Kategórizálatlan

Fekete lyuk Isten tervében.(Jézus Krisztus a kereszten.)



A teremtő Isten soha nem hagyta magára az embert.
Igényt tartott rá, kellett neki, akart vele lenni a bűnbeesés után is.
Az újbóli egymásra találás nem úgy jött el, hogy az ember mászott fel teljesítménye, érdemei létráján Istenhez. Ő jött le, Ő vált emberré.
Azért tette, hogy az emberi természetet a Fiúban beemelje az istenségbe.
A kereszten, majd a feltámadásban bevonzott, beemelt minket a szeretetbe.
Szeretve vagyunk és tudunk is már szeretni.
Nem kell többé kis hörcsögökként magunknak élni, gyűjtögetni azt, ami úgyis mulandó. Élhetünk az egónknál többért, másokért, a másikért is.


Jézus a kereszten megölte a régi ádámi természetet. A vérének a kiontására, halálára nem Istennek volt szüksége. Nekünk volt rá szükségünk.
Nem Istent változtatta meg a kereszt, hanem minket változtat meg.


Képzeljünk el egy szép kertet!
A közepén viszont valami toxikus, bűzlő, rothadó szemétdomb rondáskodik.
Ez az ember régi, ádámi természete.
Ezt és az ebből a toxikus, mérgező anyagból felszabaduló halálos kigőzölgéseket, fertőzéseket engedte be, szippantotta be, nyelte magába Jézus a kereszten.
Elnyelte testében az összes mérget.
A bűnt, a betegséget, a depressziót, a kétségbeesést.
Isten Fia a szellemvilágban fekete lyukká vált az emberiséget fertőző összes ártalom, gonoszság számára.
Magába szippantotta mindezt.
Megölte önmagában a régi Ádámot, a bűnnek, halálnak kiszolgáltatott természetet.


Már halott vagy. Már nem vagy bűnös. Meghaltál a halálnak.
Élsz. Új teremtés vagy.
Vak voltál emberek után nyúlkáltál, hogy vezessenek, szabályok után kapkodtál, hogy igazgassanak utadon.
De lám csak, megnyitotta a szemeidet! Látsz! Látod Őt, a valóságot.

Látod, hogy Isten lényege nem az, amivel a gonosz Évát félrevezette, hogy „olyan leszel mint Isten; jónak és gonosznak tudója.”
Már látod, hogy Isten nem attól Isten, mert képes megkülönböztetni a jót és a gonoszt.
Látod a kereszten, hogy Isten esszenciája az, hogy Ő a szeretet.
Ez a lényege a mi Istenünknek.
Mindenek előtt, minden szentsége, minden ereje, bölcsessége, hatalma előtt ott van ez a lényeg.
Isten a szeretet. Ezért erős, ezért szent, ezért irgalmas, ezért mindenható, ezért gyűlöli a gonoszt. Szeretet az Isten. Alapja és forrása mindennek.
A kereszten Isten szubsztanciáját láthatod. És látod már, hogy Ő a szeretet.
Nem a szabályok zsinórja, nem egy nagy tanító, egy rabbi a vezetett ide, hogy láthasd.
(A vallás vakságban tart.)
Az Isten kegyelme nyitotta meg a szemeidet.
Mert kellettél neki, mert kellesz neki, és mert kelleni fogsz neki mindörökké.
Emberré vált. Eljött, hogy feleségül kérje akit szeret. Téged, meg engem. Még el sem a lakodalom órája, de Ő már elkészítette az öröm borát.
A mi ócska, piszkos, beszennyezett vizünket változtatta menyegzői borrá.


Vajon érzed, vajon kóstolod milyen csodálatos bor az evangélium?
Vajon akarod-e másoknak is mérni ezt a finom nemes bort?
Ha igen, tudod már, hogy nem a mi bűnös hozzáállásunkon kell emberi erőlködéseinkkel változtatnunk ahhoz, hogy szeressen az Isten.
Nem tudsz jobb emberré válni saját igyekezetedből.

Mit tudsz tenni? El tudod fogadni, hogy abban a nagy fekete lyukban, ott a kereszten  megszűnt a te bűnösséged. Megszűntél önmagadért lenni.
Beszippantotta és megsemmisítette Isten szeretete az önzést.
Elnyelt Jézus és visszaadott Jézus. Szabadként és szabadságra.
Igen, ez a bizalom, ez a látás változtatja meg az életünket!

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük