Gyógyulás,  Gyülekezet, közösség,  Házasság-család,  Hitéleti írások,  Különleges műfaj

A Krisztus szerelme.

                                                              
A karizmatikus mozgalomhoz tartozó közösségekben, a törvények szabályok elburjánzásával a kegyelem rovására, észlelhető egy lesajnáló attitűd az Isten szeretetének üzenetével szemben.
Olyan kép él egyes hívőkben hogy ez „lájtos” bébiétel, szemben a teljesítményről, és bűnről szóló „kemény” tanításokkal.
Ám, mivel Isten személyének legmélyebb lényege a szeretet, úgy az evangéliumról szóló tanításoknak is szükségszerűen ebben az irányban kell elmozdulnia az evangéliumi igazságok helyreállításának folyamatában. A helyreállítás Istentől van, ezért az Ő szeretetéről is egyre mélyebbek lesznek a kijelentések, a tanítások és egyre több szó esik róla.
A személyes hívő élet legalapvetőbb fundamentuma is ez. Írásom is erről szól.

A 2. Korintus 5. 14. Azt mondja, hogy a „Krisztus szerelmes szorongat” minket. A Krisztus agapé szeretete „tart össze” minket „akadályoz” valamiben.  Sőt „kényszerít”, sőt „gyötör”.
Ezt jelenti a „szorongat” szó eredetije.
Hogy micsoda?!  A szeretet gyötör, a szeretet fáj?!

Mikor átéljük az Úr szokatlan közelségét, amikor közel, nagyon közel jön hozzánk és a lelkünk és a testünk is érzi a Krisztus édesen, gyönyörűségesen gyötrő szerelmét, gyakran sírunk és nevetünk egyszerre. Úgy érezzük, ennél boldogabbak nem lehetünk.
Ugyanakkor valami visít bennünk, hogy „jaj, belehalunk ebbe a gyönyörűségbe”, de egy másik hang meg válaszol a test sikolyára, „hogy nem baj, ha meghalunk, mert akkor legalább nem lesz vége ennek a csodának, ami Jézus Krisztus ölelése.”
Néha váratlanul ért ilyen meglátogatás és azt gondoltam, hogy el fogok költözni, néha meg azt, hogy valami gigantikus nagy szolgálatra hívott el az Úr.
Aztán, ahogy mélyebben megismertem az evangéliumot, rájöttem: semmi ilyenről nincs szó, csak annyi történik, hogy Jézus tényleg szeret engem is, és időnként kifejezi a szeretetét. Az más kérdés, hogy a test és a lélek szinte belehal ebbe, de ugyanakkor élvezi is.

Az Istennel fent leírt randevú alkalmával átélt, szenvedélyes, teljesen önzetlen, ugyanakkor emésztő szeretet dolgozik a világmindenség mélyén. Ez hozta létre a teremtett világot, ez a szeretet adta az evangéliumot. Krisztus emberré válásának, kínhalálának, feltámadásának a végső oka és ereje ez a szenvedélyes szeretet.
Az agapé kifejezést egy szóval nem is lehet másképp lefordítani, csak ha „szerelemnek” fordítjuk. Intellektuálisan körül lehet írni: érdek nélküli, tökéletes, önmagát is feláldozni kész, önzetlen szeretet.
De a meghatározásból kimarad a lényeg: a szenvedély, az emésztő tűz, ami Isten szeretetének, Isten szívének a mélyén lobog és legnagyobb lánggal az emberért ég.
Teljesen világossá ez a kereszten, a megváltás aktusában vált mindenek számára, de az Isten előtte sem csinált titkot abból, hogy milyen jellegű az ő szeretete.
Az Ószövetség erről a szeretetről több helyen azt mondja „féltékeny”.
A kifejezés azt jelenti: „irigy, heves, mérhetetlenül szenvedélyes, buzgó, féltő”. Isten nem titkolja, hogy ő egy szenvedélyes személy.
Nem egy tárgyilagos komputer, nem egy jóságos Mikulás, de nem is egy kegyetlen diktátor. Olyan lény Ő, aki szenvedélyes szeretetéből teremtette az embert és továbbra is szenvedélyesen szereti, ezért váltotta meg, és együtt akar vele lenni örökre, jobban, sokkal jobban, mint amennyire mi emberek akarunk Vele lenni.
Ez a szeretet tart meg, és ez a kegyelem forrása és legvégső oka is egyben.

Ha nem látjuk meg a Bibliában Istennek ezt a szenvedélyesen, romantikusan szerető oldalát, akkor nem változik meg a gondolkodásunk. Ha nem változik meg a gondolkodásunk, marad a lelkünkben a régi jutalmazó és büntető Isten képe. Ha marad a régi Istenkép, akkor nem tudjuk megérteni az evangéliumot. Ha nem értjük az evangéliumot, nem tudunk hinni a kegyelemben. Ha nem hiszünk a kegyelemben, akkor marad a gürcölés, a kiérdemlés, belefeszülés a teljesítménybe, marad az izzadtság, marad a test szaga. És a frusztráltság.

Vissza kell menni az alapok alapjáig. Ez Isten, aki a szeretet.
A Krisztus tehát szeret. Nem elvont, teológiai, intellektuális módon. Szenvedélyesen, valóságosan, vágyakozva, önzetlenül, romantikusan és ezt is várja tőlünk is. Tudom, hogy ez kiveri a biztosítékot, lesajnálást vált ki sok a képzett Biblia-ismerő emberben, régi hívőben.
De mégis ez az igazság.
Már a teremtésben úgy állította be a szereplőket, hogy az ember megtanuljon szeretni, képes legyen a szerelemre, mert különben soha nem értheti meg, és nem tudja majd elfogadni Krisztusnak a szerelmét, szeretetét. Ezért az Ádámban létrejött hiányt úgy töltötte be, hogy kettévette a férfit, aki most már csak a másikkal együtt egész, teljes, és viszont.
Amikor Ádám felujjongott Éva láttán, az volt a szerelem első érintése. Minden ember életében van ilyen pillanat betervezve, mikor ráébred, hogy ami belőle hiányzik, az abban másikban van, akivel találkozott. 
Össze akar vele olvadni, eggyé válni. Húzza magához a másik, mint mágnes a vasat. A lelkét is. Ha a másik távol van, nem ereszti akkor sem. Róla gondolkodik, vágyakozik. Ez a szerelem kezdete.
A bűnbeeséskor pedig a nőt csalta meg a kígyó, a férfit nem.
Ádám tudatosan követte a szerelmét el Istentől, a bűn, a halál világába. Tudatosan választotta, hogy elszakad Istentől a szerelem miatt.
Erős a gyanúm, hogy aki nem volt szerelmes, az nem is tudja megérteni az evangéliumot.
A Krisztus ugyanazt tette szerelemből, amit Ádám. Otthagyta az Apát, a Mennyet, lejött erre a kozmosz-végi falucskába a földre.
Egy WC-re járós, elfáradós, meghalós, öregedős emberi testben, és végül meg is halt a menyasszonyáért, akit szeretett.
Mi vagyunk ez a menyasszony.
A Megváltásban nem csak az Isten akarata, tökéletesen átgondolt terve játszik szerepet, hanem a kivitelezésben az érzelmek, a szenvedély, az önfeláldozás, a vágy az együttlétre, és a majdani egyesülésre.
Ez a Krisztus szerelme.
Mindent vőlegényünknek köszönhetünk, aki iránt Isten, égő, de el nem égő csipkebokorrá tette a szívünket, és mint a jó romantikus filmekben, a szenvedések végén lesz „happy end”, lesz beteljesedés.


Jelenések 19.-ben ujjong a Menny, mert „elkészült a Bárány felesége”.
7.  Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget neki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát,
8.  És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei
. (megigazulása)


Hogyan készült el?   A 8. vers szerint ajándékba kapta a lehetőséget, hogy felöltözzön fehér ruhába. Nem ő varrta a ruhát.  Kapta. Fehér ruhát kapott.  Nem ő fehérítette, és nem azért lesz a Bárány felesége, mert kiválóan kifehérítette a ruháját, hanem mert a Szent Szellem megkérte a kezét, ő meg igent mondott.
Melyik lány érdemli meg, vagy tudja kiérdemelni, hogy eljöjjön a királyfi fehér lovon, megkérni a kezét? Mivel lehetne kiérdemelni, hogy járjon nekünk a fehér ruha, meg a király fia?
Ilyen nincs, nem volt, és nem lesz. Úgy történt velünk is, mint a mesében.
A mese megelevenedett.
Hamupipőke, a világban koszosan botladozó, szemétben turkáló menyasszony sorsa megváltozott. Eljött a királyfi. Elmondta, hogy szeret bennünket, szeret így, a piszkos ruhánkban és kukázásunk közben is.
Azt akarja, hogy a feleségeként vele legyünk örökké. Ezért megkérte a kezünket és mindenféle szépet-jót adott ajándékba.
Ha kérdeztük: „De miért szeretsz?” A próféta szájával válaszolt:
„Nem azért szeretlek, mert szebb vagy, jobb vagy, erősebb vagy másoknál. Azért szeretlek, mert szeretlek.” ( 5. Móz 7. 8.)
A szerelem nem racionális. Én a próféta szavaiban egy szerelmes hangját hallom. Elmondta, hogy kifizette gonosz mostohát, nála van már Pipőke váltságdíja és most már a kis hamu-lány, akik voltunk az elhívásunk előtt, immár szabad! Ha nem akarja elengedni mégse a gonosz mostoha, jön a királyfi fehér lovon, és újra lerendezi a gonoszt.

A szerelmes királyfi nem vizsgálja a menyasszonyt „made in heaven” szentségmérővel, tökéletesség –detektorral, ahogyan némely vallásban edzett fiatal közelít a párjához, ahelyett, hogy a szívére figyelne.
„Szolgálati közösségben” gondolkodik szerelmi házasság helyett. Botrány.
Nem. Felkapja a hamuban turkálót a fehér lóra, és következik az összeborulás, az ölelkezés és indulás a királyfi országába, palotájába!
A természetfeletti sokkal normálisabb, természetesebb, mint a vallás.  A vallás természetellenes.
Az egyház és a Krisztus kapcsolata hasonló egy gyönyörű romantikus történethez.  A Krisztus a szerelmes férfi, aki szenvedélyesen szeret.
Akiben van romantika, mint Jézusban, az nem házassági szerződésben, jogokban és kötelességekben gondolkodik, nem kiadás-bevétel táblázatok jelennek meg előtte, nem is a Családi Szabályzat.  Nem akarja domesztikálni magának a nőt, hanem a szívében ugyanaz van, mint Jézuséban hogy gyere a tenyerembe, mert szeretlek, és a tenyeremen akarlak hordozni, hogy mindig lássalak és mindig el is lássalak!
Ezt persze csak ő tudja tökéletesen megtenni. Mi földi férfiak nem.
Ezért halovány hallgatag, és mint a „kiserkedt vetemény oly szerény”, döntésképtelen, „utánfutó” feleség csak a „basa-típusú” férfiak vágyálma.
A jó feleség kereskedőhajó, tud terhet hordozni, van akarata, döntésképes, szabad, mert benne is az Úr lakik. A Bárány felesége ilyen.
Néha amazon fehérben. Társ. Az ilyen feleséget könnyű nagyon szeretni.  
A Biblia Jézusról a szenvedélyes, romantikus, önfeláldozó szerelmes férfi képét tárja elénk.
A Krisztus szerelmében a szenvedély mellett gyengédség, figyelem, játékosság, gyöngédség is van. Az Ő szeretete nem múlik el.
Kedvesség, gyengédség, és humor nélkül a szenvedély csak borzasztó teher. Alig emberibb, mint a csődör indulata fedezés előtt, vagy a szigorú tábornok szenvedélye a rend és a győzelem iránt.
Ez nem a szeretet szenvedélye. Fanatizmus és ösztön.  Nem a kegyelmes Isten szolgálata, hanem egy embernek, egy ügynek, egy eszmének való teljes alárendelődés, és önátadás. 
Hamar át is alakul az ilyen házasság és kapcsolat egy házi basa udvartartásává, ahol minden a főnökről szól, és mindenki a főnökért van. Sajnos ez a házasság-kép, diktátorokat klónozó férfi és férj-központúság, egyáltalán nem idegen a kereszténységtől. Olyan igeértelmezést is hallottam már tanításban, amelyben a férj feladata nevelni, idomítani, tréningezni az asszonyt.

A Krisztus nem ilyen vőlegény, nem ilyen férj. Nem basáskodik, – szolgál.  Nem elveszi, megnyomorítja menyasszonya életét, hanem Ő adja a sajátját azokért, akiket szeret.
Egyetlen kifejezéssel szerelemnek fordítható agapé szeretetről beszél a Biblia, Isten és az ő népe között.  Ő agapéval, szenvedélyesen szeret. Szerelemmel szeret minket, és azt akarja, hogy mi is ilyen módon szeressük viszont.  Agapé szeretetről beszél a hívők között is horizontálisan.

