Apostol a terápián, avagy Szent Péter megtérése, gondolkodásának megváltozása.

Péter az apostolok között a legtekintélyesebb, arra is ki volt választva, hogy a pogányság rajta keresztül hallja először a kegyelem evangéliumát és az első „gój”-ok közvetlenül, rajta keresztül lépjenek be az új szövetségbe.
Péter személyisége, gondolkodásmódja azonban erre nem volt alkalmas. Azután sem, hogy három évig szorosan együtt járt a Mesterrel.
Megtérése nem akkor történt meg, amikor a Genezáreti-tó partján Jézushoz csatlakozott és elhagyta eddigi egzisztenciáját, lakhelyét, hanem az újszövetségi értelemben vett megtérése, azaz gondolkodásmódjának megváltozása hosszan tartó folyamat volt, melyet az Úr fantasztikus pszichológiai tudással, érzékkel menedzselt.
Szent Péter az „első pápa” betonkemény, teljesítmény-törvény centrikus gondolkodású, önmagát is félre ismerő, túl,- máskor alul értékelő, törvénytisztelő zsidó ember volt.

Az első terápiás ülés: 

Az első erődítmény, amit lerombol benne a kegyelem-terápia, hogy használható legyen az evangélium hirdetésére, az egoizmusa, hamis önértékelése volt.
Nem hazudott, amikor azt mondta: „Meghalok érted Jézus, kész vagyok veled bármit elszenvedni.” Mt.26. 33-35.
Meg volt győződve arról, hogy képes is ezt megtenni. Ezért, amikor Jézus előrejelzésével megegyezően háromszor megtagadta Mesterét, teljesen összeomlott, magabiztossága, egoizmusa porba hullott.
Ráébredt: „Sebezhető vagyok, gyenge vagyok, még csak bátor férfi sem vagyok, aminek képzeltem magam. Maximum szenvedélyes, hirtelenkedő és indulatos. Mt.26.75.
Jézus Krisztus feltámadása után nem vádolta őt, szemrehányást sem tett neki. Szeretettel, finoman állította helyre. Bizalmat szavazott neki, nagyon fontos küldetéssel ruházva őt fel. Péter ekkor már tudta, hogy a kegyelem nélkül, a kegyelem evangéliuma nélkül képtelen betölteni a Krisztustól kapott megbízást. Még csak hűséges sem tud maradni Jézushoz a mindennapi, betevő kegyelem nélkül.

A második foglalkozás: Jn. 21. 15-18.

Pünkösdkor folytatódik a kezelés.
Péter betöltekezik Szent Szellemmel. Tudja már, hogy önmagában nem erős, nem bátor. Most kegyelemből isteni erőt, bátorságot, hatalmat nyert.
Mert a kegyelem azoké a „senkiké” akik valóban tudják, hogy önmagukban senkik, mindig és mindenben Isten jóindulatára vannak utalva.
Nem csak mondják, eljátsszák és alázatoskodnak érdekeik mentén.
Nem a környezetük látja őket „senkiknek”, hanem ez identitásuk alapja: „Isten kegyelme nélkül „vak, nyavalyás, szegény és meztelen” vagyok.”
Ők lassan meg is értik a kegyelem evangéliumát. Mert változtatható és alakul is gondolkodásmódjuk. 1. Kor. 1. 27-30 és Jel. 3.17.

Bátran képviselte Jézust a tömeg előtt, sok zsidót vezetve hozzá, majd csodák kezdtek történni szolgálata által.
De hátra volt még az, hogy olyan emberek felé képviselje Isten szeretetét, akiket a törvénytisztelő zsidóság és a törvény által meghatározott gondolkodásmód az Istennel való közösségre, kapcsolatra tökéletesen alkalmatlannak tartott.
Hacsak zsidóvá nem válnak.
Az Úr hallatlan finom érzékkel, néha csapdába ejtve Pétert, készítette fel erre a küldetésre. Megingatva benne a törvény és a látható igazságosság, valamint a tradíciók kiépítette gondolkodásmódot.

