Házasság-család

  • Gyógyulás,  Gyülekezet, közösség,  Házasság-család,  Hitéleti írások,  Különleges műfaj

    A Krisztus szerelme.

                                                                   A karizmatikus mozgalomhoz tartozó közösségekben, a törvények szabályok elburjánzásával a kegyelem rovására, észlelhető egy lesajnáló attitűd az Isten szeretetének üzenetével szemben. Olyan kép él egyes hívőkben hogy ez „lájtos” bébiétel, szemben a teljesítményről, és bűnről szóló „kemény” tanításokkal. Ám, mivel Isten személyének legmélyebb lényege a szeretet, úgy az evangéliumról szóló tanításoknak is szükségszerűen ebben az irányban kell elmozdulnia az evangéliumi igazságok helyreállításának folyamatában. A helyreállítás Istentől van, ezért az Ő szeretetéről is egyre mélyebbek lesznek a kijelentések, a tanítások és egyre több szó esik róla. A személyes hívő élet legalapvetőbb fundamentuma is ez. Írásom is erről szól. A 2. Korintus 5. 14. Azt mondja, hogy a „Krisztus szerelmes szorongat”…

  • Gyülekezet, közösség,  Házasság-család,  Hitéleti írások

    X-Faktor az eklézsiában.

    Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be.   2  Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, 3 Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.   4  Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.   5  Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld 2. Tim 3. 1.-5. Kosztolányi: Költő a huszadik században (részlet „Az önimádat büszke heverőjén fekszem nyugodtan… …Én önmagamat önmagammal mérem. Szavam, ha hull, tömör aranyból érem. Mindegyiken képmásom, mint királyé s a peremén a gőgös írás: én.” „Annyira eredeti és különleges vagyok!” – Ez ma a legáltalánosabban…

  • Gyülekezet, közösség,  Házasság-család,  Szépirodalmi írások

    Gyermekversek felnőtteknek

    Apa és fia Ketten megyünk végre, végre;Apu és én, el, vidékre!Olyan régen, és úgy vártam,Autózunk a nyári tájban. Kaptam sütit, csokit, fagyitDe a legjobb, hogy ő van itt,Három napig együtt leszünk,Csomó vidám dolgot teszünk! Duda harsan, fék csikordul Mint oroszlán, apu mordul; „Lőtték volna le anyádat!Indexelj, ha sávot váltasz!” A torkomból egy jégdarab A hasam felé leszalad;„Ha lesz pénzem, pisztolyt veszek Lelövöm a szemeteket!” A versengő Az én papám szeret nagyon,Sokszor felhív telefonon!Olyan babát kaptam tőle,Mukulátorral van töltve! Az én papám céges főnök, Őrzik biztonsági őrök.A külföldre Mercivel jár, Zsebeiben sok-sok dollár. Szüleim két „érett ember”, „Felnőtt módra” úgy váltak el Nem vitáztak, veszekedtek, Ügyvédekkel megegyeztek. A papáról van fényképem,Minden…

  • Gyülekezet, közösség,  Házasság-család,  Különleges műfaj,  Szépirodalmi írások

    Képzelt riport egyházi vezetők tanácskozásáról.

    A teremben már sokan vannak. Ha közelebbről pillantunk a megjelentekre, láthatjuk, hogy az egyház vezetőségének szűkebb köré gyűlt össze tanácskozásra és határozathozatalára. Az egyház vezetője nyitja meg a meetinget, mondván, nagyon „fontos, kényes” kérdésekről lesz szó. Diszkréciót kér, őszinteséget, istenfélelmet. Elmondja, hogy az egyház erkölcsi állapota egyre kritikusabb, és mivel „szentség nélkül senki nem látja meg az Urat”, szükséges, akár adminisztratív eszközökkel is, megvédeni az erkölcsöt, megakadályozni a romlást. Az öntörvényű hívők ugyanis, már a szervezet, az intézmények működőképességét veszélyeztetik, a folyamatban lévő projekteket hiúsíthatják meg független viselkedésükkel. Hiszen „Mi egyezsége Krisztusnak Béliállal?”, és „jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok”. A helyzet azért is kényes és bonyolult, mert információk, majd vizsgálatok…