Evangélium,  Hitéleti írások

Mi lesz veled egyház? – avagy álljunk-e be hegyi remetének?


Az elmúlt időben az interneten is, barátaim között is nagyon sok csalódott, vívódó ember hangját hallottam, akik szkeptikusak az egyház jövőjét illetően. Egyetlen gyülekezetben sem érzik jól magukat, az egyikben ez a rossz, a másikban az a rossz, az egyik törvénykező, a másik mereven emberi tekintélyt követő a harmadik túl laza, a negyedik unalmas és így tovább. Igazuk is van, jól látják.
Az említett testvérek közül a többség, ahogy én is, elfogadtuk és egyre inkább megismerjük a kegyelem evangéliumát. Mézesheteket éltünk és élünk át újra Jézussal.
Elfogadtunk egy olyan ajándékot, olyan kincset, aminek a fénye, értéke miatt sokszor nehéz a régiben otthon érezni magunkat.
De csak addig, amíg Krisztus szeretete ki nem alakítja bennünk, hogy türelemmel várjunk és belássuk: szükségünk van testvéreinkre, bárhol is tartanak és nekik is ránk.
Hangsúlyozom, hogy nem dicsekedhetünk azzal amit kaptunk, mert ajándék, nem tettünk érte, nem érdemeljük meg, sőt sokan pont azért kaptunk nagyobb világosságot a kegyelem evangéliumáról, mert még „bénábbak, zűrösebbek” is voltunk-vagyunk az átlagnál.

Most sokan olyanok lettek/lettünk, mint Illés, Jézabel fenyegetése után:
„Egyedül maradtam, nagy szomorúságban vagyok, mert az egész egyház igazából elhagyott téged Istenem, csak én értelek, csak én vagyok hűséges az evangéliumhoz és magányomban a kínlódás, a keserűség, Mára vidékén bolyongok.” (ld. 1 Kir. 19. 14)
De vajon Isten is így látja az ő szedett-vedett, törvénykező, bálványokat imádó, bűnökben botladozó népét?
Azt gondolom nem.
Izrael fiai 400 évig voltak a fáraó elnyomása alatt Egyiptomban és még javában csattogott a hátukon az ostor, cipelték a téglás kosarakat, vállukon nagy terheket amikor az Isten már meghallgatta őket. Nem feledkezett el róluk. Elkészítette számukra a szabadulást, ami meg is történt.

2. Móz 2.23 Sok idő telt el, és Egyiptom királya meghalt. Izráel népe pedig egyre csak sóhajtozott és nyögött a rabszolgaság terhe alatt. Segítségért kiáltottak, és szavuk feljutott Istenhez,24 aki meghallotta jajgatásukat, és visszaemlékezett az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségére.25 Látta Izráel fiait, és jól ismerte minden szenvedésüket.
2. Móz. 3. 16 Ezt üzenem nekik: »Bizony közelről megfigyeltem, és jól láttam, hogy bánnak veletek az egyiptomiak!17 Ezért elhatároztam, hogy kiszabadítalak titeket az egyiptomi nyomorúságból, és elvezetlek egy tejjel-mézzel folyó országba, a kánaáni, hettita, emóri, perizzi, hivvi és jebúszi népek földjére.

Kicsit ilyenek vagyunk most mi keresztények. Sokan nehezen hisszük el, hogy az Isten nem haragszik a népére, nem mérges rá, hanem szabadulást készít neki.
Akkor is ha az egyháztörténeti, történelmi szociológiai tapasztalataink, és a látható dolgok ellentmondanak ennek.
Ha egy zsidó rabszolga elkezdte volna hirdetni társainak még a Mózes érkezése előtti években, hónapokban, hogy új, minden előzőt meghaladó csodakorszak, és dicsőséges szabadulás közeledik felénk, vajon nem nézték volna naiv bolondnak? Annyi rabszolga-nemzedék, annyi csonttá keményedett tradíció és hibás kollektív önkép után?
Emlékezzünk Péter soraira!

