A Biblia értelmezése

Most egy olyan témáról szeretnék írni, ami a gyülekezeti lét után jött fel bennem. Miért van az, hogy olyan kevés ember van, aki érti a Bibliát? Miért van az, hogy a Biblia ugyanazon mondatait két ember homlok egyenesen különbözőképpen értelmezi? Néha a gimnáziumi irodalomórák verselemzései jönnek vissza, amikor különböző pásztorok véleményeit hallom ugyanarról a néhány versszakról: vajon mit akart a költő mondani? Miért van ez? Mózes, a próféták, az apostolok szándékosan homályosan fogalmaztak, hogy nehezen legyen érthető az írásuk? Ennek így semmi értelme nincs. Nem az lenne Isten célja, hogy megértsük, hogy mit akar nekünk mondani?

Meggyőződésem, hogy a hiba nálunk van, még pedig az, hogy nem úgy olvassuk a Biblia írásait, ahogyan egy regényt vagy novellát, vagy egy levelet szoktunk olvasni, hanem mint egy homályos szakrális szöveget: mintha a Tibeti Halottaskönyvet olvasnánk, vagy Nostradamus jóslatait. Hogyan értem ezt? Philip Roth Anatómialecke című könyvében mondja a főhős, Nathan Zuckerman egy vita hevében, hogy: „…de lehántani a könyvről a hangvételét, a cselekményről a körülményeket, a tettekről a mozgatórugót, teljesen figyelmen kívül hagyni az összefüggéseket, amelyek egy téma lelkét, ízét, éltető erejét adják az…”; itt félbeszakítja vitapartnere. Következő mondatában aztán azt mondja, hogy csak bevezetést tartott szövegértésbe kezdőknek. A prédikátorok sokszor pontosan azokat a dolgokat teszik, amelyek a fenti felsorolásban szerepelnek, és ez okozza a szöveg félreértését. Ezért nekünk, keresztényeknek is arra van szükségünk, hogy újra tudatosítsuk magunkban a szövegértés alapvetéseit, amikor a Bibliát olvassuk. Sokan sokáig úgy olvastuk a Bibliát, hogy eltekintettünk attól, hogy ki kinek mondja az adott dolgot; mi motiválja abban, hogy ezt mondja; milyen körülmények között hangzik el az adott mondat. Megfeledkeztünk a szövegértés alapjairól. Pedig, amikor egy regényt olvasunk, akkor mindezt tudjuk. Ott figyelembe vesszük a körülményeket, a szereplőket, a beszédhelyzetet. Eszünk ágában sincs kiragadni egy-egy mondatot és azt a szövegkörnyezettől elkülönítve értelmezni.

Hogyan alkalmazzuk mindezt a Biblia tekintetében. Vegyük például a Galatáknak írt levelet.

Galata 5:4 (RÚF 2014)

„Ha törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestetek.”

Hányszor hallottuk, hogy azt mondta egy prédikátor, vagy egy pásztor, hogy ha bűnt követsz el, akkor kiesel a kegyelemből. Eltekintve attól a logikai bukfenctől, amit ez az állítás önmagában hordoz (hiszen kegyelemre csak annak van szüksége, aki bűnt követett el), teljesen figyelmen kívül hagyja annak a mondatnak a többi részét, amiből ki lett ragadva. De nemcsak azt, hanem magának az egész levélnek a gondolati ívét, azt a témát, amiről szól. Hiszen világosan érthető, hogy a levél azért íródott, mert valakik becsapták a galáciai hívőket, és azt mondták nekik, hogy nem elég a hit az üdvösséghez, hanem körül is kell metélkedniük, ami magával hozza az egész törvény megtartásának a kötelezettségét is.

Hasonlóan szokták kiragadni az igézésre vonatkozó verseket is. Felolvassák a harmadik fejezet első versszakát, majd egy hosszú mesét mondanak el az igézés vélt vagy valós módozatairól, céljáról, és a keresztény igézésről. Ezután a hallgatóság nő tagjai eléggé rosszul érzik magukat, mindenki árgus szemekkel lesi, hogy kik alkalmazzák az igézés különböző formáit, kik festik magukat, kik öltöznek igéző ruhákba, kik akarják beszéddel megigézni a testvéreket. Mindenről szó van, csak a valódi értelemről nincs: arról, hogy valakik a törvénnyel igézték meg a nemzetekből kijött hívőket, és rá akarták venni őket arra, hogy a törvény alá menjenek. Ezáltal pedig elszakították őket Jézus Krisztustól és a kegyelemtől. Erről azért sem beszélnek, mert ők is éppen a törvényt alkalmazzák a hívők féken tartására.

Másik példa Jézus beszédeinek az értelmezése. Az újszövetség a négy evangéliummal kezdődik. Ezek helyes értelmezéséhez fontos látnunk, hogy Jézus maga mondja el, hogy kikhez küldte őt az Atya, amikor egy kánaáni nő kér segítséget tőle.

Máté 15:24 (RÚF 2014)

„De ő így felelt: Én nem küldettem máshoz, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.”

