Írok, engedelmeskedem

Jó, írok, jó, engedelmeskedem.
Kopog a billentyű, én bámulok
ki az ablakon, ki a sorsomból,
ki a koromból: Kereskedtem,
 
voltam postás, futár, takarító,
prédikálok, hosszan imádkozom,
szeretem Jézust, sok még a hibám,
néha bánat felhőz, andalító
 
szomorúság, ó, hogy utálom!
Már a harmadik strófa. Csak írok,
engedelmeskedem. Ősz van. Olvas
valaki falevelet? Egy álom:
 
Ember olvassa, értve verseket,
nem önkifejez, kíváncsi arra
a másikra. Nem kapna, értene…
A csúf, száraz kiflivég eltemet,
 
el a baró, böhöm ötös bömös,
a hős politikus a menedzser…
Jobb postás a Matild, árusnak jobb
a Feri, futárnak Zsu, a vörös
 
hölgy Trabanttal… Nekem azt mondták, hogy
írjak, sokan, de Ő is mondta, hát
kopog a billentyű, szót fogadok.
Bámulok falat, ezer korlátot.
 
Hordok láncot, járok táncot, betűt
kívül, és repülök, mint sas, hol te nem
láthatod, átsuhanva egy gagyi
századot. Online károg, mert betűz
 
a fény, holló-felebarát, hogy „ócska”.
Ha Radnóti írná, mennyit érne?
És ki olvasná? Egy digikütyü
fontosabb. A vers ma a papír mocska.
 
Csak ma. Engedelmeskedem. Írok.
Titkot fonok, csodát gyúrok: szavak.
Arany, mit soha meg nem találnak.
Csak ma. Engedelmeskedem. Írok.
Szívből süketeknek énekelni,
Nézzétek képeim kevély vakok!
Engedelmeskedem. Szabad vagyok.