Fényforrás a reménytelen helyzetben.

Zsoltárok 6
1 Az éneklőmesternek a neginóthra, a seminith szerint; Dávid zsoltára.

2 a Uram, ne feddj meg engem haragodban, és ne ostorozz engem búsulásodban.

3 b Könyörülj rajtam Uram, mert ellankadtam: gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak csontjaim!

4 c Lelkem is igen megháborodott, és te, oh Uram, míglen?

5 d Térj vissza Uram, mentsd ki lelkemet, segíts meg engem kegyelmedért;

6 e Mert nincs emlékezés rólad a halálban, a seolban kicsoda dicsőít téged?

7 f Elfáradtam sóhajtozásomban, egész éjjel áztattam ágyamat, könnyhullatással öntöztem nyoszolyámat.

8 g Szemem a bánattól elbágyadt, megvénhedett minden szorongatóm miatt.

9 h Távozzatok tőlem mind, ti bűnt cselekedők, mert meghallgatja az Úr az én siralmam szavát.

10 i Meghallgatja az Úr az én könyörgésemet, elfogadja az Úr az én imádságomat.

11 j Megszégyenül majd és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek hirtelen.

A kereszt óta Isten a hívőket nem haragjában fenyíti, nem ostorozza őket dühös indulatában, mert megbékélt a világgal, és a hívőket pedig kegyelmébe fogadta Jézus Krisztus által. De nem hozott a kegyelem totális következmény-nélküliséget.
Megtörténik, hogy rossz döntéseink, bűneink következményei, helytelen vallásos ideológiákban való bizalmunk, rossz gondolkodást rossz életmódot helytelen viszonyulást hoznak létre akár a környezetünkkel kapcsolatosan is. Eljön a pillanat, amikor ezek a következmények, mint a gyorsvonat szemberobognak velünk és úgy tűnik, mindennek vége. Többnyire ekkor tudatosodik, hogy valláskárosultak vagyunk.
Nos, ez nem Isten büntetése. De felhasználja ezt a helyzetet, hogy felébredjünk, hogy korrigáljon minket. A szeretete által létrehozott bizalmunk/hitünk révén könyörül rajtunk, meggyógyít bennünket, ha erőtlennek érezzük magunkat, alkalmatlannak a változásra, a helyzet megoldására akkor is, akkor is, ha reszketnek a csontjaink, sőt a lelkünk is. Ez van az eredeti héber szövegben (4.vers9. Hozzánk lép az Úr, megmenti a lelkünket, nem azért mert nemesebbé válunk a szenvedésben, bár ez is történik, hanem a kegyelméért, a kegyelme miatt amit Jézus Krisztusban adott. (5.vers) Azért hogy dicsérjük tovább Őt, hogy elmondjuk ezt a szabadítását is, mert a halálban már nincsen módunk az élőknek hirdetni az Ő jóságát.

A 7.-8. vers leírja a nyomorúságba jutott ember állapotát: belefáradt már az aggódásba is, sírásba is, megöregedett az arca a gyötrelemtől, de ilyenkor jön a valóságot átformáló, teremtő ige, a Szó hozzád, a valódi vigasztalás, mert meghallgatja az Úr a reménytelen lélekkel de „csakazértis” bizalommal elpanaszolt, elsírdogált imákat is.
Fény ragyog fel a sötétben.
Ez nem a látható dolgok megváltozását jelenti még, de ez a megoldás „őssejtje” a kijelentés. Elfogadja Jézus miatt a könyörgést, az imát és a szívedben tudod, hogy az ellenség, (akik nem emberek még ha be is állnak a gonosz szolgálatába), várakozása semmivé lesz. Csalódni fog a várakozásában. Megszégyenül, megháborodik hirtelen visszavonulót fúj, mert nem bír szembesülni azzal, hogy erőfeszítései és várakozása ellenére az Úr kegyelme helyreállít bennünket. Megszégyenülni, csalódni, pedig úgy tud, hogy nem maradsz ott beteg testtel, hanem meggyógyulsz.
Nem halsz meg, ha nem élsz és tovább hirdeted a kegyelem evangéliumát. A lelked se törik meg nem válsz lelki beteggé. A megtört kapcsolatok helyreállnak és az ellenséged azt látja, hogy az Isten kegyelme még azt is összeragasztotta amit te törtél össze, azt is felépíti amit a gonosz segédmunkásaiként mi magunk romboltunk le.
Mert hűséges az Úr és örökkévaló az ő kegyelme!