Hatalom és tekintély.

A Bibliában az Istentől származó hatalom, illetve tekintély minden esetben a hatalmat gyakorló, tekintélyes ember személyes emberi és nyilvánvalóan Istentől kapott, gyakran természetfeletti ajándékaira, kvalitásaira épül.
Izrael történelmében ezért váltott ki Isten részéről ellenkezést az, amikor Sámueltől királyt kértek.
A király, a császár tisztsége pogány találmány, mert a hatalom gyakorlása, illetve a tekintély teljesen elszakadhat az emberi minőségtől, képességektől. Így nagyon könnyen válhat a gonosz eszközévé, ember-romboló, Isten képmását megalázó eszközzé.

Jézus az egyházban a hatalom és a tekintély eredeti működési elvét akarja visszaállítani.
A tekintélyes és hatalmat gyakorló ember Istentől kapott ajándékaira illetőleg emberi minőségére, képességeire épüljön a hatalom.
Egy bibliai alapon működő közösségben ezt nem kell kikényszeríteni, hanem magától emelkedik egy hívő tekintélyben és igénylik a többiek, hogy valamilyen módon a Krisztus hatalmát gyakorolja. Tanácsok, igehirdetés által.
Önként, szabad akaratból becsülik, tisztelik az ilyen embert, fogadják el szolgálatát.

A társadalmakban azt látjuk, hogy a tekintély elszakadt a személytől, a személyességtől és a hatalom hatósággá változott.

Az egyházban, gyülekezetekben a folyamat is nyomon követhető.
Elképzelhető, hogy egyfajta zsarnokság jön létre egy tekintély- és hatalom-gyakorló
ember negatív belső átalakulása miatt.
Talán még gyakoribb, hogy a korszellem hatására az érdek, a versengés a teljesítmény, vagy a látszat kerül a legfontosabb érték kategóriájába, válik „kinccsé”.
Ez pedig ellentétes a közösség, szabad személyek döntéseiből összeadódó működésével.
Az érdek mentén manipuláció kezdődik (ld. tömegkommunikáció), ami közösségből  tömeggé deformálhatja az egyházat, a gyülekezetet.
Az érdek pedig kitermeli a bürokráciát is. Már nem természetes tekintély, személy intéz ügyeket, hanem egy hivatal, egy intézmény.
Az intézménynek, a bürokráciának pedig van egy valóságos, bár illogikus tulajdonsága.
Az, hogy minden esetben növekszik vagyonban, hatalomban, létszámban, akkor is, ha  ügyei, feladatai száma csökken.
Ez az intézményi bürokrácia önérdeke, önjárása.
Lényegéből fakadóan, magától  nő, és önmegtermékenyítő módon szaporodik.
Ha a hatalom és a tekintély bürokráciává, az igazság képviselete tömegkommunikációvá válik, akkor elszakad végérvényesen a személyességtől.
Emberi mivolta megszűnik és az emberrel sem emberként bánik, hanem tárgyként. (ld. jogalany, ügyfél, elem stb.)
A hivatal érdekei mentén eleve gyanakszik és használni akarja a hozzá fordulót, vagy a hozzá kényszerítettet.
A személyéhez kötődő és abból természetesen kinövő hatalom, tekintély hatósági tekintéllyé, egy hatóság hatalmává változik.
Személyből kinövő hatalomból személytelen hatósággá.
Elszakadva  Isten szándékától és a bibliai mintától, ízig-vérig pogánnyá lesz, még ha meg is tartja a keresztény külsőségeket. Aztán ha megegyező természet miatt természetes szövetségesre talál az ízig-vérig pogány politikai hatalomban.

Szerintem a rendszerépítésben és az intézmények létrehozásában visszafogottnak érdemes lenni.
Ezekből annyi elég, amennyi egy modern társadalomban Isten céljai érdekében működőképessé teszi és abban megtartja a gyülekezetet.
Ez azonban nem egy elmélettel kezdődik, hanem az emberek szívében, különösen a vezetőkében.

Ezért kell vezetőként is mindig szem előtt tartani Jézus szavait hogy „ahol van a ti kincsetek, ott lesz a szívetek is.”