A kegyelem

Képzeljük el, hogy a Közel-Kelet összes olajkészlete, minden bevétel, befolyás, hatalom, amit ez a hatalmas kincs jelent, egy személy kezében van, aki ezt valaki másnak odaajándékozza.
Vajon elképzelhető-e olyan jótett, olyan cselekedet a megajándékozott részéről, amellyel ezt a kincset kiérdemelheti?
Olyan teljesítmény, amellyel jogosan/igazságosan megszerezheti?
Vajon olyan tettek, amelyekkel megérdemelheti, biztosíthatja ennek a birtoklását elképzelhetőek?
Emberi léptékkel ilyen cselekedetek nem léteznek. Ha mégis történik hasonló, annak az oka valamilyen csodás esemény, vagy az, hogy a megajándékozott a megajándékozó gyermeke, leszármazottja.
Az érdemek egyik esetben sem számítanak, nem is mérhetőek.
Nos, ennél sokkal nagyobb kincs az, amit Istentől kaptunk: az örök élet, a Vele való kapcsolat. Nem érdemelhetjük meg, és emberi erővel, emberi cselekedetekkel meg sem tarthatjuk e kincseket.
Megkaptuk és a miénk.
Mégpedig azért, mert Istentől születtünk.
Ezt onnan tudjuk, hogy hiszünk az evangéliumban.

1 Ján 5.1.
Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született

Isten ezzel önmagát is elkötelezte. Hiszen a szülő-gyermek viszony egy feltételek nélküli elkötelezettségről szóló viszony.
Atyánk lett a Teremtőnk. 
A kegyelem olyan, meg nem érdemelhető és érdemekkel meg nem tartható jóindulata Istennek, amelynek a forrása, oka egyedül Ő.
Nem mi. Nem az, amilyenek vagyunk, amit teszünk.
Őbenne rejlik az ok, ez pedig az emberi ésszel fel nem fogható szeretete. Mert nem tőlünk függ, ezért stabil, ezért vagyunk biztonságban, a kegyelemben. A kegyelem Isten működésben lévő szeretete: „agapé” a praxisban.

Jn. 1. 16.-17.
És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért.
Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem [pedig] és az igazság Jézus Krisztus által lett.

Az újszövetségi, evangéliumi kegyelem, egy. már meglevő kegyelem miatt ért el bennünket. Egy, már meglevő kegyelem vált minőségileg mássá, (szülő-gyermek viszony) és nagyobbá a Krisztusba vetett hitünk miatt.
Ez a kijelentés rövidre zárja a kegyelemből való részesülés módját, és teljesen kirekeszti, kizárja az emberi cselekedeteket, érdemeket.
Az Isten kegyelmének az oka maga a kegyelem.
A tizenhetes vers szembeállítja a törvénnyel, mondván, a törvényt „odaadták”, a kegyelem viszont „megszületett, eljött”.
A kegyelem tehát személyes, egy személyben jött a kegyelem és az igazság. Ő, maga Jézus Krisztus. Sokatmondó az is, hogy az igazság, a valóság, nem a törvény, hanem a kegyelem oldalán van, a kegyelemmel együtt, „kézen fogva” jött az igazság, nem a parancsolattal érkezett.
Sőt, a „lett” ige, a keletkezés születést jelentő görög szó arra is mutat, hogy az újszövetségi kegyelem, – amelyben Isten apaként el is kötelezte magát a kegyelem fenntartására, és ami megtartásunkra, – összefügg Jézus Krisztus időn kívüli megszületésével, majd eljövetelével emberi alakban.
A kegyelem erőterében így jött be az apaság, az elköteleződés mozzanata.
A kegyelemnek tehát emberi oldalról nincsen oka.
Az ok Istenben van.
Nem az újjászületésünk vitt be Istennek a kegyelmébe. Nem is az, hogy az időben elfogadtuk az evangéliumot. Emberi oldalról nézve persze e lépések nélkül nem volna örök életünk, nem lennénk Isten gyermekei.
Isten perspektívájából újjászületésünk, megtérésünk, hit általi igazzá válásunk a már meglevő kegyelemnek a következménye. Olyan szükséges lépések ezek, amely által növekedett az Isten rajtunk nyugvó kegyelme.

Róm 8. 29.-32.
Mert akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között. 
Akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és akiket elhívott, azokat meg is igazította; akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?
Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?

Nem tudtunk semmit tenni azért, hogy megkaphassuk a kegyelmet és a megmenekülést, de kegyelemben való megmaradásunkat sem vagyunk képesek kiérdemelni.

A kegyelem hatása, gyümölcsei:

Ef 2. 8.
Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez

Üdvösség, megváltás, örök élet, – kegyelemből kaptuk és mindazt, amit az „üdvözül”, (görög „szodzó”) a megtartást jelentő kifejezés tartalmaz. Bűnbocsánatot, lelki és fizikai gyógyulást, áldásba jutást, Istennel való személyes kapcsolatot, elfogadást, Isten apai, szülői szeretetét, szabadulást, jogot a sikeres, jó életre. Mindezt kegyelemből kaptuk.
Isten kegyelme hatékonyabb a bűnnél, erősebb a hatása, mint a bűné és uralkodóvá emeli azokat, akik elfogadják. Látva a bűn zsoldját, a romlást, szétesést, az öregedést, a temetőket, vajon mondhatjuk-e, hogy megértettük már a kegyelemnek a bűnénél is nagyobb hatalmát? Csak kapiskáljuk…

Róm 5. 15.-17.
De a kegyelmi ajándék nem úgy [van], mint a bűneset; mert ha amaz egynek esete miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és a kegyelemből való ajándék, mely az egy ember Jézus Krisztusé, sokkal inkább elhatott sokakra.  
És az ajándék sem úgy [van], mint egy vétkező által; mert az ítélet egyből [lett] kárhozottá, az ajándék pedig sok bűnből [van] igazulásra.  
Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által: sokkal inkább az életben uralkodnak az egy Jézus Krisztus által azok, kik a kegyelemnek és az igazság ajándékának bővölködésében részesültek. 

Megszabadít a bűn uralmából az által, hogy Istennel való kapcsolatunk alapja többé nem valamilyen elvárás, hanem a kegyelem.
Kegyelemből új szívet, új szellemet kaptunk, amelyben nincsen bűn. Valamint azáltal is szabadságot ad, hogy ha a test kényszere miatt vétkezünk is, a kegyelem felszabadít a bűntudat, a félelem, a bűn- és egocentrikusság alól.
Ugyanis ezek odakötnek a bűnhöz a szabályok rendszerében, de a kegyelem világában nem.
Itt szabadság van.
A törvény, a szabály tudniillik úgy ad erőt a bűnnek, hogy felkelti a hústest vágyát, aztán bűntudatot, alkalmatlanság-érzést, rossz lelkiismeretet tart fenn, szégyent és félelmet hoz létre a tökéletlen emberben.
Mindez pedig elsorvasztja a hitet, az Istenben való bizalmat, ez által odakötöz a bűnhöz.

Zsid 10. 2.
Különben megszűnt volna az áldozás, mivelhogy az egyszer megtisztult áldozók többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna.
Zsid. 10. 22.
Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint akiknek
szívük tiszta a gonosz lelkiismerettől,