Természetesen azért írok erről, mert meggyőződésem, hogy nekünk is szükségünk van hasonló változásokra. Nagyon sok, jó szándékú Isten szolgájának a gondolkodásmódja nem engedi, hogy kimozdulva a százados keresztény gondolkodásból, a büntetés-jutalmazás, a törvény és elvárások teljesítményen alapuló szabály-rendszeréből, képes legyen a kegyelem evangéliumát szolgálni.
Elfogadva, értve azt, sőt személyesen is örömét lelve abban. 

A harmadik foglalkozás.

Péter terápiája Liddában folytatódik, ahol a gutaütött Éneást gyógyítja meg, és egyszer csak azt veszi észre, hogy egy feldúlt keresztény delegáció keresi őt. Jaffából jöttek egy szomorú hírrel, hogy a gyülekezet szeretett, egyszerű szolgálója, testvérük Tábita, meghalt és hogy ők ezt nem akarják, nem hagyják, képtelenek belenyugodni.
Jöjjön tehát Péter és támassza fel az Úr Jézus nevében, mert annyira fontos, annyira hiányzik Tábita. Apcs. 9. 34.-43.

Megjegyzem, könnyen lehetséges, hogy egy szigorú pásztort, vagy presbitert a gyülekezet szó nélkül elbúcsúztat, eltemet, hiszen „úgyis találkozunk”.
De ezt az egyszerű hívőt, akiben úgy működött Isten érdek nélküli, agapé szeretete, mint Tábitában, hát, őt meghalni se hagyták.
Péter elindul velük. Útközben is feltehetően, majd megérkezése után biztosan, rengeteg bizonyságot hallott Tábita irgalmasságáról, önzetlen szeretetéről, és ezek formálták az apostol karakterét is.
Nyitogatták személyiségét az isteni irgalmasságának, empátiájának, együttérzésének nagyobb dózisban való befogadására.

Mert ne feledjük a Nagy Terapeutát, Rendezőt, aki az események mögött láthatatlanul áll és (szerintem) mosolyogva terelgeti szolgáját küldetése beteljesítése felé. Tekintete, jóindulata így követ bennünket is.
Pétert tehát megérintette valami, hogy habozás nélkül ment velük Jaffába.
A kegyelemnek egy nagyobb adagja szivárgott be Péterbe a Kornéliuszhoz vezető események során, megváltoztatva, alakítva gondolkodását, hitét beszéddé és tettekké, életmóddá alakító transzformátorát.
Szükség is volt rá, mert a halott Tábitának visszatérni az élők közé, nagyobb esélye volt Péter gondolkodásában, mint zsidóvá válás nélkül egy „gój”-nak részesednie az örök életben.
Nagyon finoman repedezteti a vallás, a törvény beton-kérgét Jézus Péter lelkében. Alakul, idomul a gondolkodásmódja. Még nem tudatos benne, de nyílik Péter lelke a kegyelem evangéliuma teljesebb befogadása és megértése felé.

A negyedik foglalkozás:

Tábita feltámad Péter imájára. Elképzelhetjük a jaffai gyülekezet hatalmas örömét és Péter felé megnyilvánuló háláját.
Valószínűleg sokan hívták őt, hogy náluk szálljon meg, talán a gyülekezet vezetői pásztorai is, szellemi emberek, vagyonos hívők, de Péter egy Simon nevű tímár meghívását fogadja el.
Ebben ismét a Mennyei Pszichológus programját látjuk.
Simon tímár mesterségénél fogva, a törvénybeli rituális tisztaság szempontjából még problematikus is lehetett. (Nem ismerem sokoldalúan ezt a kérdést, nem találtam bővebb leírást, úgyhogy örömmel fogadnék kommenteket, különösen a rabbinikus szabályozásban jártasaktól.)
Az biztos, hogy a tímár állat-tetemekkel foglalkozott, döglött állatok bőrét készítette ki Júdeában is, talán nem is csak a tiszta barmok közül valókét.
Az eljárás is irritáló szagokkal járt, ezért például a középkori Európában a tímárműhelyeket a településnek szélére engedték csak építeni.
A tímárok a középkorban a bőr megmunkálásához madár, vagy kutya ürülékéből, sőt emberi vizeletből kevert pácokat is használtak.
Egy zsidó irat szerint a műhelyéből hazatért tímártól még tulajdon felesége is borzad a szaga miatt. (teologusnok.hu A Talmud tanulásáról) Mindenképpen elgondolkodtató Péter szállásválasztása. Itt a tímár házában kapta az ismert látomást elragadtatásban, amikor éhesen várta az ebédet és mindenféle állatokat tartalmazó „batyut” látott alászállni az égből. Apcs. 10. fej.
Hangot is hallott, mely azt mondta: „Vágd le őket és egyél!”  
A Mózes törvénye szerint a Péternek felkínált állatok egytől-egyig tisztátalanok voltak. Egy felnőtt ember étkezési szokásait nagyon nehéz megváltoztatni, számára undort keltő ételek fogyasztására rávenni meg szinte lehetetlen. Hát, még ha rituális parancsokhoz, vallási előírásokhoz kötődik, mint ez esetben!
Még ez is tetézve van azzal, hogy az igaz Isten szent parancsolatai tiltották! Ugyanazok a parancsok, melyek előírták a zsidóságnak a nemzetektől való szeparációt!
Péter gondolkodásában betonpillérek voltak ezek a szabályok, tanítások. Kategorikusan is válaszolt: „Semmiképpen!” Eleinte talán hihette kísértésnek is a dolgot, amely háromszor ismétlődött.  A válasza továbbra is kategorikus maradt: „Nem, semmiképpen!”

