Nevet a Menny. 2.

                                                         

Halljuk meg a Menny nevetését újszövetségi példákból is!
Mikor Ésaiás próféta ragadtatott el a Mennybe (látomásban, vagy szellemében) kétségbeesett.
Úgy gondolta nem éli túl a szentség tüzét. Parazsat tettek a szájára akkor, mely eltávolította, eltakarta a bűnét. (Ésa. 6.7.) Ezékielnek egy Isten beszédét tartalmazó tekercset kellett megennie hasonló helyzetben.
(Ez. 3.2.)
János apostol is padlót fogott, amikor találkozott a megdicsőült Krisztussal. Ám neki azt mondta ekkor az urak Ura, hogy ne féljen. A Megváltás miatt, melyben hitt János. (Jel. 3. 17-18). Amikor pedig fel is megy a Mennybe,
(Jel. 4.) már nincs szó személyes sorsa miatti félelemről, tudósítani kezd az eseményekről, melyek még az emberiség előtt állnak.
Pedig a fókuszban az „Úr napja”, a borzalmak, a csapások ideje áll.

Ha eljut a tudatunkig, talán a szívünkig a felismerés, hogy a Menny nem „számon kérő szék”, nem egy hatalmas bírósági épület hideg folyosókkal, körmüket rágó vádlottakkal és tanúkkal, orrukat magasan hordó jogászokkal és mindenfelé fenyegető szentség-detektorokkal, akkor megnyugszunk és a bizalmunk, hitünk megerősödik.
Mert Krisztus-centrikus hely a Menny. Krisztus pedig Isten, de ember is, aki az emberi világért halt meg és támadott fel. Az egeken túl emberbarát világ van, nem kaszárnya, nem is a földön naggyá lett keresztények elzárkózó elit-negyede. A „mindennapokban” a vidámság és az öröm árad ott.

Zsolt. 16. 11.  Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm (jókedv, vigasság, öröm, élvezet) van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek (kedves, kellemes, nagyszerű, gyönyörű dolgok, események személyek) vannak örökké.

Ha nagyon örül valaki, akkor nevet. Nem csak üdvözülten és csendben mosolyog.
A Mennyek országa olyanoké, amilyenek a gyerekek. A gyermekeké.
Van-e elfogadott és szeretett gyermek, aki ha megkapja a legjobban vágyott ajándékot higgadtan elmosolyodik, majd választékosan kifejezi méltánylását az ajándékozónak és együtt, visszafogott méltósággal, elvonulnak  a szalonba teázni? Butaság.
A gyerek ugrál, kacag, kirúgja a ház oldalát, aztán hosszú ideig nem törődik az ajándékozókkal, hanem az ajándékával foglalkozik.
Az ajándékozók meg nézik-nézik mosolyogva, egymásra nevetve.
Pont ez volt a céljuk:
Látni a szeretett gyermek önfeledt örömét. Jóindulatú humor is van ám a Mennyben, az igazság, a szentség, a szeretet mellett. Elférnek egymástól ezek.
Isten humorát, ironizáló jóindulatát személyek karaktere, sorsa is hordozza.

Az emberi történelemben nem volt sikeresebb szolgáló a földön Keresztelő Jánosnál. Egész Júdea megtért a prédikálására. Papi családja, születésének körülményei miatt, szinte bármit elérhet volna a zsidó társadalomban. Társadalmi, gazdasági, vallási karrier helyett mégis Isten vezetését követte.
A sivatagban lakott. A képmutató elittel nemhogy nem ápolta a kapcsolatot, hanem le „mérgeskígyózta” őket. Amikor összejövetelén megjelent a nála tehetségesebb, a jövő embere, nem „betörte” maga alá, nem „kicsinálta”, hanem nyíltan kimondta, hogy mostantól neki zsugorodnia kell a másik növekedése érdekében.
Nem is luxusban élt. Nem voltak magángépei, villái. Nem hordott drága ruhákat, nem drága éttermekben étkezett. Még wellness gyanánt, feltöltődni, pihenni is csak a Heródes börtöne jutott neki.
Sáskát és mézet evett.
Egyik kedvelt Biblia-tanítóm szerint a tevebőr a legbüdösebb állati bőr. Azt is mondja, hogy egyetlen büdösebb dolog létezik a teveszőrnél, tevebőrnél, a vizes teveszőr és tevebőr. János ruházata ebből készült. (Mt.3. 4.)
Plusz órákat töltött minden nap a vízben. Akkor már össze is állhatott a „brand”. A parfümje illata.
A Krisztus, az élet illata nem dezodor, nem trendi parfüm.
Jelenség volt az biztos. Talán még fel sem bukkant egy településen, de a szagról tudták, hogy a Szolgáló közeledik. Így gyorsan fel is készülhettek fogadására.
Pirított sáska mézmártással az I.T. végén, a VIP-szobába. 🙂
De nem volt rendszeres vendég a társadalom elit-partijain.
János nem kereste a vezetők társaságát, a politikai elit is kerülte őt, mert nem csak beléjük látott, de figyelmeztette is őket. Az „Útkészítő”, a „Bemerítő”, üdvtörténeti jelentősége mellett az Úr ironikus humorát is képviselte.

Aztán, a szívemnek annyira kedves Péter apostol, akinek a személyisége olyan sok humor forrása.
A szenvedélyesen impulzív ember mintapéldánya ő.
Nem volt erőssége a higgadtság, a „gentlemanlike” viselkedés, a hidegvér.
Beszélt, ütött, kérdezett, cselekedett, dicsekedett, gyakran gondolkodás nélkül, de a szíve mindig égett Jézusért. Szimpatikusan szeretetreméltó, ahogy az Írásban megjelenik kapkodása, fogadkozásai, lendülete, pl. hogy
„ő majd megvédi a Mestert”.
Mikor a feltámadott Jézus az újra halászati vállalkozóvá lett tanítványokat várja a parton reggelivel. (Az is megérne egy fejezetet, hogy a Megváltás teljes elvégzése után az ég és föld Ura lejön reggelit készíteni kételkedő tanítványainak, mert éhesek és ezt tudja a királyok Királya. Azt is, hogy bizonytalanok a megélhetésüket illetően, ezért és anyagilag is megsegíteni őket. Leugrik tehát halat és kenyeret sütni nekik és óriási, rendhagyó bevételhez juttatni őket. Csak miután a „gyalázatos test” jóllakott, és a lelkük is megnyugodott, hogy van már „money”, foglalkozik Péterrel, bűne utáni helyreállításával. Mert Ő ilyen.
A gondoskodása nem fizetség valamiért, hanem alanyi jogon jár a gyermekeinek, kegyelemből, csak tegyük meg, amit mutat, nyúljunk oda, ahova az ellátást helyezte: „Dobd a hálót a jobb oldalra!”  
Vajon nem látja a mi hiányainkat, szükségeinket, vajon nem akarja és tudja betölteni és utána korrigálni minket?)
Az alul-öltözött Péter még a messze a parttól, gyorsan felöltözik, mert János odasúgta neki: „Jézus van ám ott!” Akkor Péter, akin ekkor, mivel halászott, csak alsóruha, „fecske, vagy rövidnaci” lehetett.
(A „gümnosz” kifejezést ebben a zsidó, csoportosan munkát végző közegben nehéz teljes meztelenségnek értelmezni. Nem görög atléták voltak, nem is azok utánzói.) 
Szóval készül Jézushoz. Nagyon akar vele már találkozni. Még a gyüli előtt, négyszemközt beszélni vele. Jézussal lehet „face to face” beszélni. Felöltözik tehát Szent Péter, a medence partján, az úszóedzés előtt. Öltöny, nyakkendő, bőrcipő, csili-vili teló a zsebbe, Breitling-óra a csuklóra, aztán fejes a vízbe. Ott hagyta a brigádot melózni a 153 nagy hallal, ő meg kiúszott szeretett Mesteréhez. Ugye nem jelenhet meg előtte akárhogy, adjon magára az ember!
Az Armani-öltöny akkor is Armani-öltöny, ha csuromvizes. Ilyen lelkes embert nehéz is leszúrni a főnök számára, hiába olyan hebrencs!
Nem is tesz neki szemrehányást Jézus. Helyrerakja, és felemelő feladatot bíz rá. Bízik benne továbbra is, nem csalódott benne, ezt tudatja vele.

