"Hiperkegyelem",  Bűn, bűntudat, kárhoztatás,  Hitéleti írások,  Szégyen és félelem,  Szentség, megszentelődés,  Törvény és törvénykezés

Megint az az igazságtalan és természetellenes kegyelem. 2. rész: Új gondolkodásmód.

Szeretném érthetőbbé tenni a szándékoltan meghökkentő címet.
Igazságtalan a kegyelem – írtam. Miért?
Igazságtalan abban az értelemben, hogy egy magasabb igazságot jelenít meg, ami ellentétes a jelenlegi bűnös világot, emberi viszonyokat működésben tartó igazsággal, igazságossággal.
Az életet, a viszonylagos földi boldogságot lehetetlenné tevő, feldúló, bűnöket megbüntető és azoktól elrettentő büntetési rendszerek, illetve a teljesítmény, tehetség általi érvényesülés, jutalmazás rendszereitől is idegen a kegyelem.
A bűnöst gyakran büntetlenül hagyja, a jutalmat nem képesség, teljesítmény alapján osztja.
A kegyelem gyakorlati alkalmazása a bűn és halál jelenléte miatt jelenleg működésképtelenné tenné a társadalmat és a gazdaságot.
Elszabadulna a bűnözés, tönkremennének a cégek. Törvény kell, és üzleti logika. Kapja meg mindenki, amit érdemel. A bűnös az arányos büntetést („szemet szemért, fogat fogért”), a jótett a jutalmát.
Ebből a nézőpontból tűnik igazságtalannak a kegyelem, mivel a kegyelem világában a bűnös nem biztos, hogy elnyeri büntetését, a hasznos és jó teljesítmény pedig arányos jutalmát.

Mélyen, szinte ösztönök szintjén van beépülve a gondolkodásunkba a teljesítmény alapú igazságosság elve, logikája. Ezért háborít fel, ha a bűnös büntetés helyett még elismerést is kap, vagy ha valaki áldozatos, jó munkáját értéktelenként lesöprik az asztalról vagy ellopják annak gyümölcsét.
A lelkiismeretünket dúlja fel, mert tudattalanul is érezzük, hogy a jelenlegi fizikai élet alapjai és a biztonságunk került veszélybe.
Ezért is annyira szilárd ez a törvény-teljesítmény alapú gondolkodás, hogy hívőket, sőt gyülekezeteket is fogságban tarthat.
Ezért a sok felszólítás az evangéliumokban a megtérésre (metanoia) a gondolkodásmód megváltoztatására. Ha ez nem történik meg radikálisan, akkor nem csak nem értjük meg a kegyelem evangéliumát, de igazságtalannak, felháborítónak, veszélyesnek fogjuk látni a gyakorlatban, mert az erkölcsi ítéletalkotásunk alapja továbbra is a teljesítmény és a törvény. A Mózesé, vagy a gyülekezet szabályai, esetleg más elvárások.

A kegyelem örök alapja a Bárány áldozata. Ezért a valóságban még „szemet szemért” elv alapján sem igazságtalan a kegyelem.
Ami nekünk ingyenes, azért valaki más fizetett. Jézus tökéletes teljesítménye, teljes megváltása a fedezete, kősziklája. Ez azonban ma még rejtett az emberiség nagy része számára, és mi sem látjuk a mindennapokban folyamatosan magunk előtt.
Holott ez tartja fenn az emberi létezést is. Keresztényként hiába van ismeretünk erről, és hitünk ebben, ha a gondolkodásunk nem újult, nem változott meg, nem tértünk meg ténylegesen, akkor a mindennapi gyakorlatban számunkra is botrány marad „a kereszt botránya”.
A teológiánk tételesen lehet helyes, de az értékrendünk, értékítéletünk fundamentuma a teljesítmény, az elvárások, a törvény, nem pedig a Krisztusnak a praxisban is teljes és tökéletes megváltása, és amit ez számunkra elhozott: a kegyelem.
A szívünk új, de az agyunk működése régi.
Üdvösségünk van, de a fejünk kilóg az élet vizéből.


Jn 3. 12 
Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek?