Látjuk, hogy nem volt kifejezetten korunk ideálja: pluralista, elfogadó, laza, toleráns, nyitott ember a fő-fő apostol, de valahogy benne maradt erősen a dolog. Gondolkodott, tépelődött a látomásán.
Az események, történések vektorai Péter lelkét mindenesetre egyetlen irányba terelik: „Valami, amit eddig tisztátalannak, lehetetlennek tartott, az megtisztul kegyelem által és lehetségessé válik kegyelem által.”

Hogy milyen erős, és vissza- erősödni is képes ez a gyakran tudattalan gondolkodásmód és világnézet, látjuk abból is, ahogyan Galáciában zsidó keresztények a törvény megtartására próbálták rávenni a pogány hátterűeket. Még Péter is, akit pedig ekkora már átvitt az Úr a formálás, a gondolkodásmód változtatásának állomásain, a törvénykező zsidó testvérei nyomására meginog Antiokhiában, és újra csak szeparálja magát a pogányoktól, akik ráadásul ekkorra már Krisztusban testvérei.
Nagyon erős a gyanúm, hogy sok őszinte szolgálót és hívőt, ez a nem is tudatos tradicionális, szabály-centrikus gondolkodásmód tart távol a kegyelem evangéliumától és teszi ellenszenvessé szemükben az Isten tiszta kegyelmének újszövetségi üzenetét és az azt hirdetőket egyaránt.
Végül Péter intellektuálisan is feldolgozta a látomás üzenetét, mert a római tiszt házában már azt mondja, hogy megmutatta neki az Isten, hogy ne tartson senkit tisztátalannak, vagy közönségesnek.

Kanyarodjunk vissza történetünkhöz! Ott vagyunk a tímármester házának a tetején. A Biblia a látomásban elhangzott üzenetben „amit Isten megtisztított, ne mondd tisztátalannak” múlt idejű igealakot használ.
Már tiszták, mert meg vannak tisztítva. Pedig a látomásban látott állatok a törvény szerint egytől egyig tisztátalanok voltak.
Nem látszott rajtuk semmiféle tisztulás. Ahogyan a Krisztusban hitre jutott bűnösön, sőt alapos vizsgálat után a legtöbb keresztényen sem látszik kívülről. Ám mégis tiszta Jézus Krisztus vére által, hiszen igazzá vált bizalma révén Isten előtt.
Végül annyiban maradt Péter a látomás Istenével, aki evésre utasította, hogy „Nem, soha, és semmiképpen.” Ő nem vállal közösséget azzal, ami törvény szerint nem tiszta.
Szóval újra mondom, Péter gondolkodásmódja nem könnyen formálható, nem egy habkönnyű személyiség.