Jánossal is rivalizál Péter. Fenti esemény végén (Jn. 21.) is gyanakszik a „szeretett tanítványra, de korábban versenyt is futottak.
A feltámadás vasárnapjának reggelén Mária Magdolna elújságolja Péternek és Jánosnak, hogy nincs Jézus teste a sírban.
Ekkor Péter és János, mint egy startpisztoly dördülésére, futni kezdenek a sír felé. A görög szó „száguld, rohan” szavakkal is fordítható. Verseny volt a javából! Sírig tartó. A két versenyző minden erejét beleadta! A Biblia elbeszélése (Jn. 20.) is átvált sport-riporteri stílusra:
„A két versenyző fej-fej, mellet száguld! A táv harmadánál azonban a fiatalabbik sportoló megelőzi Szent Pétert! Haj, bizony edzettebb a János! Meg hát kedves nézőink, az évek, az évek! Bizalmasan megsúgom, hogy a galileai Péterről azt pletykálja a bulvársajtó, hogy nem veti meg a piát, bár az elmúlt 3 évben nagyon sportszerűen élt! Tény azonban, hogy a Krisztus-után-futás nagy egyénisége a versenyzésből lassan kiöregedő apostol!
De mi történik! Az ifjú reménység megtorpan a célnál! Valami görcs bizonyosan! Ej-ej!
Nem mer bemenni a sírba! A rutinos Péter azonban a futás lendületével gondolkodás nélkül berobban a sírba! Mit látunk, azaz mit nem látunk, kedves nézőink! Hát Jézus testét nem látjuk! A sír ÜREEES!
Nem is tudom, kedves nézők, minek örüljek jobban, a veterán versenyző győzelmének-e, vagy annak,amit ez az üres sír jelenthet?! Győzelem-szaga van annak is!
(Kicsit meglódult az én fantáziám is. Mert a bibliai történeteket jó, izgalmas elképzelni, beléjük helyezkedni! Az emberi fantáziát ezért is szerelték belénk szériatartozékként az „embergyárban”.)
Aztán hazament Péter és János és agyalnak, amíg egyszer csak a zárt ajtókon keresztül megjelent nekik, faljáróként a szeretett Mester, csak hogy végre tényleg higgyenek.

Péter az egyetlen, aki karddal megy a Gecsemáné-kertbe. És bár elalszik a többiekkel, ébredése után hamar levág egy fület. Szimbolikus volt ugyan, hisz a főpapi szolga sok „fülest” hordhatott gazdájának, hogy lejárassa a Krisztusban megjelent igazságot és kegyelmet.
Most a kezében vihette volna a sajátját. Egy igazi fülest. De a megfigyelt célszemély, Jézus visszaragasztotta neki. Kegyelemből. Mert nincsen benne semmi sötétség. Sem káröröm. (Jn. 18.)
Péter azonban ezt nem elemezte így.  Az ő célja az volt, hogy megmentse a Mestert! Hogy csupa szeretetből ezzel megakadályozta volna a Megváltást? Potomság! Világos, hogy ekkoriban Jézus nem a higgadt és józan eszéért szerette és „alkalmazta” Pétert.
(Ahogy minket sem.:-)
Szeretném látni egyszer az arcának a változását miután Jézus megdicséri, hogy „nem test és vér jelentette ki neked, hogy én ki vagyok”, majd pár perccel később, az általa felismert Megváltót, elkezdi buzgón lebeszélni a Megváltásról. Erre Jézus „lesátánozza”. (Mt. 16)

Aztán, ahogy Jézus dörzsölt pszichológusként becserkészi őt, hogy hajlandó legyen elmenni az első igazán, ízig-vérig pogány családhoz hirdetni az evangéliumot! Nagyon ismeri ám főapostolát! Belelát. Látja deformitásait, hibáit is. Ezekkel együtt is szereti, és bizalmat szavaz neki.
A meggyógyult Éneas, majd Tábita irgalmasságáról, empátiájáról szóló hosszú történetek, amiket a jaffai „halott-támasztó” küldöttség mesélt Péternek, a bizonyságok meghallgatása, ezt követően Tábita feltámasztása.  Rögtön ezután egy problémás foglalkozású tesónál, egy tímárnál száll meg.  Ott éhesen, az ebédre várakozva látomást is kap. A tisztátalan állatokkal tömött „bevásárlószatyorról”.
És szól hozzá az Úr: „Figyelj te éhes Péter! Neked hoztam a Lidl-ből.  Készítsd el, ahogy szereted, aztán jó étvágyat!”
Hát, de Péter, nem hiába Péter! Nem csak szenvedélyes, de szenvedélyesen makacs is.
Háromszor is azt üzeni Jézusnak, hogy ő bizony nem eszik olyat, amit a Mózes megtiltott!
„Rendben, hogy megváltottál, meg evangélium-hirdetés, meg új szövetség, meg minden, de amiben én felnőttem, amit tanultam, a vallásomban nem fogok változni. Hát mi marad akkor?! Én már csak így fogok ebben az egy igaz Mózes-hitben meghalni is.” Ismerős?
Azért csak agyal rajta nagyon. Mert az Urat nagyon szereti. És mi van, ha ez a furcsa üzenet, amitől kiveri a víz, tényleg Tőle jött?
Végül elindul Kornéliuszék házába.  Na, de neki nem kenyere a hízelgés!
Ő nem udvarlós evangélista! Még mit nem!
Azt se felejtsük, hogy mikor megérkezett, a római „gój-százados” imádni kezdte őt. A Szent Szellemmel be nem töltekezett Péter biztos mondott volna ekkor egy erélyeset.
Ha történt ilyesmi Jézus szolgálati ideje alatt, ezekről a sztorikról szemérmesen hallgat az Írás. Az első pogány evangélizáció tehát így indult:
„Üdvözlet! Azt hiszem, tisztában vagytok vele hogy mi zsidók, Isten választott nemzete, nem léphetünk be olyanokhoz, mint ti, nem is barátkozhatunk veletek. (Ebben kódolva volt az is, hogy nektek, gójok, semmi közötök az Istenhez.) De engem – folytatta Péter -, rákényszerített az Isten hogy itt legyek. Megértettem az üzenetet. Tényleg Jézustól jött. Hát akkor itt vagyok. Na, szóval mit akartok?…
Mi, hogy az üdvösségről akartok hallani? Aztaaa! Na, jó! Mondom.”  
Tényleg nem hízelgős, szimpátia-vadász stílus!
Elmondja dióhéjban az evangéliumot, de Jézus nem engedi neki hosszasan ragozni, nehogy rátérjen véletlenül a szabályokra, törvényekre.  
A teljes bűnbocsánat hirdetése után gyorsan rájuk zuhan a Szent Szellem. Nyelveken szólnak. Péter nem tehetett mást, meg is keresztelte őket vízben. (Apcs. 10.)
Amikor e látogatása miatt raportra megy a jeruzsálemi keresztény vezetők elé, ott nincs szó Éneás csodálatos gyógyulásáról, Tábita feltámadásáról.
Egy probléma érdekli a vezetőséget: Mit kerestél te a gójoknál Péter?
Nem volt egyszerű dolog a kegyelem kiáradásában részt venni.
Szent Péter számára talán, nagyon nem.

Első apostolként is megmarad benne a szenvedélyesség.
Erősen érzelmi vezéreltségű. Úgy tűnik, nem is lett soha higgadt, megfontolt, bürokrata-típusú ember.
Érzelmein keresztül piszkálták fel az antiókhiai gyülekezeti étteremben a júdeai testvérek is, hogy ne egyen együtt gój-hátterű hívőkkel.
Ők vezették bele egy megszégyenülésbe, amikor Pál, jól kiosztotta Szent Pétert, Barnabással együtt . Becsületére szólva, nem vitatkozott. A Biblia legalábbis nem említi. (Gal. 2.)
De abban sem változott soha, hogy rajongásig szerette Jézus Krisztust. Mártírjaként meg is halt érte. 

Folyt. köv.