Buli után

A tizenéves lány egy órája esett át élete első abortuszán. Fekszik a kórházi vaságyon. Az elkoszolódott mennyezetet nézi, de nem látja. Karikás szemei, mint az elhagyott házak ablakai, személytelenül merednek a térbe. Úgy érzi, fél óra alatt évtizedeket öregedett. Kongó barlang teste-lelke.

Ünneplőbe bújtunk éppen, de széttörött az első pillanat.
Celofánfalak mögött kushad a félelem. Itt van. Itt marad.
Csak egy csúszda volt a gyönyör, ó, Bob! Selymes szép zuhanás,
vérszínű bolyhos bársonyfüggöny, forró hóesés, acélolvadás.
Lángoló felhők között futok, csöndem sötét tóba süllyedt,
történelmet szoptató idő, üvölts úgy, hogy megsüketüljek!

A lány mozdulatlanul fekszik. Letompított, bizonytalan fájdalmak döféseit érzi altestében. Egy szag emléke. Saját vérének szagáé. Emlék-e csakugyan? Mintha újra eleredne a vére.

Aszfalton nőtt virágoskertemben sétáltam éppen, amikor átlibegtél rajtam szép kísértet, elegáns halálmadár és rögvest felkapott téged, messze vitt sikereid szele. Engem visszatartott az aszfalt. Egy teher lett a hasamban és a virágoskertem már nem volt sehol.

Hulló, tiszta esőcseppek!
Ti szálló, fehér hópelyhek!
Pocsolyává, sárrá lesztek!
Pocsolyává, sárrá lesztek!
Jégasszony méhében halott a víz.
Földasszony méhében halott a tűz.
Űrasszony méhében oszlik a semmi.
Benned sincsen immár senki.
Nincsen benned most már senki.

Kárhozott babák gügyögése foszlósra szaggatja egedet,
dől a szivárvány bal pillére, és te innál egy pohár tejet,
de elvesztett pénztárcád gúnyol a tér-időből valahonnan,
s közhasznú munkás lapátolja a sittet vágyott otthonodban.

A lány csak fekszik merev arccal a kórházi vaságyon. Szeme nyitva, néma, mozdulatlan.

Könnye a halántékán át csorog le kétoldalt a párnájára.

2006. 10.