„ÁÁÁ…! Testvérem, engem nem hallgatott meg az Úr.” (Kísérteni az Istent.)

A kegyelem Istenének ígéretei hit/bizalom és béketűrés által valósulnak meg az életünkben. (Zsid. 6.12.)
Bízunk az Úr személyében és elhisszük, amit ígért.
Az ígéret tárgya konkrét, biztos, ha nekünk, Isten gyermekeinek és nem másnak ígérte, akkor ragaszkodjunk is hozzá.
A legtöbb ígéret beteljesülésének a módszere és az időpontja viszont nincsen világosan kijelölve a számunkra.
Ezért érdemes megemlékezni, hogy nem az Úr gondolatai a mi gondolataink és nem az Ő útjai a mi útjaink. (Ésa. 55.)
Vagyis az Ő tervei messze felülhaladják a mi terveinket, elképzeléseinket és a módszerei sem követik a mi sablonjainkat, tanult megoldásainkat, elvárásainkat.

Sokszor beleragadunk helyzetekbe. Nagy a szükség, de késik a megoldás.
A Héberekhez írt levél 3. fejezete beszél ilyen helyzetről és arról, hogy a szükség miatt Izrael fiai megkísértették az Urat. (Zsid. 3. 9.)
Több elemből tevődik össze az, amit Isten az Ő megkísértésének nevez.
Volt ígéretük az ellátásra. A módszert és az időpontot azonban nem mondta el Isten nekik. Hogyan és mikor? – ezt nem tudták pontosan.
A nép követelőzővé, hisztissé vált.
Mint amikor megígéri a szülő a gyereknek, hogy meg fog kapni valamit. Aztán meg is látja a kicsi a kirakatban és hisztizni, toporzékolni, követelőzni k ezd: „Most azonnal, itt, a kirakatból meg akarom kapni azt a dolgot!”
Ilyenkor nem adjuk meg ígéretünk ellenére úgy, és akkor neki.
Mert átlép egy nagyon fontos határt. Ő akarja megmondani mit csináljunk, mikor és hogyan csináljunk.
Uralkodni akar a szülőn.
Hisz abban, amit ígértünk, ahogyan mi is hiszünk abban, amit Isten megígért. Azonban még a valóságos és nagy hitünkkel sem uralkodhatunk azon, aki a mindenség Ura.
Ő a Főnök. Jobban szeret, mint mi a gyermekeinket, de valamiért nem akkor és nem úgy akarja az ígéretét beteljesíteni, ahogy és amikor mi elvárjuk.

A másik mozzanat; szintén az ígéret birtokosainak a lelkéből lép elő.
Sértettség, értetlenség és néha bosszúállás is dolgozik bennünk.
„Mivel megígérted, de mégsem kapom meg most és úgy, ahogy akarom, ezért eltávolodom tőled.
Zavart és sértett vagyok. Nem imádkozom. Nem megyek gyülibe. Nem kereslek.”
Eljuthat olyan szintre is, hogy az ember eldönti: „Mivel nem kaptam meg amit akartam visszamegyek Egyiptomba. Bűnökkel vigasztalom magam és az Isten is bánhatja, hogy nem úgy és nem akkor adta meg amit ígért, amiben én konokul hittem, meg 10 milliószor meg is vallottam, hogy hiszek. Aztán mégse. Becsaptak. Becsaptál Istenem!”
Mindannyiunk életében voltak/vannak ilyen gondolatok életérzések.
Még a legjobb az, ha ezt egyenesen elmondjuk Istennek perelünk vele, sőt vitatkozunk, érvelünk, sőt veszekszünk a mi drága Istenünkkel. Ez így őszinte.
Megtette ezt Jób, Jeremiás. Nem haragudott meg rájuk az Úr.
Ez sokkal jobb, mintha dacosan nem állunk vele szóba.
A személyes kapcsolataz személyes kapcsolat. Nem mindig felhőtlen.

A harmadik mozzanata a kísértésnek pedig az, hogy döntés elé akarjuk kényszeríteni Istent.
„Vagy úgy csinálja a dolgokat ahogy elvárjuk, vagy kijelentjük Róla hogy nincs, vagy nincs is velünk, elhagyott minket, nem törődik velünk.”
Létre is jön egy klasszikus lelki ív;
Csalódottság, zavar, megbántottság-érzés, felháborodás, harag, elhidegülés és a válás, a szakítás gondolata. Persze Ő hű marad. Ő nem válik. (2 Tim. 2.13)

Izrael 40 éves vándorlása alatt Isten mindig betöltötte a nép jogos szükségeit.
De nem úgy és nem akkor, amikor ők megrendelték, elvárták, mert Izrael Istene, Jézus Krisztus nem szolgáltató-automata.
Jobban szeret minket, mint mi a saját gyermekeinket.
Neki nem csak a fizikai szükségeinek betöltése a célja. Ő nevel, változtat, alakít, azért, hogy boldogabbak, kiteljesedettebbek, tisztábbak lehessünk konkrét életvitelünkben is.
A változáshoz, a Benne való bizalmunk növekedéséhez, éréséhez pedig át kell mennünk olyan helyzeteken amelyeket nem értünk. Amelyekben egyetlen biztos pont marad számunkra, az hogy Ő szeret.

A hit/bizalom, ami Jézusban és az apostolokban volt, az nem követelőző hit volt, hanem olyan, amely mindig figyelembe vette hogy Isten az, aki jobban tudja, Isten az aki jobban csinálja, jobban tudja a módszert és az időpontot is.
Az ígéretében pedig a személye miatt bíztak.
Így voltak képesek ezek az emberek szolgálni Őt és szenvedni is érte, ha éppen kellett.

A kegyelem evangéliuma nem egy fullextrás életet ígért nekünk itt a földön, hanem annál sokkal fontosabbat, hogy Jézus velünk marad mindig, minden helyzetben. Hegycsúcsokon, gödrökben, örömben, bánatban és örökre.
Az ígéretek is be fognak teljesedni. Amit nem értünk most, azt meg fogjuk érteni és meglátjuk, hogy úgy volt jó, ahogyan és amikor a mi Apánk tette.

Ne görcsöljünk a hitben.
Maradjunk lazák, szabadok, alázatosak, olyanok amilyenek a kisgyerekek.
Akiknek a biztonságot nem a szülők által megadott javak, beteljesített ígéretek jelentik, hanem a szülők szeretete.
„De hát én hittem! Ígéret is van rá! Mégse kaptam meg!”
Én is átmentem ezen.
Testvérem, ne csavarodj rá a leírt ígéretre. Ne a hitedben bízz! A biztonságot az jelenti, hogy olyan Apánk van, aki a Fiát már odaadta értünk.
Ha Benne bízol, ellazulsz, hagyod hogy az Ő tervei az Ő módszere, az Ő időzítésében valósuljon meg, megkapod amit megígért.
Aztán, hogy miért akkor és miért úgy kaptad azt meg, azt Ő szépen elmondja majd neked.
Örülni fogsz és dicséred akkor Őt.