Ez azt jelenti, hogy amiket tett és mondott a megváltásig, azt csak egy „zsidó szemüveg” feltételével lehet megérteni. Csak így lesz világos, hogy a só, ami megízetlenül és megtapossák, az maga Izrael, akit addigra már megtapostak a pogányok. Így lesz világos, hogy a tíz szűz példája nem az egyházról szól, hanem Izraelről. Így lesz világos, hogy a Máté 24 próféciája nem az egyházról, nem az elragadtatásról szól, hanem Izrael utolsó időkbeli helyzetéről. Így lesz világos, hogy mit jelent az, hogy a kiűzött démonok visszajönnek a kisöpört és üresen hagyott házba: ez nem mi vagyunk, hanem Izrael, aki nagyobb részt elutasította Jézust. Ezzel semmiképpen sem akarom relativizálni Jézus szavait, viszont muszáj az eredeti jelentésüket megértenünk, hogy utána azon gondolkodjunk, hogy mit jelent a mi számunkra mindez. Ha nem így teszünk, nem fogjuk érteni, hogy miért vannak látszólagos ellentmondások Jézus szavai és a Pál apostol leveleiben írtak közt.

Azt is szem előtt kell tartani, hogy kinek mondta Jézus, amit mondott. Mindig kiderül az Írásokból, hogy a farizeusokhoz, írástudókhoz, főpapokhoz, vagy a tanítványokhoz, vagy a sokasághoz szól. Nem vonatkoztathatunk önkényesen olyan dolgokat mai keresztény hívőkre, amiket a főpapoknak mondott.

Most vegyünk egy olyan példát Pál apostol leveleiből, ahol a téves értelmezés abból fakad, hogy a levél gondolati ívét hagyják a magyarázók figyelmen kívül. A Korinthusiakhoz írt első levél harmadik-negyedik fejezetére gondolok, mégpedig a következő részre:

1 Korinthus 3:12-15. (RÚF 2014)

„Azt pedig, hogy ki mit épít erre az alapra: aranyat, ezüstöt, drágakövet, fát, szénát, vagy szalmát, az a nap fogja világossá tenni, mivel tűzben jelenik meg, és akkor mindenkinek a munkája nyilvánvalóvá lesz; és hogy kinek mit ér a munkája, azt a tűz fogja próbára tenni. Ha valakinek a munkája, amelyet ráépített, megmarad, jutalmat fog kapni; de ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga megmenekül ugyan, de úgy, mint aki tűzön ment át.”

Ezt rendszerint a hívőkre vonatkoztatják, szinte fenyegetőleg, hogy figyelj oda, mit építesz az alapra, amit a prédikátor épített neked, mert ha fát, szénát és szalmát, akkor az meg fog égni, és nem kapsz jutalmat. Valójában azonban ezek a mondatok másról szólnak, amit csak akkor lehet megérteni, ha a nagyobb gondolati ívet is figyelembe vesszük. Pál meglátott egy problémát, hogy az emberek tanítókat bálványoztak. Több szempontból is megvilágítja a tanítók szerepét. Elhangzik a következő is:

1 Korinthus 3: 9 (RÚF 2014)

„Mert mi Isten szolgálatában állunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.”

Ahogyan a szántóföld nem ültet magába növényeket, és nem is locsolja őket, ugyanúgy az épület sem építi magát. Mindezeket azok a tanítók végzik, akiket Isten ajándékozott a kihívottaknak. Következésképpen ők építenek a Pál által vetett alapra, és őket méri meg a nap, amikor tűz próbálja meg az építményt. Az, hogy ez az ítélet napja, vagy pedig egy másik nap, azon lehet gondolkodni. Tehát az 1 Kor. 3:12-15 nem is a hívőkre vonatkozik, ahogyan azt sokáig tanították nekünk azok az emberek, akik kiragadják a szövegkörnyezetből a verseket.

Ha mindez nem lenne elég bizonyíték, akkor érdemes megnézni a következő szakaszt:

1 Korinthus 4: 6 (RÚF 2014)

Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, hogy senki se kérkedjék az egyik tanítóval, a másikat megvetve.

Vagyis amiket ez előtt írt Pál, azt mind magukról írta, és nem a hívőkről. Mondhatja valaki, hogy nem olyan nagy jelentőségű kérdés ez a hitünk, vagy az üdvösségünk szempontjából. Ez igaz, de nem is emiatt írtam le, hanem mint olyan példát, amely rávilágít a helytelen szövegértelmezésre.

Nem olyan bonyolult a Biblia megértése, mint amilyennek tűnik a sok téves igemagyarázat miatt. Azért nem értettük sokszor, mert a korábban hallott téves magyarázatok miatt ellentmondásokba ütköztünk, ami elbizonytalanított abban, hogy a szöveg elsődleges értelmét elfogadjuk. Pedig a Biblia egyszerűen értelmezhető, csak úgy kell olvasni, mint egy regényt, tekintetbe véve a szövegösszefüggést, a gondolati ívet, a szereplők egymáshoz való viszonyát, ki beszél kihez, melyik szövetség alatt hangzik el az adott beszéd.