Fejsze lebeg a vízen.

(Képeslap Izraelből 2.)

Kora reggel van. Lebegek a Földközi-tenger vizében, mint egy parafadugó.

Folyékony nyugalom a víz. Ringat.

A tenger a Biblia szerint ellenséges közeg, kiszámíthatatlan.

Hozzám azonban most szelíd és pihentető.

Az ember földi élete jut eszembe.

Veszélyes ugyan, de szépséget, örömöt is ajándékozó. Belemerülés valamibe, amit nem kértünk, de egyszer csak körülvett minket.

Néha meg ringatózás, lebegés, játék a szabadságában.

Mint a tenger most.

Voltak viharok, jöttek rémisztő hullámok, mélységbeli ragadozók.

Volt kínlódás, volt, amikor a körülmények, események játszottak velem.

Most, mintha egy kéz tartana. A víz színén, a körülmények ringatásában.

Nincs félelem. A bizalom az elengedés édes, őszi gyümölcsét termi éppen.

Mert valahogy mindig véget értek a viharok, a meddő küzdelmek.

Aztán jött a nyugalom.

Amikor jó élni.

Mert már nem én akarom meg- és felszínen tartani magam.

Mert tudom, hogy valaki fog és megtart.

Így tudok belepihenni a sorsomba, amely körülfolyik, mint most a tenger vize.

Az Ő szeretete szült bizalmat bennem.

Ez tesz képessé a lebegésre.

Életünk őszében ráébredünk, hogy bár alul a víznek árja, mégsem a víz az úr.

És tényleg nem.

Képek: 1. Cézárea, egykori kikötő.

2. A Hippodrom a Ben Hurból. Cézárea.

3. Olivabogyó-törő malomkő és csacsi Názáretben.