Kutyu a Déli pályaudvar Metró-szintjén lakott. A pályaudvarra vezető lépcsővel szemben levő telefonkészülék körül balra a második volt a hálószobája. Napi egy doboz cigin és minimum hat-hét deci konyaknak nevezett égetett szeszen élt. Az étel járulékos dolog volt számára. Ha nem volt nem evett, ha volt, akkor is csak keveset. Köreiben cseppet sem szokatlan diétája általános gyengeségbe döntötte; Lábai remegtek, a beszéd illetve a munka, mint funkciók nem léteztek a számára. Szája alkoholt porlasztott, kezei jó, ha a féldecis kis pia-ampullákat fejmagasságba tudták emelni. De a szemei! Egy kiskamasz izgalma, huncutsága, reményteli önbizalma nézett ránk harmincöt évesen hetvenöt esztendős testéből. – ezért is kapott mindig pénzt a járókelőktől.  Valami várt…