Évszakok, korszakok, madarak.

„Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-e azoknál?”

Te tavaszi madár,
lármázol, csicseregsz, szélnek feszülsz,
a Napig repülsz,
meg csillagot csipegetsz.
Finoman fészket fonsz, beleülsz,

párod hívogatod.

Te nyári madár,
száguldva szárnyalsz és énekelsz,
ujjongasz a fénynek.
Fiókáid várnak.

Végtelen a léted.

Őszi madár,
ülsz az ágon.
Némán nézelődsz.
Simogató szellő
borzolja a tollad és a
lelkedig hatol.
Szárnyad, ha rebben,
a csendet simítja meg szelíden.

Kis, borzas felhő.

Téli madár,
nincsen dalod.
Fáradt, megbékélt mosoly vagy.
Könnyű, mint egy pihe.
Lehullsz lágy sóhajjal

.
Fagyott nyomot hagy
hogy daloltál és szóltál.

Üllőn vassal
nem dolgoztál.
Pénzt kötegbe
nem pakoltál.
Szürkül, tompul
nélküled a világ.
Örök, fényes,
vendég voltál.