Jöjj el kedves télapó!

(A gyerekek éhsége a mesére)

Akinek van gyermeke, unokája, gyerekekkel foglalkozik ismeri azt a jelenséget, hogy kisgyermek hosszasan beszélget egy állattal,

a fiúk kezében a fakanál is karddá válik, képzeletbeli baráttal kommunikálnak játszanak, stb.

A gyermeki lélek gyakran fantasztikusan tarka és gyakran „valóságos” fantáziavilágban él.

Az emberiség kisgyermekkora Ádám és Éva animisztikus-mágikus világképe jelenik meg újra és újra minden kisgyermekben. (Mágikus világképen nem okkultizmust, hanem a dolgok, élőlények közötti érzékszerveken túli összefüggéseket és ezek megélését értem.)

Gyermekkorban a lélek készül a létező természetfelettivel való találkozásra is.

Ezért is szomjazza a mesét.

Nem is a képi- és hangeszközökkel fantáziáját falak közé záró animációs-, rajz- és mesefilmeket.

Ezek megígézik,

ott tartják a képernyő előtt, de a lelke a szíve nem kalandozik nem szabad. Nem működik a belső képalkotás, kész terméket kap a gyermek.

Amikor a szülő, vagy nagyszülő mesét olvas, esetleg fejből mesél talán még a történet szereplőjévé is meséli a kisgyermeket, akkor kezd el gyümölcsöt teremni a fantázia.

A mese azért ad megnyugvást, bátorságot, feloldást, biztonságot és tanít empátiára, mert a gyermek mindig belehelyezni magát belső filmalkotása közben a hallott mesébe. Pozitív szereplőként, ezért személyisége is erőt nyer.

A hallgatott mese a gyerekkel mindig közös produktum, akkor is, ha ő nem szólal meg, mert fantáziáján keresztül élénken részt vesz a történetben.

Nálunk felnőtteknél is talán az egyetlen szórakozás, ami intuitívabbá, okosabbá, érzelmileg empatikusabbá, intelligensebbé tesz, az az olvasás.

Azért is nagyon lényeges hogy a kisgyermek találkozzon a titokkal, az emberbarát, humanista, emberszerető természetfelettivel, titokzatossal, mert előkészíti a lelkét az Istennel való találkozásra.

A Télapó, a Mikulás a meséből kilépő nagyon pozitív hős.

A szerető mennyei Atya előhírnöke lehet a kisgyermek számára. Kedves, szerethető, nem követelőző, kegyelemből ajándékoz. A jó Mikulás szereti a gyerekeket.

Az igazi Télapó nem is hordja magánál a rosszak listáját, hanem ingyenesen, érdemek nélkül, örömmel, jókedvűen ajándékoz.

Ahogy az Isten is az ő Fiát és az evangéliumot ajándékba adja érdemesnek és érdemtelenek egyaránt.

Szeretetből.

Szeretetet adni meg azt tud, aki kapott is már. Ezért az emberi kapcsolatai is jobbak lehetnek annak a gyermeknek aki szembesült a titokzatos jóval.

Én hosszú évek óta nem úgy nézek a Télapóra mint „Szent Miklós bálványára”.

Az Isten érintésének előkészítését látom benne a gyermeklélek számára.

Azt gondolom veszélyes a gyermekkort túlracionalizálni a kicsi életében.

A mese unalmas ha erkölcsi tanmesévé alakítjuk, néha kifejezetten fájdalmas a gyerek számára ha erkölcsi tanulságot vonunk le a végén. Eltűnik a mese teremtette csoda.

Tanulságot levonni az ő dolga és nem kell mindig kimondania. Jó ember nem attól lesz valaki, ha minél több erkölcsi alapelv és definíció van a fejében, hanem a szívének az állapota teszi jóvá és ez nem mindig tudatos.

A mese a gyermekért és a gyermeki lélekért van és a gyermeki lélek szomjazik a mesére.

Teljesen másodlagos kérdés, hogy mit hisz a Télapóról.

Rénszarvas szánnal jön-e az északi sarkról, vagy tudja hogy egy bácsi öltözik be Mikulásnak?

Ha van titokzatos meseszerű jó az életében,

aki elfogadja, aki támogatja, aki érdemek nélkül is tudja szeretni, akkor ez a kép átfedésbe kerül a szülőkkel emberekkel. Szerintem értelmetlen arról moralizálni, hogy hazudunk-e a gyereknek vagy igazat mondunk a Mikulással kapcsolatban?

A hazugság ártó szándékú tudatos megtévesztés.

A télapó-mese nem ilyen. Sőt addig amíg van valaki aki beöltözik a ruhába, azért mert szereti a gyerekeket és élvezi a velük való játékot és megajándékozni őket, addig mindig van igazi Télapó.

Később rájön a szeretett gyermek;

„Mindegy hogy van-e piros ruha meg nagy szakáll, az apu, az anyu, a nagypapa, nagymama vagy egy másik ember, egy barát az igazi télapó. Aki szeret, elfogad önmagamért.”

Aztán amikor találkozik az evangéliummal, könnyen felismeri, hogy a mindenható Isten, a mennyei Atya, ő a Télapó is a sokadikon. Superman, a legerősebb, legbátrabb, a leghatalmasabb lény. Benne felfedezi az érdek nélküli szeretetet, amiből egy darabkát megismert gyermekkorában a Télapótól is.