Az új teremtés győzelme

A minap jártam egy kis gyülekezetben, ahol a prédikátor egyik mondata elindított egy gondolatfolyamot bennem. Dávid és Góliát történetéről beszélt és a kavicsokkal kapcsolatban felhozta a jelenések könyvéből a smirnai gyülekezetnek írottak végszavát:

Jelenések 2:17 (RÚF 2011)
„… és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskére írva új nevet, amelyet senki sem ismer, csak az, aki kapja.”

Ez a kövecske, amit a hitben megmaradó győztesek kapnak, az új teremtést jelképezi, mert annak az új neve van felírva rá, aki kapja. Ez az új név valami olyat fogalmaz meg, ami az új teremtés lényege és egyben nagyon személyes is, hiszen senki sem ismeri, csak az, aki kapja és nyilván az Úr, aki felírta a kövecskére. Mi sokszor azt gondoljuk, hogy ismerjük egymást, de valójában többnyire csak a külső emberről van részleges ismeretünk, viszont az Isten a szíveket vizsgálja, ezért ő jobban ismer minket, mint mi saját magunkat. Dávidból is csupán a vörös hajú kis tesót látták a bátyjai, aki sokadik gyerekként született, egy lúzer, aki csupán arra jó, hogy őrizze a juhokat, magukat viszont nagynak, erősnek és tekintélyesnek látták. Sámuel nem különben. De az Úr szólt Sámuelhez, hogy ő nem a külső embert nézi, mint az emberek, hanem a szíveket, és nem a külsőre szép és sikeres srácok közül választott, hanem a kis lúzert választotta, mert látta a szívét, és tudta, hogy Dávid a megfelelő ember a királyságra.

Bár az ott lévők mind látták, amint Sámuel felkente királynak Dávidot, mégsem változott meg a véleményük Dávidról. Mikor Dávid megérkezett a csatába, hogy átadja az apja által küldött ételt a testvéreinek, illetve a testvérei parancsnokának, azonnal megvádolták.

1 Sámuel 17:28 (RÚF 2011)
„… Minek jöttél ide, és kire bíztad azt a néhány juhot, amely a pusztában van? Ismerem vakmerőségedet és szíved álnokságát, hogy csak azért jöttél ide, hogy megnézd az ütközetet.”

Megdöbbentő, hogy tudta Eliáb, hogy Dávidot királlyá kente Sámuel, mégis úgy gondolkozott róla, mint régen. Azt állította, hogy ismeri Dávid szívét, látja benne az álnokságot. Érdekes, hogy Isten teljesen mást látott Dávid szívében. Dávidhoz hasonlóan rajtunk sem látszik, hogy kik vagyunk. A külső emberünk ugyanolyan, mint bárki másé. Az új teremtés csak néha villan meg,

Az, hogy mi van Dávid szívében, akkor vált láthatóvá, amikor kiállt Góliát ellen. A megszokott fegyverek nélkül, egy parittyával és öt darab, a folyóból kivett sima kövecskével ment az óriás ellen. Az öt kavicsból egyet használt csak, amivel egyből leterítette Góliátot. A kavics az új teremtés, aki valóságos szentségben és igazságosságban lett megteremtve. Az új teremtés, akiben benne van a Krisztus. Ez az a titok, ami el volt rejtve örök időktől fogva, hogy a Krisztus, a Felkent mi bennünk van. Ő az, aki legyőzte a góliátunkat, a sátánt, és ebben van a mi győzelmünk is. Nekünk már nem kell kiállnunk a góliáttal szemben harcolni, hanem csupán meg kell állnunk a gonosszal szemben, mint új teremtések, akikben benne van a Krisztus, a győztes, aki levágta Góliát fejét. A mi harcunk fegyverei nem testiek, hanem ezek az Isten fegyverei: a megigazultság mellvasa, az igaz-valóság öve, a békesség saruja, a hit pajzsa, az üdvösség sisakja és a szellem kardja. Ezek mind az új teremtésről szólnak, arról, hogy kik vagyunk Krisztusban: igaz, megváltott emberek, akiknek békességük van Istennel, mindez hit által, és akiknek a reménye a jövőre az, hogy örök életet fognak élni az Úrral. Ez az új teremtés ugyanúgy győztes, mint Krisztus, aki bennünk van, és akiben mi is benne vagyunk. Ezért nincs mit félni Góliáttól. Jézus legyőzte, és a mi győzelmünk, az ő győzelme, ami az új teremtésben a mienk. Ahogyan Dávid sem karddal, és dárdával győzött, mi sem a mi erőfeszítéseinkkel, nem verejtékes küzdelemben győzünk, hanem az új teremtéssel.