Az ötödik foglalkozás:

Megérkeznek Kornéliusz követei. A Péter gondolkodásmódján kialakult repedések között már beszivárgott annyi a kegyelemből, hogy a Szellem ismételt felszólítására: „Ne agyalj, ne kételkedj, menj el velük!”, elment Kornéliuszhoz.
Azonban a százados, mintha csak Péter előítéleteit akarná bebetonozni, a megérkező apostol lába elé borul és imádni kezdi. Kétséget sem hagy a felől hogy „vérpogány”.
Hát nem laboratóriumi körülmények között működött akkor sem az evangélium!
Péter ezt bizonyosan így látta, ezért az első pogány evangélizáció ijesztő módon kezdődik.
Péter elmondja, hogy neki zsidónak nem szabad ilyen „gój”-ok közé menni és velük érintkezni.  
A „nem zsidó, más néphez tartozó” kifejezésben persze ott van az a mögöttes jelentés, hogy „szentségtelen, bálványimádó, tisztátalan, üdvösségre méltatlan, Isten szövetségétől távoli és idegen”.
(Az hogy rasszista, csak a legenyhébb kifejezés volna egy mai „polkorrekt” újságíró Péterről írt cikkében.)
De hát neki – folytatja az apostol – megmutatta már Isten, hogy ne mondjon senkit tisztátalannak és ezért muszáj volt mégis ide jönnie.
Fantasztikus finom humora van Istennek, amit a kegyelem felszabadító szemüvegén át meg is láthat az ember!
Péter 4-5 mondatban summázza az evangéliumot, de Jézus nem várja meg, hogy messzire jusson, nehogy a törvény, a körülmetélés, vagy bármilyen vallási cselekedet szóba kerüljön.
Gyorsan kitölti rájuk a Szent Szellemet, nyelveken szólnak és ezek után a vízkeresztséget sem lehet eltiltani.

A katarzis:

Péter és csapata leesett állal konstatálják, hogy a pogányok is részesek az evangéliumban való hit miatt az üdvösségben, mégpedig úgy, hogy nem váltak zsidóvá!
Beszédes, hogy a bibliai szöveg Kornéliuszék Szent Szellem keresztségénél az mondja, hogy a zsidók, akik ezt látták, csodálkoztak, megdöbbentek, magukon kívül, extázisban voltak.
Tábita feltámadásakor nem olvasunk ilyet, csak annyit, hogy híre ment a környéken és sokan hittek Jézusban. A testvérnő feltámadása nem is volt téma akkor sem, mikor az apostolok kérdőre vonják Pétert a pogányokkal való közösségvállalás miatt. Egy bepillantás ez az első egyház hétköznapjaiba: a természetfeletti megszokott, hatalmas jelenlétébe, no meg a törvényhez kötődő gondolkodásmód dominanciájára is közöttük… Talán ekkor és Jeruzsálemben, a számonkérésre való készülésekor tisztult le Péter gondolkodásmódjában az, hogy a törvényen keresztül nem látta Istene teljességét.
A Menny terápiája elérte célját Péterben.

Akik teljesítmény-központú keresztény életünkben kijelentést kaptunk a kegyelem evangéliumáról, mindnyájan hasonló finom állomásokon, lökéseken, tereléseken keresztül ébredtünk rá, hogy amit alapoknak gondoltunk, azok csak tradíciók, amiket pedig Isten örök igazságának hittünk, azok nagyrészt csak emberek értelmezései voltak.
Hogy az evangélium sokkal jobb hír, mint amiről mi meg voltunk győződve.
A gondolkodásmód változása folyamatosan szükséges a keresztény életben. Szerintem tőlünk annyit kér Isten, hogy ne betonozzuk be magunkat egyetlen igaznak hitt látásba, értelmezésbe se, mert van annál teljesebb több.
Érvek, igék citálása nem tudnak megváltoztatni belül.
A gyakorlatban inkább gondolkodásmódunkhoz igazítjuk az igéket, minthogy az igék változtatnának meg.
A kijelentés szelleme szükséges ehhez a változáshoz.
Az Úr személyes foglalkozása velünk.
A kegyelem evangéliuma a Szellemen keresztül érinti meg az elmét és kap az ember egy „vadiúj” Bibliát.
Azt figyeltem meg, hogy akik stabilak a kegyelem evangéliumának üzenetében, személyes életükben is hatalmas örömforrásként van ez jelen és képesek át is adni ezt, azoknak valóságos és mély kapcsolatuk van Jézussal.
Sokat időznek, beszélgetnek Vele.
A mi feladatunk azt gondolom, nyitottan tartani az elménket az Isten kijelentése előtt.