Zsoltár 50. 15.És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.
Zsoltár 86. 7.Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem.
Zsoltár 59. 17.Én pedig éneklem a te hatalmadat, és reggelenként zengem a te kegyelmességedet; mert váram voltál és menedékem az én nyomorúságom napján.
Jakab 5. 13.Szenved-e valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-e valakinek? Dicséretet énekeljen.

A hívő ember élete a földön többnyire két szakasz rendszeres váltakozásából áll:
Hiány, szükség, szenvedés, veszély tör ránk, melynek oka a bűn jelenlegi rendszere és testünk természete. Az, hogy itt a földön vagyunk, földből való testben.
Ekkor a Megváltás szövetsége miatt Istenhez fordulunk, aki Apánk lett Krisztusban.
Kérünk, hiszünk, könyörgünk, néha bizony nyafogunk is, sajnáljuk és sajnáltatjuk magunkat, panaszkodunk, de azért Apához megyünk.
Ő pedig szeret és meghallgat. Mert látja a fájdalmunkat és irgalmas. Jézusban tapasztalta saját bőrén, hogy mi a hiány és mi a szenvedés. Tökéletlenségünk ellenére szabadít meg. Tőle születtünk, övéi vagyunk.
Aktivizálódik az a szabadulás, amit Isten fia a kereszten minden problémánkra, így arra is megszerzett, ami most gyötör.
Jön a megoldás, örülünk, felhívunk egy csomó tesót a bizonyságunkkal, hálát adunk és dicsérjük Őt.

A „munkamegosztás”, ahogy a „nagy Főnök” látja, általában ennyire egyszerű.
Mint a faék, amit használ a professzor, de az analfabéta is.
Nem kell hozzá tanfolyam.
Mi segítségül hívjuk, Ő megszabadít, azután dicsérjük Őt.
Ezek az alap munkaköreink.
Később jön egy új szükség, új hiány néha új szenvedés, válsághelyzet, ahol a dolog ismétlődik.

Közben megtanuljuk mennyire hűséges a mi Istenünk.
A munkakörök, a munkamegosztás nem változnak:
Mi segítségül hívjuk az Urat, Ő megszabadít, mi pedig dicsőítjük Őt.
Nem túl bonyolult. Így működik a kegyelem.

A törvények, szabályok között botorkáló vallásos gondolkodásmód felcseréli a szerepeket. Kéri ugyan Istent a szabadításra, de közben sorolja az elmédben a feltételeket:
Mit tegyél, mit ne tegyél annak érdekében, hogy megszabadulj a bajból, betegségből, hiányból, problémából. Hogy „megérdemeld” a szabadulást.
Nem szülőnek látja Istent. (Ha a kisgyerek a szülő tiltása ellenére pl. csak belenyúl a konnektorba és megcsapja az áram, vajon még meg is verjük? Dehogyis! Felkapjuk, vigasztaljuk, rohanunk vele… csak ne legyen baja!)
Miért tartjuk az Urat magunknál rosszabb szülőnek? Mert a hazugságot tanultuk meg vele kapcsolatban.
Az ingyenes kegyelem azonban működik akkor is, ha nem hiszünk benne hatalmas kigyúrt szellemi izomzattal, ha nem értjük is a kegyelmet és erőlködünk, hogy megérdemeljük azt, ami ajándék.
Tehát a szabadulást megadja Isten a kegyelemért keményen megdolgozni akaró gyerekeinek is.

De a hálaadás az Isten dicsőítése a szabadulás után, így már nem őszinte, a teljesítmény-központú hívő túllépi újra a “munkakörét”:
„Mert hát sokat tettem azért én is, hogy kijöjjek a bajból. Jó srác vagyok.
Megtisztítottam magam! Kemény, erős hívő vagyok! Mega-giga hitet szteroidoztam magamnak,… bűnvallás, átoktörés, böjt, harc.… bezzeg az a másik tesó…” – vélheti az ekképp gondolkodó.
Még homályosabbá teszi maga előtt az egyszerű kegyelmet és annak evidens működését.

