Hitéleti írások

Bubuka, légyszi vidd fel az emeletre a versenyzongorát!

Úgy tűnik Isten kockázatot vállalt amikor Krisztusban túláradóvá, „hiperré” tette kegyelmét számunkra. Megbocsájtott. Felszabadított A bűn uralma alól. Gyermekévé szült. Hát akkor miért is ne…?
Hallottam egy hívő férfiről, aki elhagyta családját, idősödő feleségét egy csinosabb, fiatalabb nő miatt. Úgy indokolta tettét, győzködte lelkiismeretét, hogy „végre élhet, most újra pezseg a vére” satöbbi.
Nem törődött azzal, hogy a hívő házasság mindig képes megújulni, ha van a felekben  bizalom Isten felé. Mert szövetség.
Nem a szívére, de nem is az eszére hallgatott.
Az vezette, ami lejjebb található a pasikon. Bár a szívével is foglalkozott. Gondosan és tudatosan keményítette meg felesége iránt.  
A haverok, a korszellem térítésmentesen szállítják házhoz az érveket, miért jó igazából az, amit Isten rossznak mond… És így tovább.
Az önmagának, feleségének, gyerekeinek okozott kár és szenvedés azonban hamis érvei ellenére is nagyon valóságos lett.
Mondott bibliai indokot is: „Isten már megbocsájtott. Ennél sokkal nagyobb bűnöket is eltörölt a kereszten.”

Igaza van? Igen.
Isten megbocsájtott Krisztus miatt. Kegyelem van.
Úgy cselekedett, mint egy idióta?
Igen. Szabadok vagyunk nem megtenni ostobaságokat gonoszságokat. Kegyelem van.
Erről beszél Pál a Róma 6. 7. fejezetében. Meg máshol is.
Megtehetjük, de nem minden használ. Nem mindent érdemes megtenni. (1.Kor 6.12)
Amíg az ember az evangéliumban átadott kegyelmet csak megérti a fejében, addig hajlamos a ravasz, furmányos gondolkodásra.
Mint Hamlet, aki azért nem végez a gonosz királlyal a kápolnában nehogy Isten az imádkozás miatt megbocsássa annak bűneit és a mennybe kerüljön.
Egy 20. századi angol költő Heródes szájába a következő szavakat adja;

„Én bűnözni szeretek, Isten pedig megbocsájtani szeret.
Hát nem szép így a világ rendje?”
(W.H.Auden)

A testi értelem ravaszkodása, a szívtől független érvelése okozza a kegyelemmel kapcsolatos megütközéseket és cinizmust.
Nem véletlen, hogy ebből az okoskodásból nőtt ki a gnoszticizmus, és mindkét szélsőséges irányzata.
Az öngyötrés, az aszketizmus, ami Pál szerint démonok tanítása (Kol.2.23), és a hedonista irányzat is. Ez utóbbi is azt mondja, hogy rossz a test, de hát kegyelem van, nem számít, amit testben teszünk. Nosza, együnk, igyunk, élvezzünk!
Ez utóbbiról beszél Júdás, amikor óv a kegyelmet bujaságra használó tanításaiktól. (Júd.4)
Itt sem arról van szó, amikor egy hívő vétkezik, vagy súlyos függőségekkel küszködik.
Júdás levele olyanokról szól, akik úgy gondolták, rendkívül mély ismeretük van már
a kegyelemről, Istenről és ebben a tudásban bízva kérkedve követtek el bűnöket.
Hiszen úgyis kegyelem van.
És tényleg kegyelem van.
Lehet általa élni és lehet vele visszaélni és a visszaélők számára is kegyelem van.

Ezt a kegyelmet az evangélium közvetíti. Ha hallgatjuk, ha gondolkodunk, ha beszélgetünk az evangélium főszereplőjével, akkor előbb-utóbb le fog esni, hogy Ki az, aki elhozta ezt a kegyelmet, hogy mit is adott ezért a kegyelemért és milyen fantasztikus karakter Jézus, aki elhozta, aki megszerezte ezt a kegyelmet.
És akkor már nem akarunk többet vétkezni.
Mert mi Hozzá tartozunk és a bűn nem méltó Hozzá. Ugyanakkor fogunk vétkezni, mert testben vagyunk. De nem akarjuk már, nem értünk egyet önmagunkkal sem amikor bűnt követünk el.

Mélyen, a szívünkben fogjuk megérteni, hogy Ő nem valami teljesítményt akar tőlünk, hanem a szívünket akarja.
Hogy önként szabadon adjuk át neki, hiszen tudjuk már Őt szeretni azért, mert elfogadtuk és elfogadjuk az Ő szeretetét.
Azért törekszünk a jóra a tisztaságra, mert már akarjuk a jót akarjuk a tisztaságot hiszen Ő ilyen.
Aki pedig azt teszi, amit akar, hát az szabad ember, az királyi gyermek.
De erre az önkéntes. szabad törekvésre egyedül a Tőle jövő szeretet képes eljuttatni.
Amikor csak kicsit is kapizsgáljuk ezt a dolgot, már fel sem merül a fondorlatos kérdés:
„Miért ne adnám meg hústestemnek azt, amit néha, kitörni akarva, megkíván? Hiszen kegyelem van!”

Viszont, ha Ő mondja, fogunk olyan dolgokat tenni amiken mi magunk is csodálkozunk majd!
Természetfeletti dolgokat.


„Jn.14.12: Igazán mondom nektek: aki hisz bennem, az is megteszi majd mindazt, amit én tettem. Sőt, még nagyobb dolgokat fog véghezvinni!”


Jézus „Ámen, ámen”-nel vezeti be ezt a mondatát, nehogy bárki kételkedjen.


Ő csak szól;
„Bubuka, légyszíves vidd fel a versenyzongorát az emeletre!”
És mi, „Bubukák” fel is visszük.
Amikor aztán mindenki leesett állal bámul ránk, hogy mit is tettünk, Ő csak ránk mutat nevetve;
„Na mit ámuldoztok?
Hát ez a Bubuka az én gyermekem!”
Ezért is érdemes a szívünkig engedni az evangéliumban adott kegyelmet.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük