Felbuggyan mélyről, várom, hogy mi lesz, Emelkedik, feszít, nem kényszer ez, Jó, langyos mézzel nyakon öntenek, Kopognak ujjak, sorok ömlenek, Belül fakad, de kint töltik belém, Az emberlény közlekedőedény: Ujjak kopognak, nézem, hogy mi lesz, Abbahagyhatnám, mert nem kényszer ez Kicsit fáj is, de jó, könnyű szülés, Egy arcot élesít minden szó, minden ütés, Kintről jött, de átment a lelkemen, Szépségét és ráncait is ismerem, Ismerősöm, akit sosem láttam, Utazó szállt meg belső szobámban, Most, hogy belülről nyílik az ajtó Kilép ez a különös fickó, Hogy hosszan nézzen, és továbbmenjen, Szél felkapta fátyol, tovalebben: Emberarc, szemében a végtelen Nézem őt, ő engem. Titok. Létezem. Érzésnél több volt, de láthatatlan, Szólni…