Örökzöld farizeusság.

Alábbiakban a farizeusi, törvénykező magatartásról szeretnék írni.
Egy nem hosszú, de gondolkodást is igénylő írás lesz, a Lukács 11. 37-53.  alapján.

„Luk 11:37  Beszéd közben pedig kéré őt egy farizeus, hogy ebédeljen nála. Bemenvén azért, leüle enni.  A farizeus pedig mikor [ezt] látta, elcsodálkozék, hogy ebéd előtt előbb nem mosdott meg.

Monda pedig az Úr neki: Ti farizeusok jóllehet a pohárnak és tálnak külső részét megtisztítjátok; de a belsőtök rakva ragadománnyal és gonoszsággal.

Bolondok, aki azt teremtette, ami kívül van, nem ugyanaz teremtette-e azt is, ami belül van?

Csak adjátok alamizsnául ami benne van; és minden tiszta lesz néktek.

De jaj néktek farizeusok! mert megadjátok a dézsmát a mentától, rutától és minden paréjtól, de hátra hagyjátok az ítéletet és az Isten szeretetét: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni.

Jaj néktek farizeusok! mert szeretitek az előlülést a gyülekezetekben, és a piacokon való köszöntéseket.

Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert olyanok vagytok, mint a sírok, amelyek nem látszanak, és az emberek, akik azokon járnak, nem tudják.

Felelvén pedig egy a törvénytudók közül, monda neki: Mester, mikor ezeket mondod, minket is bántasz.

Ő pedig monda: Jaj néktek is törvénytudók! mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjatokkal sem illetitek azokat a terheket.

Jaj néktek! mert ti építitek a próféták sírjait; a ti atyáitok pedig megölték őket.

Tehát bizonyságot tesztek és jóvá hagyjátok atyáitok cselekedeteit; mert azok megölték őket, ti pedig építitek sírjaikat.

Ezért mondta az Isten bölcsessége is: Küldök ő hozzájuk prófétákat és apostolokat; és azok közül [némelyeket] megölnek, és [némelyeket] elüldöznek;

Hogy számon kéressék e nemzetségtől minden próféták vére, mely e világ fundamentomának felvettetésétől fogva kiontatott,

Az Ábel vérétől fogva mind a Zakariás véréig, ki elveszett az oltár és a templom között: bizony, mondom néktek, számon kéretik e nemzetségtől.

Jaj néktek törvénytudók! mert elvettétek a tudománynak kulcsát: ti magatok nem mentetek be, és akik be akartak menni, azokat meggátoltátok.

Mikor pedig ezeket mondá nekik, az írástudók és farizeusok kezdének felette igen ellene állani és őt sok dolog felől kikérdezgetni,

57. Ólálkodván ő utána, és igyekezvén valamit az ő szájából kikapni, hogy vádolhassák őt.”

Jézussal a többször megesett, hogy vendégségbe hívta Őt egy vallási vezető, és Ő nem klasszikus, jólnevelt vendégként viselkedett, hanem szúrós, a vendéglátóit fel is háborító ajándékot, szavakat, észrevételeket hagyott ott nekik.

Most is így történt. Fenti részben elmondja házigazdáinak, hogy olyanok, mint akik a szennyes pohárnak a külsejét megmossák ugyan de annak belsejét piszkosan, mosatlanul hagyják.
Szemükre veti, hogy bár fegyelmezetten fizetnek minden apróságból tizedet, de az empátia és az

Isten iránti szeretet távol van tőlük.
Megjegyzi, hogy milyen nyomorultul vágynak farizeus vendéglátói  hírnévre, elismerésre, hatalomra, vagyonra.
Magatartásukkal jelöletlen sírrá, csapdává teszik életmódjukat, tanításukat, példaképül állított személyüket és szokásaikat követőik számára.
Ugyanezt tartja érvényesnek az ott jelen levő törvénytanítók, grammateuszok esetében is.
Csapdává, rejtett aknává válik a képmutató vezetők életvitele, mintája az emberek számára.
Úgy közvetítik ugyanis elvárásaikat, törvényeiket, tiltásaikat és Isten parancsolatait is mintha az Úr azt gondolná, hogy a hívők ezeket képesek tökéletesen be is tartani. Ezzel állandóan a szakadék szélén való billegésre kárhoztatják az embereket.
Folyamatos a félelem a hívőkben, hogy olyat tesznek, mondanak, amit nem szabad. Ráadásul, ha megteszik akkor annak az Istennek a bocsánatáért kell esedezniük aki képesnek gondolt a őket arra hogy ne szegjék meg a tiltásokat. A hívő azonban mégis megszegte, tehát az Isten rosszul ismerte őt és csalódott benne. Ha meg jól ismerte, akkor eleve bukásra ítélte őt az elvárások, törvények által, sőt alig várta, hogy rajtakapja és ott rettegjen a bűnös hívő előtte.
A csapda ebben a gondolatmenetben és gyakorlatban az Istenről az kialakult torz kép.
Milyen kép jön létre a perfekcionista elvárások sulykolása nyomán a hívőben a Biblia Istenéről?

Olyan, hogy tökéletlen az Isten, vagy rosszindulatú és gonoszkodó.

Ám az Isten nem ilyen! Ő nem kiszámíthatatlan, hanem minden szövetségében kiszámítható, irgalmas, jóindulatú.

Más tekintetben is csapda, meszelt sír a farizeusi, törvénykező gondolkodásmód, tanítás és életvezetési-minta, illetve irányitás.
Csapdába rekeszti, elzárja magát és a közösséget a kegyelem teljesebb, valódibb megismerésétől.
Mégpedig azért, mert az elvárások, a szabályok, a törvények hirdetése, sulykolása egyben eszközzé is válik a közösség, az intézmények és a meglévő tekintélyrend fenntartására.
Az a tanítási gyakorlat ez, amely a hívőt folyamatosan benne tartja az önmagával való elégedetlenségben: “Nem vagy elég jó, nem vagy elég odaszánt, nem imádkoztál eleget, nem böjtöltél eleget, nem adtál be elég pénzt, nem szolgáltál eleget, nem olvastad eleget a Bibliát!”

A finoman adagolt elbizonytalanitás és félelem olyan ragasztóanyag, amely egyben tartja a rendszert.
A hívőkben bebetonozza a nem bibliai elvárásokat, mintákat és a bizonytalan gyermeki identitást is: “Jaj, mi lenne velem ha nem lenne az én nagy vezetőm, ha nem lenne ez a szervezet?”
Másfelől a hívőket betonozza be az intézmény, a szervezet, a rendszer falaiba akkor is, ha a közösség, gyülekezet sokszor és láthatóan ellentétesen müködik evangéliumi elvekkel, indokolhatatlanul, megfélemlités, vagy érdekek miatt a gyülekezetet függőségbe béklyózó szerződéseket köt pl. az állammal, és sok fájdalmat okoz a benne élőknek is.
Ilyen módon a törvénykező, elvárásokra épülő szervezet, keresztény közösség lényegéből következően, immanens módon zárja el magát a valódi evangéliumtól.
A lényege, önértékelése viszont már téves identitásából ered. Nem elsősorban az evangéliumból, hanem  jelentős részben a korszak értékrendjéből származik ez az identitás.

Ha beengedné a valódi evangéliumot, a kegyelem evangéliumát, nem maradhatna többé ugyanaz.
Ha ugyanaz, változatlan akar maradni nem engedheti be a kegyelem üzenetét valóságosan, csak jelszavakban.
Önmagát ejtette csapdába. De Jézus akkor is ott van, szereti a közösség vezetőit és a tagjait. Vár. Szól hozzájuk és a hívőkhöz újra és újra. Nem azt mondja persze, amit elvárnak. Mert szereti őket.
Erre is vonatkoznak Jézus szavai a Lk. 11.-ben.

A 47. versszaktól pedig az elvárásokra épülő, képmutató és manipulatív vezetés szükségszerű következményeit nevezi meg. Mint vezetők, ellenségnek látnak, beáldoznak, üldöznek a farizeusok, az írástudók és követőik olyan embereket, akik nem ártani akarnak nekik, sem a vallásos közösségnek, hanem csak valóságosabban, jobban megismerni az evangéliumot.
Mindenek felett áll ez esetekben a rendszer politikai, gazdasági érdeke, befolyása, amit “Isten munkájának” neveznek. E kifejezés mögött néha pőrén az aktuális vezetők érdekei bújnak meg.

A múltban a törvénykezés, az anyagi, politikai, szervezeti, intézményi érdekek, a vezetők hiúsága miatt sok ember vált mártírrá, pusztult el. Hívők is.
A kortárs farizeus, törvénykező tanítás e mártírokat felmagasztalja, megkoszorúzza ugyan, de az őket megölő ideológiai, teológiai prioritásain semmit nem változtat
Hősökként tanítanak hajdani üldözött hívőkről, megégetett, börtönbe zárt reformátorokról, vízbe ölt bűnözőnek kikiáltott korai baptistákról, kiközősített, üldözött hitvallókról, miközben ugyanezt megteszik ők is kortársaikkal. Azokkal akik semmi egyebet nem akarnak, csak többet Jézusból.
Mintha ez teljesen más dolog volna.
Nem az.
Ugyanarról méregtermő fáról származó gyümölcs ez is. Máglyák ma talán nincsenek, de a farizeusi közösségekben megbélyegeznek embereket, mert otthagyták a rendszert, az Urat keresve-követve. Megosztásokat generálnak a gyülekezetet elhagyó hívők körül, különösen ha azok köreikben “közellenségnek” bélyegzett hívőkhöz, közösségekhez csatlakoznak, vagy csak nyíltan szimpatizálnak velük. Ha tehetik szétszakítanak családi kapcsolatokat, mert a családból valaki  kritikával illeti azt a vezetőt, közösséget, akihez, ahova még sokan tartoznak a családból, vagy ráébredt, hogy tekintélyelvű közösség által velejéig gonosznak kikiáltott ember, keresztény vezető, gyülekezet, nem gonosz, hanem normális, sőt jó ember és Isten szolgája. Szóval, hogy becsapták a régi gyülekezetében.
Mert megismerte az adott embert aztán bibliai és egyéb tényeket.
Az ékverés, családok megosztása pontosan a “szellemi jólét érdekében”, a szellemi tisztaság, a démonoktól, rossz befolyástól óvó, álságos, szemforgató, hízelgő álszeretet nevében, ennek zászlaja alatt folyik. Része ez is a jutalmazás-büntetés, elvárás-megfélemlítés rendszereinek.
(Vajon mit gondolhat erről Jézus?)
Valódi oka azonban az, hogy az ellenségnek kiáltott családtag olyan bibliai információk kijelentések, vagy hétköznapi tények birtokában van, melyek árthatnak a fenálló rendszernek a törvénykező vezetőknek, tekintélyüknek. Pusztán a tények ismerete által. Amelyek közelebb is vihetnék a családtagokat és a hívőket az evangéliumhoz Jézus Krisztushoz.

Jézus itt a Lk. 11.-ben úgy fejezi be figyelmeztetését, hogy a legnagyobb felelőssége az összes próféta-gyilkosok között az ő kortársainak az ő nemzedéke vallási vezetőinek van.
Ábel, Zakariás Krisztus előképei voltak. Sorsuk, üzenetük Jézusban öltött testet és teljesedett be. Ám most magát a Messiást, akiben a síremlékkel, tanításokkal elismert mártírok sorsa egyesült, őt magát, Jézust szándékoznak megölni
Meggyőződésem, hogy a mai kor világi motívumoktól hajtott szervezet-  és intézményépítői, gazdagság-, befolyás-, tekintélyhalmozó vezetői akik eszközként az elvárások törvények sulykolását használják és ezekkel tartják gyermekkorban, és maguktól, szervezetüktől, intézményeiktől való függősségben a hívőket, ugyanúgy Jézus Krisztust tolják ki a pályáról, az ő megismerésében akadályozzák meg a hívőket.
Egyik kezükkel az evangélium ügyéért dolgoznak, míg a másikkal rombolják evangélium ügyét.