Nem teljes a biztonságérzetünk, az örömünk, a bizalmunk.
Tovább dolgoznánk ezekért, holott a hit által már meglévő elfogadottságunk kellene, hogy inspiráljon a jó cselekedetekre, nem a félelem, vagy az elismerés vágya.
Nem tudunk ugyanis jobban Isten szeretett gyermekei lenni, ha jót teszünk, de kevésbé sem, ha elrontjuk a dolgokat. Annyira vagyunk Isten szeretett gyermekei, amennyire csak Krisztus áldozata tehetett minket.
Nagyon-nagyon. Ez a kegyelem biztonsága.
Ez látszik földi perspektívából igazságtalannak. Mert nem a teljesítményünk, a cselekedeteink függvénye az elfogadottságunk.

A kegyelem nem ebből a világból való, és nem is racionális a
metanoián, megtérésen át nem ment gondolkodás számára.


Róm 12 1-2. 
Isten irántunk mutatott nagy kegyelmére kérlek benneteket, testvéreim, hogy határozottan szánjátok oda és adjátok át magatokat Istennek! Olyan ez, mintha élő és szent áldozatot vinnétek neki, amelyet ő szívesen fogad. Ez legyen a ti önkéntesen fölajánlott áldozatotok, amellyel őt méltóképpen tisztelitek! Ne igazodjatok a jelenlegi istentelen korszellemhez, se a divatjaihoz! Ellenkezőleg, újítsátok meg az egész gondolkodásotokat, és ezáltal gyökeresen változzatok meg! Akkor lesztek majd képesek megérteni, mi az, amit Isten akar: ami szerinte jó, ami neki tetszik, amit tökéletesnek tekint. Ezekre igyekezzetek! (EFO)


A hangsúly, emlékszem, a prédikációkban mindig a első versen volt.
A test odaszánása, élő áldozat. Megszentelődni, szolgálni, mindig a teljesítőképesség határán.
Istenem, mennyi szenvedést, izzadást, frusztrációt okozott ez nekem!
Mert ha ment is pár hétig, hónapig, tovább nem. Emberi erő volt.
Akarás, vágy, érzelmek, csalódás, frusztráltság lett a vége mindig. Aztán bűnvallás és kezdődött elölről. Képmutató lenni meg nem akartam.
De ott a másik vers! Az az első lépés! Nem figyeltem rá, mert azt gondoltam azt kipipáltam már. Értem Isten akaratát, hogy szentnek kell lennem, tudom, hogyan kellene élnem, tehát megváltozott a gondolkodásom.
Utálom a bűnt, nem vonzanak a világ értékei már. Mégis elesem.
Ha a durvábbakban már nem is, de vétkezem. Magamat és a bűnt láttam. Nem Jézust és az evangéliumot. A régi módon gondolkodtam.
Csak már akartam a jót. Így sokszor nyomorultabbnak éreztem magam, mint nem hívőként. Aztán huszonnégy év múlva megértettem, hogy az evangéliumban megjelent kegyelem alapján kellene gondolkodnom. Akkor kezdődött egy, az újjászületésemhez hasonló változás. Öröm és biztonság. Újra beleszerettem Jézusba.

Mert a megváltozott gondolkodásmód nyitja ki az ajtót a kegyelem előtt.
Az az ajtó kulcsa. Addig zárva van, csak a kulcslyukon és a réseken szivárog be a kegyelem.
Mára a kegyelem formál. Isten ereje szava, Szelleme, nem a saját erőfeszítéseim.

Az odaszánás kezdete a gondolkodásmód megváltozása. Az, hogy nem kötözöm magamat a tekintélyek, tradíciók, tanítások árbocához, hanem hagyom az igének és a Szellemnek, hogy jelezzen bennem.
Ha zavart hoz valami tanítás, látás, akkor azt megvizsgálom, ha kell, felül is vizsgálom. Ha vonzza a szívem valami, bár az értelmem tiltakozik, akkor szintén vizsgálni kezdem és engedem, hogy a Szellem győzzön meg helyes-e vagy nem? Ami jó azt megtartom, ami helytelen akkor sem tartom meg, ha nagy ember, ha tisztelt és szeretett ember véleménye.
Erre az új gondolkodásmódra épül az erkölcs megváltozása, a Krisztushoz méltóbb életmód létrejötte is. A gondolkodás megváltozása nélkül erőlködés csak az őszinte hívő élete, hogy jobb legyen, hogy tisztább legyek.


Mt 3.2: 4.17, Mk 1. 15. stb
És ezt mondja vala: Térjetek meg, (metanoeó=gondolkodásmód átalakítása) mert elközelített a mennyeknek országa.

A kegyelem a teljessé vált szeretet közegében lesz képes csak akadálytalanul és fundamentumként működni. Itt értelmetlenné válik és megszűnik minden félelem. A szégyen is. Pedig a jó szándékú “megszentelődés üzenetének” örök elemi ezek.


1 Jn 4.17 
Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint ő van, úgy vagyunk mi is e világban.  A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.


Igazságtalannak látszik a kegyelem, mert felfüggeszti a büntetés esetében a „szemet szemért, fogat fogért” – elvet és megbocsájt.
Igazságtalannak, mert a jutalmazás esetében nem a mi teljesítményünk az alapja, hanem Jézusé és ezért nem lehet megdolgozni érte, kiérdemelni sem, csak megkapni, elfogadni lehet.
De nem kapunk többet belőle, ha jobban teljesítünk, sőt gyakran akkor kapunk többet, amikor éppen alkalmatlanok vagyunk bármit teljesíteni.

1 Kor. 12. 9.
És ezt mondá nekem: Elég neked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el.


Egy magasabb igazságot képvisel, ami néhol jelen van a mi világunkban is.
A kegyelem és a megbocsájtás földönkívüli gyümölcse csak egy irracionális közegben terem meg a földön. Az érdek nélküli szeretetében.
Hívők kapcsolatában, leggyakrabban a szülő-gyermek viszonyban, a szerelemben, és a kiveszőben lévő, őszinte barátságéban.
Ha egy szabály, elvárás, érdek, erkölcsi elv erősebb ezekben a kapcsolatokban, mint a szeretet, akkor a gyümölcs is satnya, savanyú.
Érdekkel, törvénnyel, elvárásokkal keverve a kegyelem racionálisabbnak, és kevésbé botrányosnak tűnik, de e gyümölcs csak „magyar narancs” vagy „citromízű banán”. Valami koktél, de nem kegyelem.
Így félresikerül a bizonyságtevés és vallásos póz, vagy fájdalmas hiány marad csak a megbocsájtás is.
Családokat, szerelmeket, testvéri kapcsolatokat, barátságokat mérgez folyamatosan, vagy tesz tönkre a törvényeken, érdekeken átszűrt „szeretet” és hiúsítja meg a kegyelem működését.  (Lehetnek elvárások e kapcsolatokban, de úgy gondolom a gyermekem, házastársam, értem valódi, sok áldozatot hozó szövetségesem, barátom személyét nem utasíthatom el, ha vétkezik ellenem, akkor sem.)
A bűn és a halál törvénye miatt a kegyelem ma nem működhet átfogóan, csak majd az új földön az új ég alatt és az új emberiség viszonyrendszerében.
Addig a családot szánta szerintem Isten a szeretet erőterében működő kegyelem laboratóriumi mikró-rendszerének, az egyházat pedig bemutató szalonjának.
Egyikben sem lenne szabad szerintem, hogy az elvárások, szabályok domináljanak. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek, hanem csak azt, hogy az elvárásoknak való megfelelés ne félelemből és kötelékekben, hanem szeretetből és szabadon történjen.
Belülről szülessen meg az igény a másik ember és a közösség javának a szolgálatára. A gyakorlatban a bűnök elhagyására.
A családban az együttműködésre, az egyházban a bűn elutasítására, a tiszta életvitelre, való törekvésre és az önkéntes egységre.

Mert a kegyelemben a szabadság szüli a rendet.
Aztán ahol van szeretet, ott türelem is van.
Az új emberiség testvérekből, szülőkből gyermekekből fog állni.
Család lesz az emberiség. Úgy is fogunk viselkedni. Szeretetben élő családként. Ezt gondolom.
Tudom sem az egyházban, sem a családban nem valósult ez meg.
Mégis mindkettőből azok a vonzó példák, melyek közelítenek a szeretetben és szabadságban működő rendezettséghez.


Jn.13. 34.-35.
Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.

  
A következő részben bibliai példákkal szeretném bemutatni a kegyelem földi szempontból „nem igazságos” ezért megütközést keltő voltát.

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük