-
Isten szava 1
Az Isten szavával, beszédével kapcsolatosan, arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a gyakorlatban olyan fajtája is létezik a gyülekezetekben „Isten beszédének”, amely voltaképpen nem, vagy csak részben az. Sokkal inkább emberi gondolat, okoskodás, következtetés. Forrása érdek, esetleg szokás, hagyomány. Az Isten beszédének ismert megjelenési formái, először a leírt ige, amelyet szentnek, Isten számára elválasztottnak nevez a Róma levél. Timóteusnak pedig azt írja Pál apostol, hogy az Isten teljes írott beszéde Isten által inspirált, és hasznos, oktatási, tanítási célból. Aztán bizonyítás, cáfolat vizsgálat eszköze, mellyel különféle állításokat tudunk megmérni. Alkalmas továbbá a fejlesztésre, hogy felemelkedjen, virágozzon az ember, a közösség élete. Használható a helyreállításra, javításra, valamint az igazságban, a jogokban, a…