Nézzük meg, hogyan működik ez a Krisztus és a népe között.  A legjobb összefoglalást Az Énekek éneke adja. Mit ad ebben a kapcsolatban a Krisztus? A 4. 10. szépnek, jónak látja a menyasszonyt, vágyakozik az együttlétre, a rendszeres találkozásra, randevúra.  A 4.10.- 5.1. alapján egy kert a kedvenc színhelye az együttléthez. Az 5. fejezet egy érdekes eseményt beszél el. A menyasszony elalszik, és nem reagál a vőlegény közeledésére. A vőlegény csalódott lesz, de harag és szemrehányás, bosszú nélkül elmegy. A menyasszony ráébred a mulasztására, kétségbeesik és keresni kezdi a vőlegényt. Futkosása közben jól el is verik.
Hányszor beteljesedett ez Izrael életében! Ám végül felismeri a zsidóság is a férjét, mert Ő helyreállítja népét.
A szenvedélyes szerelembe ugyanis csak bemenni lehet. Nincs kijárata.  Krisztus tudatosan ment bele. Akibe szerelmes az ember, arra haragudhat, ordítozhat is vele, de független már nem lehet tőle soha. Isten népének viszonya van a Krisztussal. Ebből nincs kiszállás. Rossz, vagy jó, de viszonyunk van Vele. Nem figyelhetünk rá, mint a vallásos kereszténység, amely nem akarja hallgatni, megérteni, idejét Vele tölteni, csak cselekedni gyorsan, más dolgokat meg „nem cselekedni még gyorsabban”.
Meg is tagadhatjuk, hogy Ő az, Aki, mint a zsidóság nagy része, még a létezését is letagadhatjuk, mint a zsidó eredetű materializmus és ateizmus. Még a tagadás is a kapcsolat része. Viszonyunk van már. Mindent miatta, érte, vagy ellene teszünk. Ilyen az örök szerelem természete. Nincs kiút. Krisztus számára sem.
Úgy látom, az Újszövetség abban hozott változást, hogy ha Isten népe nem reagál a Krisztus közeledésére, Ő már nem hagyja faképnél. Türelmesen vár az ajtó előtt. Zörget még akkor is, ha közben a menyasszonya bent a szobában alszik vagy, akár világi hatalmakkal, politikusokkal tárgyal világi céljairól.
Végül a vőlegényről megtudjuk a könyv alapján, hogy csodálja a menyasszonyt és epekedve, szomjasan vágyakozik az együttlétre az egyesülésre: 7. fej.
A menyasszony esetében az első, ami a könyvből kiderül, hogy szerelmes.  Vágyakozik a közösségre, 1. 2. csókra, intimitásra vágyik a menyasszony.  Nagyon szeret az ő vőlegénye borozó házában randevúzni, vagyis a Szent Szellem jelenléte a kerete az intim közösségnek. Fülel, figyeli, hogy meghallja a közeledő szerelmese hangját. A 8. fejezet leírja, hogy az alkalmi randevúknál többre is vágyik a menyasszony: szövetséget, eltéphetetlen köteléket kíván.
Nos, ezt az eltéphetetlen köteléket, sorsunk, életünk biztonságba jutását hozta el az evangélium, Jézus Krisztus vére által kötött új és jobb szövetség. Hogy mit szeretett meg, és mit szeret olyan szenvedélyesen bennünk a királyfi, azt nem tudjuk. Bízunk benne csak. Ő többet lát, teljesebben lát, mint mi. Túllát a pattanásainkon, testünk deformitásain, ráncainkon, mert az emberi test és az öregedés, csak kifejezi azt a romlandóságot, sebezhetőséget és a megromlása való képességet, amit az emberi természet ebben a világkorszakban hordoz.
A Bárány az ő feleségében látja azt is, amivé válunk, amik vagyunk valójában már most is. Csak, hát ezt magunk is, olyan nehezen hisszük el, vesszük tudomásul.
Mert nem akkor kéne elcsodálkoznunk, amikor átváltozik a testünk, és mint megannyi „Superman” hasítjuk a levegőeget, megkísérthetetlenül, győztesen, kockás hassal, ideális formával. Nem.
Most kell csodálkoznunk! Most kell megtelnünk hálával, mert a bensőnkben ez már megtörtént. Akkor csak látható is lesz, ami most még nem az, de már létezik! A mi „faltól-falig” dicsőséges, új természetünk. 
Ne a fürdőszobában vizsgálgassuk a testünk hibáit a tükör előtt, frusztráltan! A mennyei tükörbe, az evangéliumba nézzünk, mert onnan néz vissza a mi valóságos arcunk!  Ami szép, ami szeretett és dicsőséges. Ezt adta nekünk, és ezt látja bennünk Krisztus. Ezért félelem nélkül, szorongás nélkül fogadjuk el a Krisztus szerelmét és merjünk szeretett lényként élni ezen a földön!
Nem a verbális, vagy egyéb bosszúállásban, a sértő fél unalomig ismételt hibáinak mondogatásában gyógyulnak meg a minket ért igazságtalanságok okozta sebek, sértések.
Inkább fáradjunk be a kezelőbe, melyre az van írva: „Krisztus szerelme”.
Itt vár a gyógyulás. A Doktor Úr ugyanis folyamatosan, ingyenesen és örömmel rendel.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük