Mr. M. Beer repül.

Valójában Beer Misinek hívták. Csak az angol nyelv beözönlése miatt használta némi iróniával az M. Beer formát.
Már gyerekkorában sokat álmodott, képzelgett a repülésről.
Még nem voltak szuperhős-filmek, de ő már repkedett és embereket mentett álmában és képzeletében.
Mint sok gyereknek neki is volt egy privát fantázia-világa.
Néha elengedte magát és leírta már kisgyerekként is ezeket.
Talán harmadikos lehetett, amikor a tanító nénije egy kötelező fogalmazását lobogtatva extatikusan sikoltozott az iskola folyosóin, azt kiabálva, hogy micsoda tehetség jár ebbe az iskolába.
Jól meg is utálták a kis M-et azok, akik a fogalmazásórán csak a ceruzájukat rágcsálták.
A repülés megmaradt ifjúkorában is.
Néha olyan valóságosan érezte a repülés vágyát, igényét hogy el-elrugaszkodott titokban a földről.

Egyszer ott is maradt a levegőben.
Repkedni kezdett.
Hát nem úgy, mint egy kőszáli sas. Sokkal inkább, mint egy kis idétlen veréb, de borzasztóan élvezte.
Az egyetemen az egyik tanára látta is őt repülni.
M. Beer, az ifjú bölcsész nagyon bízott ebben a tanárban. Beavatta őt titkaiba, a repülésbe is, és azokba, amiket közben elképzelt és leírt.
És akkor jöttek a gyakorlatok.
Az irodában, a tanár budakeszi háza kertjében, hasonló, repkedni vágyó, és repüléssel próbálkozó emberek társaságában.
Ám amikor M. a levegőbe emelkedett, mindig okos tanácsok, sőt vezényszavak kezdtek záporozni a földön állóktól:
– Csak nyújtott kézzel!
 – Feszes a gerinc!
– Hasat be, fejet egyenesen tartsd!
– Egyenletesen! Szabályosan!
– Egy-két-há! Egy-két-há!
Egy idő után már nem ment el ezekre az összejövetelekre Mr. M Beer.

Aztán, ahogy telt az idő, olyanok is megjelentek az életében, akik ki akarták gyógyítani a „repülés betegségéből”, lenézték, megvetették miatta.
– Mit hordja olyan magasan az orrát?
– Lenéz minket ez a nagyképű madár!
– Haszontalan dolog, értelmetlen ez a repkedés!
– Hogy meri semmibe venni a fizikai törvényeket, mit képzel magáról ez az M.Beer!?
– Hiszen az ember nem repül!
– Az ember dolgozik, családot alapít, gyűjtöget, hogy legyen szép kocsi, lakás, utazás, jó ruhák, cool kütyük! Dolgozik, küzd, alkalmazkodik, megvalósítja magát a társadalomban, hogy ismert legyen, el is ismerjék, tapsoljanak neki és legyen befolyása. De nem idétlenkedik. Nem repül!

M. le is szállt a földre. Évekig kizárólag a családja tudta, hogy képes repülni, de arra vigyázott, hogy előttük ne repüljön túl magasra.
Szerette a gyerekeit s tudta, hogy itt és most, ebben a korszakban veszélyes dolog a repülés tudománya.
Aztán felnőttek a gyerekek.

M. Beer meg egyszer csak eltűnt.
Mindenfélét mondtak róla, hogy baleset érte, nem volt soha százas, hát biztos elment a világ végére, Indiába, vagy máshova. Vagy lehet, hogy öngyilkos lett. Mindenfélét kitaláltak az emberek.
De akik jobban ismerték tudták, hogy semmi baja, csak elrepült.
Az egyik gyermeke álmodott is róla.
Nevetve mondta testvéreinek:

– Láttam apát álmomban. Repkedett.
És képzeljétek; szamárfület mutatott a költöző gólyáknak, bukfencezett törökülésben, meg nyújtott lábakkal. Repkedett, pörgött, nevetett, még böfögött is, néha a nyelvét is kinyújtotta.
Hát nagyon vidám volt és abszolút nem szabályos.
Látszott, hogy irtó jól érzi magát.

Nagyon jól eltalálta a valóságot ez az álom, mert pontosan ez történt Mr. M. Beerrel.