Kategórizálatlan

A kora reggeli műsor.

Kipi-kopi, kopog a párkány.

Ám nem jégeső zörgeti, hanem apró kismadarak kapkodják a kiszórt magokat.

A konyhában mi eszünk. Nekik az ablakban terítünk.

Nézem a tarka, apró, túlmozgásos, vibráló lényeket.

Kedvesek, csibészesek, bájosak.

Mint a kis gyermekek lelke.

A harmadik emeleti Lakó, jószívű ember az apró szárnyasoknak is vásárol, megterít, így hát télen egészen ideszoknak.

Vannak a cinkék.

Csapkodnak a szárnyukkal, villámgyorsan billegetik fejüket, ugrabugrálnak, felröppennek, kíváncsian bekukkantanak az ablakon, de ha meglátnak gyorsan elrepülnek, hogy másodperceken belül újra visszatérjenek; „Itt van-e még kiszámíthatatlan és nagy valami?”

(Ha mi emberek ilyen intenzitással és sebességgel pörögnénk bizony nem lenne köztünk túlsúlyos!

Bár feltehetően meg sem tudnánk öregedni.)

Pedig ők, a cinkék megfontoltabbak a többi látogatónál.

A szotyit szeretik. Felkapnak egy magot elviszik a közeli fa ágára. Ott kibontják, megeszik aztán jönnek repetázni.

A Magvető, a Lakó elégedetten nézegeti ténykedésüket.

Aztán vannak cinegéknél kisebb, vörösmellényes gézengúzok.

Ők bandáznak. Egyszerre többen jelennek meg, rugdosódnak, ugrabugrálnak, önfeledten buliznak. Közben persze folyamatosan esznek is de a szemetet ott hagyják, a magokat szétrúgdossák, lelökdösik a párkányról.

Nem sok felelősség és empátia szorult beléjük.

Nem is félnek tőlünk.

Mintha a mag, az ablak a Lakó az övék lenne.

Persze az övék is.

A jószívű Lakó fejcsóválva, de gyönyörködve nézegeti őket is.

A kis rendetleneket.

A Lakó a párkányon nem muskátlit tart, hanem vendégséget a madárkáknak.

Összehúzza magát valamiképp, hogy elférjenek akaratától, erejétől, vágyaitól, nagyságától, a kisebbek, a gyengébbek, hogy gondoskodhasson róluk.

Hát ez a mezőkövesdi lakás reggeli műsora.

A címe lehetne „Párkány” vagy „Ablak”.

Egy biztos.

Soha nem unalmas.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük