„Anyuka úgy halt meg, ahogy élt, és ahogy minden dolgát is végezte. Alázatosan, csendben, feltűnés nélkül… szinte illedelmesen” – gondolta, amint mereven nézte a kezében tartott mobilját. Az imént kapta a hírt. Tegnap este még beszélt vele. Kicsit furcsállta is, hogy édesanyja felhívta, ugyanis nagyon idegenkedett a karácsonyra kapott mobiltelefontól. Talán tíz percet beszélgettek, jobban mondva anyuka beszélt, ő pedig unott monotonitással meg-megszólalt: „igen anyuka…”, „nahát…” – és ilyeneket, miközben egy hírportált olvasott számítógépe monitorján. Csak az utolsó mondatok tudták áttörni szórakozott közönyét. „Ahogy visszaemlékszem… szegények voltunk… de szép életem volt. Különösen az utolsó tíz év. Itt, ebben a kis házban, az orgonafák alatt…” Akkor megcsóválta a fejét. „Szentimentális hangulatban…