A hiányok között, a nyomorúságban az ember persze átértékel dolgokat, felismeri bűneit, változik. De nem ez a feltétele a szabadulásnak. Csak egy jó gyümölcs ez.
Isten ezt a jót is kihozza a rosszból. Ha valóban bizalommal vagyunk benne az átmeneti rosszban, akkor jobb emberek lehetünk.
Nem a szenvedés tett azonban jobbá, hanem a bizalommal elfogadott kegyelem.

A szabadulásnak semmi más oka nincs csak a keserű élethelyzetbe beledobott fa. Mint Izrael vándorlásakor az ihatatlan, mérgezett víz esetében Máránál.
A keresztfa darabja. Ez jelzi Isten kegyelmét és szeretetét és ez a fa ütötte ki a gonosz kezéből is a fegyvert amellyel (jogtalanul) nekünk esett.
A hívő élet vándorlás Mára és Élim, a keserűséget okozó problémák és az átmeneti nyugalom állomásai között.
A megoldás mindig a fa, amit az Úr Mózesnek is mutatott Mára mérgezett forrásánál.
Ez a kegyelem. Ez a megoldás az ördög vádjaira. Mindig működik Isten hűsége miatt.

Egy másik alapvető dolog, hogy hogyan viszonyulunk az aktuálisan komoly szenvedésbe került testvérünkhöz.

Ha egy ember, egy hívő, akár a saját bűnei miatt, válságba, szenvedésbe, testi, vagy lelki fájdalomba zuhan, az Úr mindig megpróbálja ezt a helyzetet felhasználni, hogy a rossz gondolkodást, hibás bűnös életmódot korrigálja, miközben a szabadulást munkálja szeretetből.
A kínlódás, próba, szenvedés tehát hasonlít a fogorvosi székhez.
Ha benne ülünk, hiába tudjuk, hogy a fúrás, a húzás, a kezelés után jobb állapotba kerülünk, amikor fáj, amikor fúrnak, húznak, faragnak, akkor az tényleg fáj.
Bár jó, és erőt adó a tudat, hogy utána jobb lesz, változás jön, de az ilyen emberen segíteni, a fájdalmában nem lehet azzal, ha megmagyarázzuk neki, hogy ezt csináltad rosszul, azt helytelenül. Nem kellett volna annyi savanyúcukrot szétrágnod, moshattad volna a fogadat stb. Ezt inkább majd később…
Ilyenkor a legtöbb, amit tehetünk, hogy megfogjuk a kezét, mellé állunk, és vigasztaló, bátorító szavakat mondunk.
Isten is ezt teszi, amikor saját oktalanságaink miatt szenvedünk.
Amikor enyhül a fájdalom, a válság, akkor tanít, utat mutat a változáshoz.
Mert a hibáink, bűneink általában már a válság első pillanatában tudatosultak a lelkiismeretben egy őszinte hívő esetében.
De akkor nem látjuk a kiutat. Ezért mellénk lép Jézus és megfogja a kezünket és vigasztaló, reményt adó szavakat mond és megszabadít.
Nem a bűneinkről beszél.
Nem is kell. Tudjuk azokat jól.
Ahogy kiteljesedik az Úr szabadítása, úgy változunk meg, leszünk krisztusibb emberré, hívővé.
A kínlódásban levő hívőnek, ha szenved lelkileg, vagy fizikailag, nem arra van szüksége, hogy intellektuálisan feldolgozza a helyzetét egy tanítás által, vagy hogy megmondjuk a “tutit”: “Bűn az oka, démon, családi átok, elszúrtad…”
Hanem vigasztalásra, kézfogásra, együttérzésre, bátorításra szorul az ilyen ember.
Az a vágya legbelül, hogy „stand by me…” „állj mellém” – ez tudja tovább lendíteni.
Isten mindig ezt teszi, ha hagyjuk.
Az Úrnál így működik folyamatában a szabadítás. Tőle érdemes tanulni.