Lehet-e túltolni a kegyelmet?

Több kérdést kaptam az elmúlt hetekben megjelent írásaim, illetve videóim kapcsán. A legfontosabb talán a következő:

„Pár éve nagyon megérintettek az Isten kegyelméről szóló tanítások. Úgy éltem meg, mint egy második megtérést. Az Úrral való kapcsolatom megújult, megint olyan lett, mint eleinte. Mostanában látom, hogy van egy vita a neten azzal kapcsolatban, hogy némelyek túltolják a kegyelmet. Ez nagyon zavar engem. Tényleg túl lehet tolni a kegyelmet?”

Ahhoz, hogy ezt a kérdést meg tudjuk válaszolni előbb meg kell vizsgálni, hogy mit is értünk a kegyelem túltolásán.
Amennyiben valaki azt érti, hogy Isten kegyelmének a hirdetői azt mondják, hogy tekintettel arra, hogy ahol a bűn megsokasodik a kegyelem még jobban bővelkedik, nyugodtan élhet mindenki bűnökben, úgyis megbocsátotta Isten a bűneinket, akkor ez valóban a kegyelem túltolása. Szerencsére én még nem hallottam ilyen igehirdetőt.
Nem zárhatom ki, hogy létezik ilyen, de azt gondolom, hogy ezek a feltételezések többnyire emberi manipulációk.
Amennyiben azonban azt értik túltolás alatt, hogy az igehirdetők többnyire Isten kegyelmét és szeretetét hirdetik, Jézus befejezett munkájára irányítják a figyelmet, de nem szólnak a bűn miatti ítéletről, nem figyelmeztetik az embereket, hogy szentségben járjanak, illetve nem egyensúlyozzák ki a kegyelmet a törvénnyel, vagy keresztény szabályokkal, nem a teljes írást hirdetik, akkor tévedésben vannak.

Meggyőződésem, hogy egyáltalán nem véletlen, hogy valóságos mozgalommá vált Isten kegyelmének a hirdetése.
Emögött egyértelműen Jézus Krisztus áll.
Ugyanis a legtöbb hívő – beleértve korábbi önmagamat is – egyáltalán nem értette meg az evangéliumot, nem érti a megigazulást, az újjászületést, nem értette meg, hogy Jézus mit is tett a kereszten, hogy kivé lettünk mi hívők a Krisztusban.
Ebből a szempontból nézve nem lehet túltolni a kegyelmet.
Hívők tömegei a mai napig nem értik ezeket a dolgokat, hitük és gondolkodásuk az igaz-valósággal szemben áll.
Miközben azt mondják, hogy ingyen kegyelemből lettek igazak, azt gondolják, hogy elsősorban a cselekedeteikre kell koncentrálniuk ahhoz, hogy Isten tetszését elnyerjék.
Azt képzelik, hogy amennyiben csak egy bűnt is elkövetnek, az azt bizonyítja, hogy nem igaz emberek, hanem bűnösök, akikre kárhozat vár. Sokan nem tudják, vagy ha tudják nem értik, mit jelent, hogy nincsenek a mózesi törvény alatt. Sokan azt hiszik, hogy a mózesi törvény amolyan sablon, amibe minden kereszténynek bele kell illeszkednie a tetteivel.
Nem értik, hogy a Krisztus törvénye, a szeretet törvénye mennyivel fölötte van a mózesi törvény követelményeinek.

Ha figyelmesen elolvassuk Pál azon leveleit, amelyeket gyülekezeteknek írt, akkor észrevehetjük, hogy mindig identitásépítéssel kezdi a leveleit.
Ilyen kérdéseket érint: mit tett értünk Jézus, mire szól az elhívásunk, kivé lettünk Jézusban, milyen változást hozott a kereszt a személyes életünkben? Ezután tér csak rá arra, hogy ha Istentől ilyen hatalmas ajándékot kaptunk, akkor ennek megfelelően éljünk, ennek megfelelően viselkedjünk egymással.
A sorrend egyáltalán nem véletlen. Nem lehet a kettőt felcserélni. Amennyiben felcseréljük, akkor a hívőket visszavisszük egy ószövetség-szerű állapotba, ahol azon erőlködnek, hogy Isten és a gyülekezet számára elfogadható módon viselkedjenek, és ezzel kiharcolják vagy megtartsák igaz mivoltukat. Nézzünk is egy példát!

Efez. 1:3-8. (Vida)Áldott az Isten a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket minden szellemi áldásban az égen túliakban, Krisztusban, amint kiválasztott minket Őbenne a világ(alap) levetése előtt, hogy legyünk szentek és feddhetetlenek Ő előtte, szeretetben, előre arra rendelt minket, hogy a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által, akarata és jótetszése szerint, az ő kegyelme dicsőségének magasztalására, amellyel megajándékozott minket a Szeretettben, akiben miénk lett a megváltásunk az Ő vére által, a bűnbeesésünk bocsánata, kegyelmének gazdagsága szerint, amelyet bőven árasztott ránk minden bölcsességben és értelemben…

Úgy tűnik itt Pál is eléggé túltolta a kegyelmet.
Okkal tette ezt. Számára úgy tűnik világos, hogy a legfontosabb az, hogy a hívők megértsék és megalapozódjanak az evangéliumban, Isten szeretetében és kegyelmében.
Ezért nem szégyellte ugyanazokat hirdetni, ezért nem szégyellte Krisztus keresztjét.
A szentség és a feddhetetlenség mellett elhívásunk része, hogy legyünk a kegyelme dicsőségének a magasztalására.
Most nézzünk egy részt a második fejezetből!

Efez 2:4-10. (RÚF 2011)…de az irgalomban gazdag Isten az ő nagy szeretete által, amellyel minket szeretett, minket, akik halottak voltunk vétkeinkben, Krisztussal együtt megelevenített – kegyelemből van üdvösségetek – és vele együtt feltámasztott, és vele együtt ültetett a mennyekbe Krisztus Jézusban, hogy megmutassa az eljövendő időkben az ő kegyelmének felséges gazdagságát irántunk való jóságából a Krisztus Jézusban. Mert kegyelemből nyertetek üdvösséget, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekből, hogy senki se dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtetve, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk…

Úgy tűnik Pál nem szégyellte a végletekig hirdetni Isten kegyelmét.
Azt akarta, hogy a hívők biztosak legyenek benne, hogy Isten kegyelme nem csak a megtéréskor volt jelen, hanem ő a kegyelmének felséges gazdagságát is megmutatja.
Tudta, hogy az Isten kegyelmébe vetett hit nélkül az efezusi testvérek nem fognak igaz módon viselkedni.
Csak miután elmondta, hogy Isten mit tett értük, kivé lettek ők Isten kegyelme által Krisztusban, akkor tér rá arra, hogyan viselkedjenek.

Efez 4:1-3 (Vida)Kérlek tehát titeket én, aki megkötözött rab vagyok az Úrban, méltón járjatok ahhoz a hivatáshoz, amellyel elhívlak titeket, minden alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel viseljétek el egymást szeretetben, igyekezzetek megtartani a Szellem egységét a békesség kötelékében…

Hiába is kezdte volna ezzel a résszel, megfelelő identitás nélkül csak annyi hatolt volna be a hallgatóságba, hogy megint teljesíthetetlen követelményeket helyeztek elénk.
Sajnos a levél első két-három fejezetét nagyon ritkán, szinte soha nem hirdetik, azonban a negyedik-ötödik fejezetet annál sűrűbben.
Nem csoda, hogy a gyülekezetekben az alázatosság, a szelídség, egymás szeretetben való elviselése ritka, mint a fehér holló.
Nem beszélve az ötödik fejezetben a házassággal kapcsolatban leírt hozzáállásról. A törvényt sablonként tekintő keresztények még mindig ott tartanak, hogy nem szabad házasságot törni.
Míg a törvény egy szót nem szólt arról, hogy a házasfelek szeressék is egymást, a Krisztus akaratát szóló Pál azt mondja, hogy a férfiak úgy szeresék a feleségüket, mint Krisztus az egyházat, hogy önmagát adta érte, a feleségek pedig legyenek engedelmesek, mint az egyház a Krisztusnak.
Erre testi emberek képtelenek.
Ehhez az újjászületésnek valóságosnak kell lennie.
A gondolkodásmódnak teljesen meg kell változnia.
Ehhez a házastársaknak látni kell önmagukat, mint megtisztított, megszentelt krisztusi embereket, akik fenn ülnek a mennyei trónon Jézussal, akiknek a lábai alatt van az ellenség, akik minden nap magasztalják az Isten kegyelmét, akik minden porcikájukban átélik, hogy Isten mennyire szereti őket, akik ezzel a szeretettel tudják egymást szeretni minden nehézség és baj között is.

A probléma veleje ott van, hogy az egyház teljesen elszokott Isten kegyelmének a hirdetésétől. A neoprotestáns mozgalmak túlságosan is a bűn elkerülésére tették a hangsúlyt.
Nem értették meg – és sajnos a legtöbben a mai napig nem értik –, hogy az újjászületett, identitásukban erős hívők tudnak csak szent és tiszta életet élni.
Isten kegyelmének és szeretetének helyét átvették olyan, a Bibliából kimazsolázott igéken alapuló technikák, amikről azt állítják, hogy segítenek elérni a keresztény célokat, az áldást, az imameghallgatást, a szabadságot a bűntől. Ideje lenne beismerni, hogy a király meztelen.
Ugyanis azokban a gyülekezetekben, ahol ilyen technikákban, vagy az intésekben és feddésekben bíznak, a hívők koránt sem szabadok a bűntől, sőt…

„De biztos jó az, hogy csupán a tej italával tápláljuk a hívőket? Mikor fogunk nekik kemény eledelt adni?”

Ez nagyon jó kérdés, mert leleplez egy nagyon elterjedt félreértést.
A zsidókhoz írt levél ötödik fejezete utolsó három versszakát a legtöbb keresztény félreérti, mert rossz magyarázatot hallottak róla.

Zsidó 5:12-14 (RÚF 2011)…és olyanok lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem pedig kemény eledelre. Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazság beszédeiben, mivelhogy kiskorú. A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek gyakorlott ítélőképességük van a jó és a rossz megkülönböztetésére.

A levél írója világosan arra utal, hogy a címzett zsidók visszamentek a törvényhez, a kiskorúsághoz – ez a Galata 3 alapján teljesen világos. A kiskorúaknak tejre van szükségük.
Ők nem járatosak a megigazultság (dikaioszüné) beszédeiben, ami a kemény eledel.
Ez a kemény eledel a nagykorúaknak, vagyis azoknak való, akik hisznek Jézusban.
Az ő ítélőképességük gyakorlott a jó és a rossz megkülönböztetésében.
Tehát a kegyelemből való megigazulásról szóló beszéd éppen nem tejnek itala, hanem nagyon is kemény eledel.
Nem kell félni a kegyelem túltolásától, inkább örülni kell annak, hogy minden ellenkezés, gyalázás ellenére vannak emberek, akik veszik a bátorságot, és hirdetik az Atya kegyelmét, szeretetét, a hívők új identitását, a kereszt hatását az életünkre, azt a botrányt, ami miatt a vallásos emberekben ugyanaz az indulat gerjed fel, ami Káinban, amikor látta, hogy Isten rátekintett Ábel áldozatára.

Ha nem lennének ilyen emberek, akkor nem lenne remény arra, hogy az egyház szentségét és feddhetetlenségét a hívők cselekedetei is tükrözzék. Szerencsére egyre többen vannak, akik bátran hirdetik Isten kegyelmét, jóindulatát és azokat a dolgokat, amiket Jézus szerzett meg a kereszten, és egyre többen vannak azok is, akik értik az evangéliumot, és egyre többen élik át Jézus szerelmét, jóindulatát és irgalmát.

Pacsay Zsolt alias Ben