Két hét után engedtek haza a pszichiátriáról. Persze a pia miatt kerültem be. Amint a széles, lankás budai úton ballagtam lefelé, szembejött velem a Semmi. Magas homlokú, vékony, jó kiállású, bölcsész típusú alak volt a Semmi. John Lennon szemüveget, farmernadrágot és laza, fehér zakót viselt. Mindig is ilyen külsőt szerettem volna, de hát ő volt ilyen, és nem én.– Helló, Semmi! – köszöntem és igyekeztem könnyed maradni. – Guten morgen! – villantotta ki szabályos, csillogó fogsorát, homlokán múló ború futott át, és én már tudtam, hogy eredetiben olvas Heideggert és Nietzschét. Ettől feszült lettem. – Örülök, hogy találkoztunk! – kezdeményeztem elfogódottan. Olyan régóta szeretnék egy s mást kérdezni öntől, tőled.…