Hogyan szeret Ő?

Az alábbi sorok nem szilárd teológiai megállapítások, csak gondolkodom.

Ésa. 59. részének 2. verse sok hívő fejében Jézus feltámadásában való hithez hasonló, erős meggyőződést épített ki.

Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orcáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott.

Nevezetesen hogy a bűn elválaszt Istentől. Az előbbi, Jézus feltámadása valóság szerinti.
Az igaz, hogy a bűn elszeparál Istentől, de nem Isten fordul el finnyáskodva, sértetten, a megfertőzött embertől, („Fúj te bűnös!”), hanem az emberi lélek kerül olyan állapotba a bűn miatt, hogy nem igényli Isten segítségét, vagy nem bízik benne, esetleg félni kezd Istentől. Meg ha kerüli az Úrral a közösséget, a lelkiismerete is csendesebb, nem nyugtalanítja az elkövetett bűn. Az elme magyarázatai, mentegetése, kifogásai hangosabbak, mint a szív szava.

Tovább olvasva a fejezetet, látható hogy itt is erről van szó.

A másik fontos szempont hogy a próféta, a törvény érvényessége alatt, zsidóknak szól és a hatályos törvény pedig magát a törvényadót is kötelezi.
Az azonban teljesen nyilvánvaló, hogy kegyelmi időszak alatt a távolságot Isten és bűnbe esett ember között nem Isten építi ki, hanem az ember fordul el Istentől.
Ahogy Ádám is elbújt, Isten ellenben kereste Ádámékat.
Az Édenből való távozásuk után is szólt hozzájuk Isten. Tanította őket, gondoskodott. Olyan gyakori volt az Úr látogatása, hogy Káin meg se lepődött, amikor az Úr szólt hozzá. 1. Móz. 4.
Flegmán, szemtelenül válaszolt. Nem volt különleges alkalom hogy Isten megszólít egy bűnös embert.

 
Az említett gondolat, hogy a szent Isten haragszik meg a bűn miatt az emberre, és számolja fel a közösséget, sokunkban nagyon mély gyökereket vert.
Félelem, bűntudat, folyamatos kínlódás és még nagyobb lázadás lett gyakran ennek a következménye. „ Nekem úgy is mindegy már…”

Továbbá ebből a látásból származott egy szintén ólomsúlyú teológiai alaptétel, hogy nem volt más megoldás: Az Istennek fel kellett áldoznia, a halálba küldenie tulajdon Fiát.
Gondoljunk csak bele! Ha az evangéliumot hirdetjük ezzel a meggyőződéssel, voltaképp azt mondjuk a kívül valóknak:
„Gyere légy a családom tagja, mert olyan nagyszerű, szerető Apám van, aki a bátyámat is halálba küldte, hogy te csatlakozhass hozzánk és gyermeke lehess!”
Vajon milyen reakciót vált ki ez egy gondolkodó emberből? Nem jut eszébe vajon:
„Hát, ha a kedvencével ezt tette, mit tesz velem, ha megharagítom, vagy rám un? Hiszen én még szent se vagyok, mint a kedvence, az a Krisztus!”

Az alapige melyet idézni szoktak az Apcs. 2.23.
Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott [halálra], megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek

Azonban csak a Károli-fordítás tartalmazza, hogy Isten halálra adta Krisztust.
 A legtöbb fordítás és görög eredeti nem írja ezt, hanem csak annyit, hogy odaadta, kiadta Jézust az emberi világnak. Az Ő megölése már nem Isten döntése volt, hanem az embereké, a miénk.
Isten döntése az volt, hogy olyan módon szerette a világot, hogy a Fiát ajándékba adta, hogy bárki, aki hisz Örök életet nyerjen.

Jn. 3. 16  Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, (didómi = ad, ajándékoz, átnyújt, rábíz) hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

A másik döntése pedig a rehabilitáció, Jézus Krisztus feltámasztása.
Az Apa tehát ajándékot adott. Ajándékba adta Krisztust. Elképzelhető egy másik kimenet is megoldás. A, talán, hogy Izrael és az emberiség elfogadja ezt az ajándékot és nem úgy tesz, mint a gonosz szőlőművesek a példázatban. (Mt. 21.)
Jézus szolgálatában is látható egy fordulat, amely után nem engedte, tiltotta, hogy követői fennen hirdessék a csodáit, a jeleket, amelyeket tesz.Lehet, hogy emberi lelkében ekkor tudatosult és vált nyilvánvalóvá, hogy úgy lesz minden, ahogy azt Ésaiás megírta, vagy Dávid a 22. zsoltárban. Szenvedés és halál.
De még a Gecsemáné-kertben is utal egy másik alternatívára a keserű pohár kényszerű kiivása mellett. Természetesen Isten tudta előre az emberek döntését, ennek ellenére odaajándékozta elküldte azt, aki számára a legfontosabb, a legértékesebb, a legdrágább, de elsődleges célja nem a mindenáron való áldozat volt, hanem a mi megmentésünk.

Azóta is Isten szeretetének legfőbb bizonyítéka, nem ami áldásunk, vagy sikerünk, hanem maga a kereszt.