; hogy megtapasztalják, hogy meghaltak a bűnnek, és a bűn nem uralkodik többé rajtuk, mert Isten kegyelme alatt vannak. Ez a valódi kereszténység, ez a valódi hit útja. Aki mást tanít, fogságba ejti az embereket.
Zsidó 10:35-39 (RÚF 2014)
„Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret: „Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.” De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.”
Az Istenbe vetett bizalomnak nagy jutalma van. Nem láttuk, hogy Jézus meghalt, de elhisszük, amit az írások állítanak, és amit maga a Szent Szellem is tanúsít. Ez az Istenbe vetett bizalom, a hit, amely által élünk és nem a láthatóak. Az igaz ember tudja, hogy nem a cselekedetei, hanem a Jézusba vetett hite miatt igaz. Ne hátráljunk meg a mégoly tekintélyes emberek által bőszen hirdetett fenyegetések előtt sem, mert az Isten által igaznak nyilvánított ember hitből fog élni.
Erről szól a 11-ik fejezet. Sorolja a levél írója azokat a régen élt embereket, – kezdve Ábellel, majd folytatva a sort Énókkal, Noéval, Ábrahámmal, Sárával -, akik elhitték, hogy igazak és ezáltal megmenekültek, csoda történt az életükben, vagy éppen nem menekültek meg, de hitben haltak meg, várva az ígéreteket. Már a levél írója is arra a konklúzióra jut, hogy képtelenség felsorolni a hit összes hősét, akikre nem volt méltó a világ. Akik Istentől jó bizonyságot nyertek, de nem teljesült be az életükben az ígéret, mert nélkülünk ők sem juthattak el a teljességre. A levél megírása óta is tömegek haltak meg, akik nem látták az ígéretek beteljesedését, de hitben haltak meg. Felix Mantz, az anabaptista igehirdető, akit Zwingli, a zürichi református vezető által kierőszakolt városi tanácsi döntésre fojtottak bele a várost átszelő Limmat folyó jeges vizébe. Zsoltárokat énekelt a csónakon miközben a folyó közepére vitték és bátran, hitben halt meg azért, mert komolyan vette az újszövetséget. Százak követték a halálba a valódi evangélium hirdetése miatt: Hans Denck, Balthasar Hubmaier, Wofgang Ulimann, Michael Sattler, és sokan mások. Őket a keresztény testvéreik üldözték és ölték meg.
Ma a felvilágosult Európában nem kell meghalni a hitért. Nincsenek máglyák, nincs vízbe fojtás, csupán verbális üldözést szenvedünk, a pulpitus mögül gyaláznak, sötétben átkoznak a hitünkért a saját testvéreink. De maradjunk meg a hitben és a szeretetben, mert Isten nem gyönyörködik azokban, akik meghátrálnak. Mi azonban nem vagyunk a meghátrálás emberei, hanem a hitéi!
Ámen!