Maszk.

A papír meg a textil maszkok után, vagy az előtt levehetnénk a többi maszkot is magunkról.
Mert ezek a lelki maszkok ugyan a Covidot nem szűrik ki, de az őszinteséget és az egyenességet igen.
Az ókori görög drámák előadásakor viseltek a színészek maszkot, „mutattak egy képet” a közönségnek. Úgy is nevezték a színészt, hogy „hüpokritész” a színjátszást pedig „hüpokriszisz”.
Már az ókorban kialakult a szó pejoratív értelme, így került be az Újszövetségbe, ahol Jézus „hüpokritáknak” képmutatóknak, ítélgető álszenteknek nevezi a farizeusokat.
A szó második felének igei alakjából (krinomai)származik, a „kritizál” szavunk.
Ma kötelező a maszk hordása. De a lelki maszké nem.
Mégis, annyian hordjuk mi emberek azt is! Pedig nem kéne!
Aki kicsit bunkó, érdes, legyen kicsit bunkó, és érdes annyira, ami feleslegesen nem bántja meg a másikat. De nem kell eljátszani bárgyú vigyorral a szupertoleránsat. Aki meg nagyon finom, legyen finom annyira, hogy ne váljon csöpögőssé. De ne adja a „csáknorriszos” macsót!
De még sokkal fontosabb, hogy hívőkent dobjuk ki a lelki maszkokat!
Ha a pénz, az emberek tisztelete, és a hatalom felé visz a legmélyebb motívumunk, akkor ne mondjuk azt, hogy az Isten igazságát szolgáljuk tiszta szívvel!

A mai helyzet teljesen jelképes. Üzenetet hordoz az emberiség és minden ember számára.
A maszk kötelező viselése arra figyelmeztet, hogy mindenki, az Isten is tudja, hogy nem a valódi arcunkat mutatjuk egymásnak. Ez vált ma láthatóvá.

Persze a belső maszkot levetni, csak úgy lehetséges, hogy először önmagunk nézünk a tükörbe és vizsgáljuk meg az Úr előtt a motívumainkat.
Aztán meg Őt kérjük, hogy valódi képünket lássuk meg az elénk tartott isteni tükörben és ezt merjük is tudomásul venni.
Én is ezen erőlködöm, de bizony van még mit.
Minden ettől függ, de ez is a legnehezebb.