Úrvacsora 4

A harmadik összefüggő rész az úrvacsoráról a János 6-ban található.

27. Munkálkodjatok ne az eledelért, amely elvész, hanem az eledelért, amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ad majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten.

28. Mondának azért neki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?

29. Felele Jézus és monda nekik: Az az Isten dolga, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.

30. Mondának azért neki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit művelsz?

31. A mi atyáink a mannát ették a pusztában; amint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniük.

32. Monda azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.

33. Mert az az Istennek kenyere, amely mennyből száll alá, és életet ad a világnak.

34. Mondának azért neki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!

35. Jézus pedig monda nekik: Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.

36. De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, még sem hisztek.

37. Minden, amit nekem ad az Atya, én hozzám jő; és azt, aki hozzám jő, semmiképpen ki nem vetem.

38. Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.

39. Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon.

40 Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt azt utolsó napon.

41. Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, amely a mennyből szállott alá.

42. És mondának: Nem ez-e Jézus, a József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? mimódon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?

43. Felele azért Jézus és monda nekik: Ne zúgolódjatok egymás között!

44. Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.

45. Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.

Érdemes felidézni Jézus itt elmondott gondolatainak, szavainak előzményeit. A kenyérszaporítás után vagyunk, amikor megmutatta, hogy fizikailag lehetetlen helyzetet is képes megoldani: Jól tartani, megetetni 10 ezernél is több embert, néhány kenyérrel és hallal. Ha ezt a földi kenyérrel képes megtenni Jézus, mennyivel inkább képes megelégíteni minket mennyei kenyerével, amely az ő teste? Az első pászka idején Egyiptomban, a bárány mindig elég volt, soha nem volt kevés, a pusztai vándorlás során a manna sem volt soha kevés, mindig elég volt. Az úrvacsoráról mondott szavakat megelőző történet pedig szimbolikusan jeleníti meg ugyanezt az igazságot, hogy a bárány, a kenyér, Jézus teste mindig elégedettséget, békességet tud hozni. Az úrvacsora mindenre, minden szükségre elég. Ezt követően történt a vizén járás, amely az előzővel együtt nyilvánvalóvá teszi, hogy Jézus Krisztusnak teljes uralma volt földi szolgálata idején is a fizikai világ erői és a fizikai törvények felett. Ez a két történet vezeti be az Úr vacsoráról szóló igéket, megelőlegezve azt az értelmezést, hogy az úrvacsora olyan eszköz, amely Isten akarata szerint felül írja a természeti törvényeket, a fizikai folyamatoknak, betegségeknek a megszokott menetét. Az emberi testet képes kiemelni a kozmosz általános törvényéből, amely ítélet is egyben: a romlás a pusztulás törvénye alól.

Hatalmas tömeg jött át a tó túlsó partjára Jézus után az ingyen vacsora, a kenyerek megsokasítása miatt, és ezt a vágyat, ambíciót használta fel Jézus, hogy a valódi a mennyei kenyérről tanítson. A 27-es verset nézzük meg először, ahol Jézus összehasonlítja a földi kenyér megszerzéséért folytatott munkát a mennyei kenyér megszerzéséért gyakorolt tevékenységgel. A földi kenyeret termelő munkával szerzi általában az ember, a mennyeit azonban Jézus Krisztusban való hit, személyébe vetett bizalom által nyerheti el a hívő. Az egyik verejtékes, test-szagú, a másik bizalmon alapuló, de ezt is munkának ergon-nak nevezi Jézus. Nagyon meglepő a harmincas versben feltett kérdés: „Milyen jelet mutatsz, hogy higgyünk?”- hiszen látták a kenyerek megszaporítását, talán a vízen járásról is tudtak, mégis jelet kérnek, sőt, mintegy provokálva Jézust, felhozzák az egyiptomi kivonulás után a pusztában fogyasztott kenyér, a manna példáját. Ki nem mondva, de mégis érthetővé téve, hogy: „Na, az valódi volt. Tudsz te is ilyet mutatni?” Jézus szokásához híven a néma kérdésükre felel. A gondolkodásukat igyekszik kiigazítani, mondván hogy az igazi mennyei kenyér nem embertől származik, hanem az Atyától. 32.vsz. Ez a kenyér hoz életet a kozmosznak. A tömeg hajlandó a kompromisszumra. Gondolják: „Na, végre, a lényegnél vagyunk, adjad nekünk újra a kenyeret!” Ekkor jön az a sokkoló kijelentés, amely Jézus „giga” gyülekezetéről 12 fős házicsoportot csinált, anélkül hogy a pásztorban, Jézusban, a legkisebb frusztráltságot okozta volna. Jézus ugyanis a valóságot, az igazságot szolgálta nem emberi célokat, nem saját ambícióit. Fő motívumai a szeretet és az emberek felé gyakorolt irgalmasság voltak, ezért mutat rá a legfőbb problémájukra, hogy noha látták őt, csodákat is, mégsem képesek bízni Benne. Majd úgy folytatja, hogy az képes hozzá jönni, akár csak elfogadni, átvenni az úrvacsoráról szóló kijelentést, akit az Apa von Hozzá, de aki egyszer Hozzá jön, azt soha nem dobja ki többé. A 38-39-es vers azt a mélyebb akaratot tárja fel, amely a megváltás mögött és Jézus Krisztusnak a földön kifejezett törekvései, akarata mögött is állt, hogy az egész mennyei kenyér-projekt nem Jézusé, még kevésbé az egyházé, hanem maga az Atya akarta így. A 39-es vers kijelenti, hogy ez az akarat tartalmazza azt, hogy semmi el ne vesszen, semmi tönkre ne menjen abból, azokból, és azokban, akiket az Atya Jézusnak adott. Tartalmazza továbbá a mennyei kenyér-projekt mögött álló akarat, hogy bennünket, akik tökéletlenek vagyunk ezen a földön, de Jézushoz vonzott Isten terve, akarata, tökéletességben, szépségben, dicsőségben állítson maga elé. A 40. vers egy harmadik mozzanatát jelenti ki ennek az akaratnak, azt, hogy aki bízik Jézus Krisztusban, annak már most örök élete van. Ha örök, akkor nagyon nehéz, hogy ne mondjam: lehetetlennek tűnik elveszíteni. A következő vers azonnal rámutat, hogy rögtön zúgolódást, elégedetlenkedést, kritizálást váltott ki Jézusnak a tanítása. „Botrányos kevélység! Istenkáromlás! Hát mit képzel ez? Hiszen ő csak a József fia!” Így most is: Ha az úrvacsorát igei módon hirdetjük, olyannak hogy azt nem kiérdemelni, hanem alkalmazni kell, és minél érdemtelenebbnek érzi magát rá a keresztény, annál nagyobb szüksége van Jézus vérére és testvére, az ma is botrányt, ellenkezést, vihart kavar.

(Érdemes a megértés érdekében itt rövid kitérőt tenni: Az az igazság, hogy nincsen „kétlépcsős evangélium”. Ahogyan a megtérésnek nevezett hitre jutásunkkor hit által váltunk Isten előtt igazzá, úgy most sem a cselekedeteink, hanem ugyanaz a hitünk tart meg Istennek ugyanabban az igazságában. Nem kell újra és újra kikönyörögni, vagy kiérdemelni Isten kegyelmét, irgalmát. Egyszer, kétezer éve kifejezte az irgalmát, amikor a Fiát a kereszten értünk halálba adta. Mi ezt elfogadtuk, bízunk Őbenne, hiszünk Őbenne és ettől kezdve új jogokban, Isten fiainak, gyermekeinek az igazságában, jogaiban járunk. Nem kell újra és újra irgalomért könyörögjünk, hanem az irgalmasságért hálás szívvel, de már gyakorolhatjuk a jogainkat, melyeket Jézus az igazságában adott nekünk, és ezzel bizonyítjuk, hogy a mi Istenünk igaz. Ám ma is, amikor a Szent szellem egy új igazságot hangsúlyoz, új fényben mutatja be Jézust, zúgolódás ellenkezés hallható az egyház részéről. „Ez nem az igazi Megváltó, akiről ez az új mozgalom beszél, mert tudjuk, hogy az igazi Megváltó az a katolicizmus Jézusa, a protestantizmus Jézusa, a baptizmus Jézusa, a pünkösdisták Jézusa, vagy a Hit Gyülekezete Jézusa!” De a Szent Szellem új igazságokra vezet, és az életünk sikere múlhat azon, hogy bent tudunk-e maradni a Szent Szellem mozgásában. Tudunk, merünk-e együtt mozdulni vele? Ma is hallani az egyházban ilyen hangokat: „Micsoda! A teljes bűnbocsánat tana, hogy igazak vagyunk visszavonhatatlanul, ez nagyon veszélyes! A kegyelemmel a tradicionális keresztény gondolkodás egy pont után mindig összekapcsolja a megalkuvást, pedig beszélni a kegyelemről, és az evangéliumot a kegyelem evangéliumaként hirdetni, semmi más, mint Isten igazságának a fénybe állítása! Egy lépéssel közelebb kerülni Istenhez! A felekezetek a gyülekezetek „Jézusai”

a megelevenedő igazságok fényében a József fiai, a régi ismerősök, a rutin bizonytalan testi biztonsága. Ezt a régit, amit megszoktunk, ami ha kényelmetlen is, komfortosabbnak tűnik, mint az új, ezt a régi tömlőbe való régi bort kérik számon újra és újra a Megváltótól és az új mozgalmaktól, elfelejtve, hogy soha nem tudjuk teljesen megismerni a mi Istenünket és az Isten-kép változása, tökéletesítése a keresztény életben egyet jelent a folyamatos fejlődéssel és Jézus Krisztussal való közösséggel. A statikus Istenkép a megrekedést hozza, abba betonoz.)

Szól is nekik Jézus: „Ne morogjatok, ne zúgolódjatok és tovább hergeli haragudni vágyókat mondván: „Úgysem jöhet hozzám senki, csak akit az Apa hív, de aki felfogta az Apának ezt a hívását és megértette, az úgyis hozzám jön. Azaz: úgyis csak az tud hinni egy Jézusról szóló új világosságban, kijelentésben, akit az Apa húz közelebb Jézushoz. Akit nem, az megmaradhat a régiben, üdvössége van. 44. vsz. De jobban teszi, ha nem köpköd, nem bántalmazza azt, amit ő maga sem ért. A 45-ös versszakból az is kiderül, hogy az Isten oktatása ott kezdődik, ha meghallja valaki az Ő hangját. A hang nem egy gondolati tartalom. A hang az a személy része, személyes jellemző. Valójában az Istennel való közösség itt kezdődik. A János evangéliumban beszél erről Jézus:

Jn. 10. 4. a juhok követik őt, ( a Pásztort) mert ismerik az ő hangját.

Jn. 10. 27. Az én juhaim hallják az én szómat, (phóné= hang) és én ismerem őket, és követnek engem.

Először az Atya hívó hangja, azután a Pásztor hangja. Ez vezet a keresztény életben. Ám sokszor a vezetők hangja, tanítása elnyomja a Pásztor hangját, ezért kell egy bátorság is Jézus követéséhez, mert lehet, hogy a vezető prédikációjából hogy nem hallani a Pásztor hangját. A mainstream keresztény irányzat által megvetett, lenézett emberek, csoportok, pedig lehet, hogy a Pásztor hangján szólnak. A hang, az nem információ, nem teológiai tartalom, hanem a bizalom alapja. Ismerem a hangját és tudom, hogy mikor szól idegen és arra nem hallgatok. Hogy valaki hallotta az Apa hívó hangját, felfogta és Jézushoz jött, ennek bizonyítéka az, hogy tapad, hogy folyamatosan követi Jézust. Már nem is csak a saját akaratából, hanem Isten terveinek megfelelően.