Inspiráció

Felbuggyan mélyről, várom, hogy mi lesz,

Emelkedik, feszít, nem kényszer ez,

Jó, langyos mézzel nyakon öntenek,

Kopognak ujjak, sorok ömlenek,

Belül fakad, de kint töltik belém,

Az emberlény közlekedőedény:

Ujjak kopognak, nézem, hogy mi lesz,

Abbahagyhatnám, mert nem kényszer ez

Kicsit fáj is, de jó, könnyű szülés,

Egy arcot élesít minden szó, minden ütés,

Kintről jött, de átment a lelkemen,

Szépségét és ráncait is ismerem,

Ismerősöm, akit sosem láttam,

Utazó szállt meg belső szobámban,

Most, hogy belülről nyílik az ajtó

Kilép ez a különös fickó,

Hogy hosszan nézzen, és továbbmenjen,

Szél felkapta fátyol, tovalebben:

Emberarc, szemében a végtelen

Nézem őt, ő engem. Titok. Létezem.

Érzésnél több volt, de láthatatlan,

Szólni tanítja a kimondhatatlant,

Belül fakad, de kint töltik belém,

Az emberlény közlekedőedény

Az űrön túlról jön, iható patak,

És emberszív az, hol a forrás fakad, És úgy látszik, ez az inspiráció, a költészet lényege és titka.