Különleges műfaj

A járvány.

                                                         

Apa és a Lángoló mosolyogva nézték a készülődő fiút, a Herceget.
Mindenki mondta, ők is tudták: Elképzelni sem lehet szebbet, jobbat, okosabbat, mint ez a fiú. Tudták azt is, hova készül.
Az Apa mégis megkérdezte pajkosan:
 – A Kertbe mész, ugye?
 – Igen. Hiszen tudod!
De már el is tűnt előlük.
Lángoló még odasúgta az Apának:
– Nagyon szereti őket!
– Nagyon bizony – szűkült mosolyától az Apa szeme – hiszen neki és miatta ültettük a Kertet! Minden miatta és érte van. Ők is, ott a Kertben.
– Így van. – erősítette meg Lángoló – Akkor valamit majd tennünk kell.
Bár tudom, hogy már megvan a terv. A Herceg is tudja.
Sőt azt is, hogy ő lesz a terv főhőse, az ellenszérum önkéntes teszt-alanya.
                                                               —————-.——————

Amikor a fiú visszaérkezett látszott rajta, hogy baj van.
– Megtörtént?/. – kérdezte/mondta az Apa. A fiú bólintott.
Lángoló hozzátette:
 – Tehát elindult a járvány.
Ilyen kifejezést még soha nem láttak a Herceg arcán. Szavai egy addig nem ismert, nehéz érzés sötét felhőit is húzták maguk után:
– Nagyon megváltoztatta őket a vírus, a fertőzés. Félnek tőlem.
Bujkálnak, ahelyett, hogy bíznának bennem.
A lelküket, nemességüket is megtámadta ez a vírus.
Álnokok lettek. Egymásra mutogatnak.
– De te továbbra is szereted őket. – nézett fiára az Apa.
– Ez nem kérdés. – válaszolt a Herceg – Szeretem őket. Másként már, de talán még jobban.
                                                            ————–.—————

Mindhárman tudták, borzalmas időszak vár a Kert lakóira. A járvány megállíthatatlan.
Már az anyaméhben megfertőződnek és a betegség elkerülhetetlenül a halálukat okozza.
De addig is mennyi szenvedés vár a vírus megszállta terület, a Föld lakóira!
És kénytelenek ők is, az emberek érdekében, mindehhez a fájdalomhoz még hozzá is tenni, hogy megmaradjon a remény.
Egy új, egy pandémia-mentes világ reménye.
El kell hagyniuk a Kertet. A vírus a lelküket is megtámadja.
Elveszítik méltóságukat, nemességüket. Magukra figyelnek, kicsinyesek, önzőek lesznek.
Egy egész népet kell majd karanténba kényszeríteni, rendkívüli állapotot hirdetni közöttük, rendeletekkel kormányozni nemzedékeken át, kényszerűen, muszáj-szigorúsággal.
Hogy meg ne hiúsuljon a Terv, az ellenszérum kifejlesztésére és célba juttatására.
Mert el sem akarják majd fogadni. Megszokják a járványt, a halálukat.
Letagadják, hogy betegek, letagadják a vírus létét is.
                                                        —————-.——————-

Ettől fogva valami megváltozott a birodalom központjában, de érezhető volt e változás még a peremvidékeken is. A kormányzat a járvány sújtotta földre koncentrált, a hírek a földről, a vírussal szembeni védekezés lépéseiről szóltak.
Már több milliárdan laktak a földön. Mindegyikük, kivétel nélkül fertőzött volt.
A megbízható teszt minden egyes esetben pozitív lett. Nem volt már egyetlen egészséges ember sem.
A kormányzat azonban ennek ellenére minden földi lakót személyesen ismert és számon tartott. Mert segíteni akart.
Néha sikerült is valamennyire, de teljes gyógyulás nem történt még.
Nem volt ellenszérum, nem volt gyógyszer, nem volt oltóanyag.
                                        ————–.—————-
Végül az Apa a Herceg és Lángoló összeültek a végső döntés meghozatalához.
A Herceg beszélt:
–  A karantén tovább nem tartható fenn az elválasztott nép között sem.
  A rendeleti kormányzás már többet kezd ártani, mint amennyi
haszna van.
  A kísérleti ellenszérumot egy idő után kiveti a szervezetük,
nem működik megbízhatóan, az oltóanyagot meg visszautasítják.
Egy hozzájuk hasonló embertől lesznek képesek csak elfogadni.                                      
Valaki olyantól, akiben van immunitás a vírussal szemben, mégis azonosul a fertőzöttek sorsával.
  Magára kell engednie a vírust, a fertőzés következményeit is felvenni.
  Meg is halnia, belehalni a betegségbe.
  Ha a sírból is visszajön, képesek lesznek elfogadni az ellenszérumot, ami oltóanyag is lesz ekkor.
  Annak az embernek a vérében lesz a vírus ellenszere.
Elfogadják ekkor majd sokan, mert ezek után elhiszik, hogy ez az orvos valóban szereti is őket.
Én leszek az az ember. Én leszek az az orvos.
  A véremben lesz az ellenszérum.
Immúnis emberi vér, az emberek életéért.
  A bizalom juttatja majd beléjük.

Az Apa szemében határtalan büszkeség villant fel, valami vibráló, ábrahámi fájdalom kíséretében:
 – Indulj fiam! Lángoló mindenben a segítségedre lesz.
A Herceg elsietett.
Lassan teltek a napok. A földön is több mint harminc év múlt el.
                                                            ——-.——-
A tanácsadó testület képviselői dúlt arccal állták körül az uralkodót és szinte szemrehányóan mondták:
 – Azt kéri odalenn a Herceg, hogy legyen más mód, ne kelljen neki is megfertőződnie és meghalnia!
Az uralkodó hosszan nézett rájuk, majd maga elé. Végül ennyit mondott:
– Nem lehet. Nincsen más mód, hogy visszakapjuk őket.
A testületi szemrehányás felhangja talán még erősebb volt nem sokkal később, amikor az uralkodó előtt állva tisztelettel, de türelmetlen hangsúllyal közölték:
– Urunk! Bántják a herceget a fertőzöttek! Urunk, ütik őt, kínozzák, meg akarják ölni!
   Hogy tűrhetjük ezt?
 – Ha valami igazán jót szeretnétek látni, tűrnötök kell.
Erről nem akarok hallani többet. Távozzatok!
Amíg nem szólok, többé senki ne zavarjon! – szólt az uralkodó elvonultában.
                                                —————–.—————-

Talán három földi napot is magányban töltött. Csak Lángoló szavait hallgatta belül, de nem könnyebbült meg. Új, ismeretlen érzések törtek fel benne.
Aztán, egyszerre csak vége lett minden zűrzavarnak.
Belül fénylő öröm töltötte meg, arca felragyogott. Ekkor lépett be társa.
Az uralkodó, az Apa, örömtől remegő hangon szólt a belépőhöz:
– Megcsinálta! Minden készen van! Indulj Lángoló, hozd Őt haza!
                                          ———————–.———————–

A visszatért Herceg megváltozott. Megmaradt a régi trónörökösnek, uralkodónak, de olyan is lett, mint a földiek. Külsejében, természetében, érzéseiben hasonlított rájuk.
Az értetlenkedés első napjai után a Palota bennfentesei, majd a teljes birodalom minden polgára rajongással kezdtek beszélni a történtekről és a Hercegről.
Ilyesmiket mondtak egymás között:
– Hát akkor Ő nemcsak a legerősebb, a legtökéletesebb, a legigazabb és a legszentebb, hanem ezek mögött van egy titka is.
Az, amit eddig nem nagyon értettünk.
  Az, amit szeretetnek mondanak, és amit igazán csak az uralkodó, meg az emberek értenek.
„Most, ezek után, mondd meg nekem, – néztek egymásra, – akkor, hát micsoda is az ember?” 

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.