Kategórizálatlan

Lábujjhegyen ordibálni, avagy hallgatással hirdetni Jézust.



A bizonyságtevésben, az evangélium hirdetésében kulcsszerepe van a hallgatásnak is. Paradoxonnak látszik az állítás.


Jézus nagyon sokszor hallgatott meg embereket; szamáriai nő, Nikodémus, tanítványok).
A hívő élet maga is erről szól. Az imádkozásban beszélünk az Úrhoz, és Ő hallgat, meghallgat.

Mal. 3 16 Azután tanácskoztak (beszéltek) azok, akik valóban tisztelik és félik az Örökkévalót. Ő pedig figyelt (figyelmesen fülelt), és mindent hallott (érdeklődve hallgatta őket).


Amikor személyesen, tekintéllyel hozzánk és nekünk szól Isten, azt szeretnénk zászlóra tűzni és lobogtatni mindenki előtt:
„Szólt egyenesen hozzám! Üzit kaptam Tőle!”
Teátrálisan ez ritkán fordul elő. Leggyakrabban gyakran hosszú igehirdetésekből üzen egy-két mondatot, vagy cselekszik, vagy csak érezteti, hogy ott van veled, figyelmesen, segítőkészen hallgat, mert érdekli minden apróság is, ami veled kapcsolatos. Csendesen bátorít a szívben.
De nem fecsegős a mi Istenünk, viszont szeret, figyel ránk és mindig meghallgat.
Az imának ez is a lényege. Amikor elmondjuk neki a dolgokat, aközben magunk is változunk.
Átéljük a szeretetét, odafigyelését.


Ezért fontos hogy ne csak elmondjuk, eldaráljuk az evangéliumot az embereknek, hanem tudjuk őket meghallgatni, akarjuk őket meghallgatni. Korunkban az emberek nem nagyon hallgatják meg egymást. Olyan feladat, elvárás, teljesítményvihar sodorja őket, hogy ha érdekelné is őt a másik, nem tud őszintén figyelni. Gyakran a lelkigondozás, a pszichológiai terápia titka is csak ez: Végighallgatják, beszéltetik az embert, aki megkönnyebbül, akiben miközben megnyílik, körvonalazódnak a megoldások is.
A legfontosabb hogy figyelnek rá. Nem a „tuti” receptek, megoldások.
A hallgatás is része az evangélizálásnak a tanúskodásnak.
Hallgatva hirdetni. Nem leleplezni, nem feladatokat kitűzni, nem kapásból odavágni a „tutit”: „Keresd a bűnt az életedben! Biztos átok, vagy démon okozza a bajt! Kevés a hited!” Tedd ezt, vagy azt!”

Hallgatva hirdetheted az evangéliumot. Hiszen a hívő mindennapjaink erről szólnak: beszélünk az Úrhoz ő meg hallgat. Meghallgat. 

Ő beszéltet. 

Amikor van időnk és őszinte odafordulással meghallgatunk egy embert, többet teszünk érte, mintha folyamatosan az írott igét mondanánk neki. Mert érdekel a másik. A bennünk élő Krisztust biztosan.

Mert ez valóságosan a szeretet cselekedete. Talán életében először fordul oda hozzá őszintén valaki.
Te, vagy én.
Átéli ekkor, hogy végre figyelnek rá, végre meghallgatják, és ahogy beszél, sokszor meg is oldódik a dolog. 

Szerves része ez az evangélium hirdetésének.

Nem skalpgyűjtők, nem porszívóügynökök vagyunk. 

Isten küldöttei, megbízottjai, a megbékélés postásai.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük