A Filippieknek írt levelet olvastam a napokban, amit börtönlevélnek hívunk, mert Pál fogságban írta. Egy olyan börtönből, ahol minden bizonnyal nem érezte magát jól és ráadásul egy olyan életút, olyan szolgálat végén került börtönbe, amelyben rengeteg nemes, szép, jó dolgot tett az Úrért, az evangéliumért. Az övéhez hasonló volumenű és időtálló keresztény szolgálat azóta sem volt.  Mégsem a társadalom elismerését kapta, hanem annak a megvetését és kirekesztését.Az egyház nagy része is elfordult tőle. („Az ázsiabeliek mind.” – 2.Tim. 1.15.)Bűnözőként, politikai fogolyként, gyakorlatilag a kivégzésére várt. Lett volna oka megkeseredni a környezetére, meghiúsulni látszó földi karrierje miatt, identitás-válságba zuhanni, esetleg dacos identitás-keresésbe fogni. Mert rengeteg dologról lemondott és hatalmas áldozatokat hozott.…