Túl jón és rosszon.
Túl jón és rosszon.
Próbálom összefüggéseiben megérteni a kegyelmet és a szenvedést.
A legmélyebb igazságok a kezdetben gyökereznek. Onnan érthetőek meg.
Pontokba szedem mondanivalómat a könnyebb áttekinthetőség kedvéért.
1. Isten a teremtés befejezése után mindenről azt mondta, hogy jó.
Ez vonatkozott a jó és rossz ismeretének a fájára is az Édenben.
Vagyis a lehetőség ott volt az ember számára, hogy jót és rosszat együtt ismerjen meg. Isten teremtette meg ezt a lehetőséget. A tiltó parancs tartalmazta megszegése következményét: Ha eszik az ember a tiltott fáról szükségszerűen meg kell ismerje a halált, hisz az a gonosz, a rossz teljessége, kifejlett formája.
Isten tehát hozzáférhetővé tette a bukást a szenvedést. Az ember ezen az úton is elindulhatott a jó és a rossz ismerete felé.
2. Az Éden kertje az intimitás, a találkozás és az együttlét helye volt. A Szentek szentje, a Mennyei Jeruzsálem előképe. Itt az ember meztelen. Isten mindent lát benne, rajta, mégsem szégyelli magát.
3. Az ember egy naiv, gyermeki, szinte animisztikus állapotban létezett az Édenben. Az emberiség kisgyermekkorát élte.
Ahogyan a szerető család óvja és védi a gyermeket a rossztól, a gonosztól és a jó ismeretét is apránként adagolja, úgy volt elzárva az ember a létező rossztól.
A rossz a hatnapos teremtésen kívül keletkezett. Az Édenben az embernek nem volt kapcsolata vele, kívül volt az emberi világon. Csak egy kis információ volt: Egy fa, melynek gyümölcse a jó és a gonosz megismeréséhez vezet.
4. Az ember csalás, kísértés hatására, de saját döntéséből evett a jó és a rossz ismeretének gyümölcséből. Ezzel a szenvedés, a halál útján indult el a jó megismerése felé is. Az ismeret nem pusztán információt jelent, hanem átélést, megtapasztalást, együttélést is. A gonosz ismerete is.
Megettük a gyümölcsöt. Ami eddig kívül volt, belülre került. A jó és rossz ismerete megtapasztalása, konfliktusa belső, személyes, folytonos tapasztalattá vált az emberben.
Nem külön büntetés tehát a halál sem, hanem logikus következménye annak, hogy valaki a gonosz megismerését választja. A halál része a gonosz birodalmának, az ember földi életének véget vető legnagyobb gonosz a nap alatt. Ugyanakkor le is zárja a további szenvedés, a gonosz további pusztításának lehetőségét.
Tragédia és lehetőség egyben. Meg kellett ismerni tehát a halált is.
5. Az emberre egyszerre szakadt rá a jó és gonosz ismeretének, tudásának a súlya.
Úgy, mintha egy nyiladozó értelmű kisgyermeknek feltárnánk az emberi történelem legmélyebb borzalmait és az emberi nemességnek önfeláldozásnak a legmagasabb rendű tetteit egyszerre. Utóbbiak környezete többnyire a legnagyobb sötétség.
A gyermek lelke e súlytól megroppanna. Véget érne a naiv gyermekkor és egy seb keletkezne a lelkén.
A csalás által belépő bűn nemzedékeken átívelő fertőzés az emberiségen, amely sebeket okoz és e sebekben fakad fel a szégyen mérge.
A fény azonban a sötétben fénylik igazán. Valószínűleg a gonosz létezésének is ez a titka. (napfelkelte, neonreklám, sötét nézőtér a moziban a film alatt stb.) Az ember sokszor a nagy bajban, sötétségben fedezi fel Isten szeretetét. Isten akarja, hogy felfedezzük ezt a szeretetet, mert boldognak akar látni. Boldog meg az, akit érdek nélkül szeretnek és aki képes érdek nélkül szeretni.
6. Véget ért az idilli állapot, az Éden. A kisgyermekkor, a gyermeki bizalom korszaka lezárult. A bűnt a bizalom megingása, elvesztése előzte meg, a kísértő manipulációja következményeképp. Az Isten rendjébe való visszailleszkedés, az igazzá válás is logikusan ezért származik hitből, bizalomból és nem teljesítményből, cselekedetekből.
7. Az emberben csalás hatására jött létre a lelkiismeret, a jó és gonosz belső megkülönböztetésének a képessége.
Nem Isten időzítésében, és manipuláció hatására, ezért a lelkiismeret az emberben ma is manipulálható. Nem teljesen megbízható iránytű. A lelkiismeretére bízott emberiség néhány évszázad alatt el is veszítette emberi jellegét.
Özönvíz jött, amit csak egy család élt túl.
Az egységes világ, ami élt az ember lelkében, eltörött, kettéhasadt ellentétpárokban tudjuk már csak megragadni.
A jót a rosszhoz képest, A fényt az árnyékhoz képest, az életet a halálhoz képest.
A lelkiismeret torz működésének másik jele, hogy az „én” vált minden mértékévé.
A jó elsősorban az, ami nekem jó, a rossz, ami nekem rossz.
A lelkiismeret hibás működése okozza, hogy érvekkel, okoskodásokkal elnémíthatjuk a lelkiismeretünket. Ideológiákkal, vallásos eszmékkel. Ezek révén hétköznapi és történelmi rémtettekre vehető rá az ember úgy, hogy a lelkiismerete nem szól, sőt néha helyesli a az elkövetett bűnöket.
További működési zavart jelent a felelősség áthárításának gyakorlata: „Nem én tehetek róla, miatta/miattuk van!” satöbbi.
Szintén a lelkiismereti zavar jele az ezerféle fügefalevél, a képmutatás, amivel igyekszünk eldugni, elrejteni bűneinket, szégyenünket.
Végül pedig túl a személyes bűnökön, szinte az életben maradáshoz vált szükségessé az, hogy a lélek tudattalan rétegeibe száműzzük azokat a szégyenletes történéseket, amelyeket örököltünk, amelyeket velünk megtettek, amelyekről ugyan nem tehetünk, mégis képtelenek vagyunk feldolgozni, tudatosan velük élni.
Ezek az elfojtott torzulások, sebek, szégyenek, azonban ugyanúgy mérgeznek, mintha tudatosan kínlódnánk miattuk. Titkos féreg foga rág. Ez a tudattalan szégyen.
8. Az ember tehát a szenvedés útján indult el a jó megismerése felé is. A gyümölcs a jó és a rossz ismeretének a gyümölcse volt. Egy gyümölcsben volt benne ez a kétféle, mégis egy ismeret.
A kegyelem azonban emberi értelemmel felfoghatatlan működése révén a szenvedésből olyan erőt szabadít fel, amely a jóból még jobbat, sőt a legjobbat képes kihozni.
Ha nem történt volna a bűneset, ha ott lennénk az Édenben, feltehetően nem ismerjük meg Isten szeretetének az evangéliumban kijelentett mélységét magasságát.
9. Hogy az ember a szenvedés útján indult el a jó felé is, azt eredményezte hogy az Isten feltárta a szívét.
Utánunk jött az Édenen kívülre, utánunk jött a nyomorúságunkba, részese lett a szenvedéseinknek, tudatosan átadta magát a vádlónak, a szenvedés okozójának hogy visszavásároljon bennünket.
A szenvedés által ismertük így meg Istent Apaként, a Krisztust pedig Jézusként, és kaptuk meg a Kegyelem Szellemét.
A szenvedés és a halál útján elinduló emberiség az evangéliumban a jónak a szeretetnek olyan dimenzióját ismerte meg és kapta ajándékba, amelyet más úton nem vehetett volna birtokba.
10. Az Édenben lehetett választani a jó és a még jobb között. Ha nincs bűneset, ma is így élnénk. Azonban a legjobb, az, hogy a mi Istenünk szenvedélyesen és önfeláldozóan szeret bennünket, úgy vált nyilvánvalóvá, hogy kellett hozzá a gonosz asszisztálása.
Mert a gonosz a jót még jobbá teszi. A legjobb, a legnemesebb pedig a gyűlölet, a félelem, a szégyen sötétségében mutatkozik meg az ember számára. E legjobb, legnemesebb ember, maga Jézus Krisztus és benne Ádám faja ott ül most az Isten mellett, uralkodóként.
Szenvedések által vált tökéletessé, és bizonyította be, hogy az ember képes Isten örökségébe lépni. Nem volt hiba a megteremtésünk.
11. A kegyelemben élő, hívő ember pedig lehetőséget kap arra is, hogy a szétesett, ellentétpárokban létező világot újra egységben lássa.
Nem arra gondolok, hogy minden rosszban van valami jó, és fordítva (jing-jang).
Ebben nem hiszek.
Viszont az aktuális problémát, szenvedést, a kegyelem úgy tudja használni, felszabadítani a szenvedésben levő energiákat, amely az eredetinél, a jónál is jobb állapotot hoz létre.
Az Istenben bízó szív pedig látja ezt, ezért tud tűrni. Nem lázad, mert látja, hogy a kegyelem abból, ami most fáj, valami nagyon jót fog alkotni és közben az ember is jobbá válik.
Bár Isten nem akarja a szenvedést, az az út, amelyen elindultunk mi emberek és az a test, amelyben élünk, a testünk természete, aztán a bűn, továbbá a világ berendezkedése lépten-nyomon megízlelteti velünk a szenvedést és a gonoszt.
12. Hiszem, hogy Jézus Krisztus megváltott a bűnből, a szégyenből, betegségből, a nyomorúságokból és a halálból is bennünket.
Ha elérnek a bajok, általában ritkán működik villámgyorsan az szabadulás, amit Jézus elhozott számunkra. De bizalom által működik. Mindenképpen.
A természetfeletti, a gyógyulás és a csodák is.
Ekkor van kulcsszerepe a bizalomnak és annak, hogy a kegyelem az értelmünkben is összeilleszti a szétesett dolgokat és látjuk, hogy a rosszból az Isten kegyelme jót, nagyon jót fog kihozni.
Az Isten evangéliumából, szeretetéből származó kegyelem ekképpen lendít túl minket jón és rosszon.
Már nem az érzékelhető és nem is az erkölcs a sorsunk, létezésünk centruma, hanem maga az élet. Maga Jézus Krisztus személye, az együttlét Ővele minden körülmények között.
Már nem rázzuk öklünket az ég felé: „Hogy engedheted ezt a gonoszt Isten?”
Már nem háborgunk magunkban: „Hogyan érhetett engem, vagy érhette őt ez a szenvedés?” Véget érnek a „Miért?”-ek is.
Már látjuk, hogy az Isten jó. Annyira tökéletesen, intenzíven és erősen jó, hogy a gonoszból, a szenvedésből is jót munkál ki a kegyelme. Ezt a győzelmet, áldást, jó végeredményt látjuk már a bajokban, a rosszban is. Eggyé vált a megváltott tudatban, a megújult gondolkodásban az, ami egykor szétesett.
Ez is a kegyelem. Túl jón és túl rosszon.