1 Pét. 2.9 Ti azonban kiválasztott nép vagytok, papok királysága és szent nemzet. Olyan nép, amely csak Isten tulajdona. Azért választott ki benneteket, hogy mindenkinek hirdessétek Isten nagy tetteit, és nyilvánvalóvá tegyétek az ő kiválóságát. Mert ő hívott ki bennünket a sötétségből a világosság csodálatos birodalmába, ahol ő maga is lakik.


A kihívottak Isten által választott népe, királyi papság, szent nemzet. Ezek vagyunk.
Ja, hogy nem eszerint viselkedik az egyház, a gyülekezetek? Vajon ez eltörli az Isten elhívását, csalódottá teszi Őt? Megváltozik a látásmódja irántunk, mert törvényeskedünk, vagy szétesünk a lazaságtól? Mert versengünk, vagy mert a lúzerségig finomkodóak vagyunk? Mert az egyház piramisait építjük, pénzéhessé váltunk, ahelyett hogy csak hirdetnénk az evangéliumot szóban és tettekben?
Jézus vajon a pénzéhes diktátort látta csak Zákeusban, vagy némely vívódó farizeusban, mint Nikodémus? Csak a rossz életű nőt látta vajon Mária Magdolnában, vagy a samariai asszonyban?
Csak a sötét és értetlen, hitetlen embereket az emmausiakban, vagy gyakran a 12-ben?
Még a keresztről, szenvedve sem gyűlöletes, vicsorgó tömegnek látta a körülötte bámulókat. Isten népének látta őket, akik most nem tudják mit is tesznek.
Szerintem erre kéne törekednünk. Törvénykező, pénzéhes, erkölcsi bűnökben élő testvéreinket testvérnek, és Isten népének látni. Nem ítélkezni és keseregni az egyház állapota miatt.
Szerintem ez a mi dolgunk és az, hogy hirdessük nekik azt a fényt, amit az Úr adott.
A többi Jézusra tartozik.
Azt se felejtsük el, hogy az egyház a Krisztus jegyese, felesége, akit hűtlenkedése, hibái ellenére szeret és visszavár és vissza is fog kapni.

Emlékezzünk továbbá Bálám mondataira, aki éppen nem nevezhető Izrael-fannak és akit Moáb királya megkért, megfizetett, hogy átkozza meg Isten népét.
Bálám nem volt képes ezt megtenni annak ellenére, hogy rengeteg pénzt ígértek is neki, sőt olyan helyre vitte őt a király, ahol a táborozó Izraelnek a perifériáját látta csak. Azokat az bűnökben élő, rendetlen testvéreket, akik Istentisztelet után, mint a korintusiak, még elmentek a kocsmába, meg a bordélyba, randizgattak az aktuális barátnőjükkel, pasijukkal, piáltak és világi erkölcs, értékrend szerinti volt az életmódjuk. Esetleg a törvénykező, szabálygyártó elitklubot, akik mindig arról beszéltek, miért rossz a másik ember, a másik csoport…
És mit mondott róluk?

4. Móz. 24.5 Milyen szépek a sátraid,
    ó Jákób népe!
Mily gyönyörűek hajlékaid,
    Izráel!
Mint pálmafák hosszú sora,
    mint virágzó kertek
    a folyó mellett,
mint az Örökkévaló ültette
    illatozó aloék
    vagy patakparti cédrusok!
Izráel vedreiből ömlik a víz,
    vetéseit[
b] bőségesen öntözi.
Királyuk hatalmasabb Agágnál is,
    és királyságuk felemelkedik.

A vad bivaly erejével hozta ki
Isten Egyiptomból e népet,
amely legyőzi ellenségeit,
    nyilaival átveri a nemzeteket,
    s még csontjaikat is összetöri.
Mint oroszlán, olyan ez a nép!
    Leheveredik, nyugszik a helyén,
megpihen, mint nőstényoroszlán,
    ki merné felriasztani?
Bizony, áldott,
    aki téged áld, Izráel!
De átkozott,
    aki átkozni mer!”

