Micimackó és a kisunoka.
Kis arcocskája tüzelt.
Pirosra púderezte a láz.
Kihi-köhécselt. Éjszaka sem tudott aludni.
Anyuka, apuka sem.
Most nagyapa üldögélt a kicsi mellett. Párnás, meleg kis kezét eres férfikezébe fogta.
Mesélt. Az unoka tágranyílt szemmel figyelt.
– És akkor Micimackó Nyuszi összes mézét
behabzsolta, mert Micimackó, mint minden medve, nagyon-nagyon szerette a mézet.
– Ahogy engem anyu, meg apu, meg Jézus?
– Hát majdnem…- bizonytalankodott a nagyapa.
– Tegnap én is szerettem a mézet de ma már nem szeretem. Most csak mesét akarok enni.
– Bizony, bizony az a legfinomabb
– bólogatott papa-
szóval, annyit evett,
hogy megnőtt a pocakja és nem fért ki Nyuszi odújának ajtaján. Micimackó beszorult.
-Szegény! – kommentelt a kicsi – de ugye kimeséled a beszorulásból?
-Persze-biztosította a szilárd tekintettel kísérve állítását a nagyapa.
-Ahogy engem is ebből a betegségből kimesélsz?
-Pontosan. – bólogatott.
– Mert a Micimackó jó, ugye? Meg én is jó vagyok. Meg anya, meg a apa, meg Jézus? Igen, Micimackó jó.- állapította meg a kicsi, válaszolva saját kérdésére.
-Nagyon jó, de a legjobb az, hogy te vagy. – simította meg unokája arcát.
– Azt akarom hogy jöjjön ide Micimackó!
– Eljön. Kimesélem a beszorulásból és már jön is.
A kicsi ledobta magáról a takarót
és ugrálni kezdett az ágyon. Harci kiáltásaiba köhögés keveredett.
-Micimackó jó! És eljön hozzám! A nagy pocakjával! Tele mézzel!
Ekkor nyílt az ajtó. A mama lépett be. Arcán aggódás.
-Feküdj le drágám!
Elment az idő be kell venni a gyógyszereket is, csak feküdj le!
De a kicsi tovább ugrált.
– Képzeld mama, Micimackó eljön, mert jó.
Meg az idő is visszajön mert jó! Micimackó gyere már, hozd az időt is ami elment.
Nagyapa kérőn emelte szemét lányára.
-Na, jó- enyhült meg a mama- feküdj le kicsim, még 10 percet kaptok.
Nagypapa gyorsan ki is mesélte beszorulásból Micimackót.
Akkor puha kopogás-féle hallatszott az ajtón. Micimackó volt az.
Bemacogott a szobába. Leült az ágyra.
Halkan édes mézillatot böfögött. A kisunoka
kezét a mackó gömbölyű pocakjára tette. Nagypapa mindkettejük fejét megsimogatta és csendesen kitolatott a szobából. Hagyta őket beszélgetni.
Anyuka azonban bekukkantott néhány perc múlva. Látta hogy a gyerek alszik. Azt azonban nem látta, hogy Micimackó ül az ágy szélén, lábaival harangoz és brummogva mézízű mesét mesél.
Talán egy óra sem telt el,
amikor a kicsi kijött a szobájából és enni kért.
Láztalan volt, harsányan energikus.
Nagyapa még ott ült a nappaliban.
A kisunoka fölmászott az ölébe.
-Ott van még a szobádban?
– Persze. Marad is. Mert barátok vagyunk. Viszek neki mézet a hűtőből- válaszolt a gyerek, aztán kiszaladt enni.