Elképesztő, hogy Isten nem hajlandó még a kegyelemben hívő gyermekei szkeptikus és negatív szemüvegén keresztül sem látni az ő népét.
Jusson eszünkbe Pál és az Efézusi gyülekezet példája! A legnagyobb szolgálat a legnagyobb csodák ott történtek. Nagy gyülekezet jött létre még a bálvány-gazdaság is a bálványipar is válságba került. És ez a közösség ezek a gyülekezetek, sőt egész Ázsia-provincia is elfordultak Páltól.
Visszatértek a törvénykezésre, erkölcstelenségekre, mindenféle kiérdemlős tanításokra, mesékre, és megtagadták az evangéliumot.
Oda küldte hozzájuk Timótheust. Neki azt mondta, hogy az egyház akik közé mész az igazság oszlopa és erőssége. Meg egy csodálatos levelet is írt nekik. És mindez néhány éven belül, ha az események sorrendje nem is teljesen biztos. Az a gyülekezet fordult el tőle, amelyiknek a vezetői hosszan elkísérték őt távozása után, ők maradtak nyakasak Timóteus szolgálata ellenére és nekik írja Pál

Ef 1 1.Isten szent népének, akik Efezusban laknak, és hisznek a Krisztus Jézusban.
Atyánk, az Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon nektek kegyelmet és békességet!

Ebben a hangnemben beszél hozzájuk fejezeteken át! Hát mi van Pállal? Elment az esze? Festus procurator diagnózisa volt helytálló Pált illetően? (Apcs 26.24.)
Ilyen megalkuvó lett, ennyire kényszeresen pozitív? Nem hiszem.
Az igazságot mondta. Isten szemével látta a gyülekezetet. És még miket ír nekik! Ha az Efezus-levél első és második fejezetét elolvassuk, felemelő, szinte szerelmes, gyönyörű sorokat találunk! Micsoda távlatokat nyit meg hogy már az idő előtt ki voltunk választva, hogy senki nem szakíthat el már, hogy rendben lesz a dolog, hogy nem hiányozhat egy hívő sem a mennyei névsorolvasásról, hogy sikerülni fog, hiszen nem tévedésből, nem szánalomból választott ki, és tett az Úr az egyház tagjává!
Valahogyan de biztosan és csak kegyelemből, sikerülni fog! Részesedünk az elragadtatásban, és nem lesz üres a helyünk a Mennyben!
Isten ezt már elvégezte!
Ezt annak az Efézusi gyülekezetnek írja, amelyik annyi fájdalmat és csalódást okozott neki. Vagy személyétől tanításától való elszakadásuk közben, vagy utána.
Én azt gondolom, hogy Isten ma is így látja az ő népét. Látja a rengeteg negatívumot is, de a hegyek tetejéről nézi, azaz Jézus Krisztus áldozatán keresztül, és az a valóság, amit Ő lát.
Az a valóság, hogy téged nem botladozó embernek tekint, hanem Krisztusban megszenteltnek és győztesnek.
Ha magadra is így nézel, véget érhet a botladozásod, ha meg mered tenni, amire a szíved indít, ha el mered hinni, amiről tudod, hogy az az igazság, a valóság! Akkor kijössz a szomorúságból a vívódásból és nem erősíted tovább az egyházat lekicsinylő kritikusok kórusát!


Nem irrealizmusra bátorítalak, hanem a valóság komolyabban vételére.
Mert a valóság az, amit az Isten igéje mond és Ő az egyházat választott népnek, király papságnak határozta meg. Úgy látja, mert az is, és lesz a láthatóban is.
Megújulást várunk. Szabadulást.
Eljön újra a Szabadító és a föld kereksége, az etnikumok megismerik Jézus Krisztus evangéliumát. Mielőtt az antikrisztus feltűnne, a nemzetek látni fogják és hallani fogják a Jézus Krisztusról szóló hiteles örömhírt, az evangéliumot, az azt követő jeleket, és csodákat. Milliók fognak még megtérni. Ebben hiszek, ezt várom.
Szerintem ez az Isten terve, amit végre is hajt, kritikus gyermekeinek szkepticizmusa és fenntartásai ellenére.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük