"Hiperkegyelem",  Evangélium,  Gyógyulás,  Hitéleti írások,  Törvény és törvénykezés

Evangélium, kegyelem és a csodák.

A legtöbb ember meglepődne, meg is ijedne, ha a szíve közvetlenül helyezné a nyelvére a szavakat. Sokáig kéne beszélnie, míg végre megismerné önmagát és az elméjében élő képek, tradicionális, rögzült vélekedések, elvárások, „nagy emberek” véleménye, alkalmazkodás, félelem nem akadályozná végre.
Érdemes egyszer kipróbálni. Kimondani újra azt, amiről tudjuk, hogy még őszintén, úgy ahogyan a szívünkben lakik, jött ki a szánkon az a dolog. Jézus megismerése után még többször berúgtam, évekig dohányoztam – és rettegtem, mert azt mondták a gyüliben többen, hogy elkárhozom, ha így érne a vég. Féltem néhány vezetőtől is, hogy belém látnak, lelepleznek, kizárnak. De szerettem Jézust és jártam az alkalmakra, bűnvallásokra és magamban is állandóan bűnbánatot tartottam, de közben cigiztem és ittam is.
Egy furcsa kettősségben éltem az üdvösségemet illetően: A dicséret alatt mindig szinte azonnal rám szakadt Isten szeretete, gyakran fizikailag is éreztem „ölelését”, elfogadását és hogy semmi nem szakíthat el Tőle, mert Ő jobban akar velem lenni, mint én Vele. De az elmémben az volt, hogy a bűnöm, melyben éltem (alkoholista voltam), elválaszt Tőle és megvet engem, és haragszik rám. Most akkor melyik az igaz? Amit tekintélyes emberek is mondanak, vagy amit a szívem mond? Többször ki is fakadtam az Úr előtt: „Most akkor mi van?” Ha énekelek, ha nyelveken szólok, megölelsz, de ha meghalnék, a pokolba dobsz? Most be akarsz csapni?”. Aztán néha kimondtam: „Isten szeret így is” és „örök életem van” – azonnal megindult a bensőm és éreztem Isten bátorító érintését. Ez jött a szívemből, ez volt az igazság, nem azok az igék, amelyeket gyakran kövekként hozzám vágtak, aztán én meg, önkéntesen, magamhoz.
Végül a szívem bizonyságában kezdtem bízni és az segített abbahagynia cigit és a tintát, hogy ennyire fontos vagyok Neki. Nem az erősödött meg, hogy „ha így is szeret, akkor, de jó, piálhatok, cigizhetek,” hanem igazán elkezdtem utálni a szenvedélyeimet. Ennek 28 éve már.
A félelem nem adott elég erőt a bűn elhagyásához.

Sokat gúnyoltuk az „ami szívemen, az a számon” mondás pozitív értelmezését, illetve mint a büszkeség okát. Valóban nagy probléma, ha valakinek gonosz van a szívében és azt gátlástalanul kimondja, ráadásul még büszke is, hogy milyen őszinte.
De az evangéliumot nem lehet másképp hirdetni hitelesen. Csak szívből. Ha nem a kegyelem, hanem valami törvényekkel, emberi elvárásokkal kevert evangélium van a szívben, az nem működik. Nem tesz bizonyságot mellette az Úr. Akkor sem, ha a kegyelem evangéliuma megértés, helyes vélemény szintjén ott van valaki fejében, de nem a szívében, és fejből prédikál.

Hogy a szívben van-e a valódi evangélium, az a Jézushoz való viszonyunkból derül ki. Ha az igazi evangéliumban hiszünk, teljes bizalmunk van Iránta. Nem félünk többé az ítélettől, a kárhozattól, tudjuk, hogy biztonságban vagyunk, a Megváltás miatt, a tökéletlenségünk, hibáink, időnkénti bűneink ellenére. Bizalmunk oka nem az, hogy megállapítottuk magunkról: „Végre, 110%os szentek lettünk”. Nem. Tudjuk, hogy kik vagyunk, de azt is, hogy Ő és az áldozata tökéletes. Azt is, hogy személyesen miattunk adta oda magát, hogy bizalmunk által és igazság alapján, igaz embernek nyilváníthasson, mert maga mellett akar látni, nem hiányozhatunk a Mennyből, de ez csak a Krisztus áldozata által lehetséges. Hát odaadta magát.
Ebből megtudjuk, mennyire szeret. Ez az érdemtelenül odaadott szeretet áthatolt az elménk magaslatain, a lelkünkön és megrepesztette a kőszívünket. Már nem tudunk ugyanazok maradni, cinikusan tovább vétkezni, hiszen kegyelemben vagyunk. Egy csomó bűn lehullik rólunk, más bűnökkel harcolni kezdünk. Nem a törvény, nem a félelem miatt. A szívünk ösztönzésére és Jézus Krisztus miatt. Hasonlítani akarunk rá, nem esik jól már a bűn, ha vétkezünk is, már nem rettegés, hanem hányinger fog el a tettünktől és kicsit magunktól is hogy „ezt már miért kellett?”. Rohanunk a Főpapunkhoz. Nem bujkálunk többé, mert tudjuk, hogy így, „hányás-szagúan” is szeret. Ettől aztán még jobban szeretni fogjuk Őt.
Ha a szívben van az evangélium, nem félünk a más véleményű, tekintélyes emberektől, intézményektől, szervezetektől, ha fenyegetnek se. Mert már nem alkudhatunk meg. Jézus miatt. Nem adhatom el, cserélhetem be az áldozatát havi fixért, pozícióért, állásért, hatalomért, befolyásért. Mert szeretem Őt és azt is, ami az övé, az evangéliumot is. A szeretetben pedig nincs üzlet, csak ragaszkodás, ha kell, tűzön-vízen át. Ha megalkuszunk, pl. abbahagyjuk a kegyelem hirdetését, mert aggódunk, hogy elveszhet a státusz, a jövedelem, a kiváltságok, ezzel igazoljuk, hogy maximum a fejünkig jutott az evangélium. Ha a szívben lenne, tudnánk, hogy a vízen járva, vagy a sivatagban is gondoskodik rólunk Ő, akinek az evangéliumához hűek vagyunk.

Ha még félelem van a szívben, aggódás, és az ezek miatti kompromisszumok az életünkben, akkor tovább kell hallgatni, olvasni az evangéliumot, kérve az Urat, hogy Ő jelentse ki, írja be a szívünkbe az igazit. Ezért a szívünkre, a Szellem bizonyságára kell figyelni, ha olvasunk, vagy hallgatunk az evangéliumról, Jézusról.
Ez minden hívő felelőssége. Az Úr ad elég kegyelmet, hogy meg tudjuk ítélni kell-e hallgatni, olvasni az adott forrást. Akár fiatal hívő, akár idős, akár pár hete hívő, akár 30 éve, akár képzett, akár nem, a kegyelem kipótolja a hiányosságokat, mert fontosak vagyunk.
Fogunk tévedni is. Ez sem tragédia. A kegyelem tovább visz, meggyógyít, mert a kegyelmes Isten szeret.
Az írókról és prédikátorokról, meg tudni kell, hogy ha van készségük a beszédre, a fogalmazásra, ha tudnak kicsit görögözni is (mint e sorok írója), akkor minden állítás mellett és minden ellen is tudnak érvelni. Ha nagyon gyakorlottak és képzettek, még súlyosabbak az érveik. De nem feltétlenül igazak, és nem feltétlenül az Úrtól valók. Ezért figyelni kell befelé, várni, nyelveken szólni, hiteles információkat is meghallgatva. Mit mond a szívünk az adott emberről? Öröm szabadság, kíséri-e a vele való találkozást, az ő hallgatását, olvasását? Jézus nagyobb-e, világosabb-e miután hallgattam/olvastam az adott embert. Tudnék-e vele órákat együtt lenni, ebédelni, kirándulni, nevetni, vagy csak áttölti belém az üzenetet, de emberként cseppet sem vonz, sőt… Aztán, amit mond, amit ír: Jólesik-e? Isten küldöttei „helyretenni” is szeretettel tudnak, nincs félelem a kapcsolatban. Aki uralkodni akar, az megfélemlít, aki testvérének, nem alattvalónak lát téged, figyelmeztetni, korrigálni is úgy tud, hogy felemel közben, azért, mert szeret. Az van az Úrtól. Nem használni akar, hanem társad lenni az Isten családjában. Az ilyen embereket érdemes hallgatni-olvasni.

De az igazi evangéliumban megjelent kegyelmet az Úr Szelleme jelenti ki neked. Akkor többé nem félsz, és nem alkuszol meg. Mert tudod, hogy Isten pontosan téged, és nagyon szeret és ebben nincs, nem lesz részéről változás. Erős és nyugodt leszel.
Ha ez a meggyőződésed, akkor a szívedben él az igazi evangélium, és ha küld az Úr, hogy hirdessed, akkor Ő veled megy. Már csak saját presztízse miatt is.

A világ Teremtőjének mindenki által ismert, alapvető tulajdonsága, hogy mindenható. Mindent meg tud tenni, mindent meg is tehet, mert Ő, az Isten, tökéletesen szabad, semmi nem korlátozhatja. Ezért lehet róla mindenféle elképesztő állításokat is megfogalmazni. Hiszen Ő szabad arra, hogy képviselhesse Őt fa, kőszobor, bármilyen képmás. Szabad arra, hogy az örökkévalóságban törökülésben nézegesse a végtelenségig saját köldökét, szabad arra, hogy megölje vagy megölesse az azokat, akik mást állítanak róla, vagy nem hisznek abban, hogy Ő mindent maga alá akar gyűrni. Szóval, Isten mindent megtehet.
Ateista embertársaink többször nekünk szegezik a régi megoldhatatlannak szánt talányt: „Ha isten mindenható, tudna-e egy akkora követ teremteni, amelyet már Ő sem emelhet fel?” Ezt ragozzák tovább: „Ha Isten mindenható és jó, miért van szenvedés?” stb. Hát azért, mert Ő tényleg teremtett olyan követ, amelyet nem emelhet föl. Nem azért, mintha nem tudná, hanem mert így döntött. Korlátozta magát abban a teljes szabadságban, ami egyedül az övé volt. Ő jó, Ő a szeretet és szólt az emberekhez, kijelentette magát és a kijelentés, ami róla szól, Őt magát is behatárolja, ha úgy tetszik, korlátozza. Megmondta, hogy Ő a szeretet, ráadásul tovább korlátozva magát, emberré lett, és az ellenségeiért az életét adta. Nem gondolhatja már meg magát, hogy mégis elege van az egészből és elpusztítja a világot, az emberiséggel együtt.
Szellemi, erkölcsi, fizikai törvényeket alkotott, melyek Őrá nézve igazából nem kötelezőek, de mégis tartja magát ezekhez. Ami számunkra törvény, az számára szokás – ahogyan a dolgokat le szokta vezényelni. Ez jelzi, hogy Ő a saját maga által hozott törvények fölött áll. Ha kedve támad, emberként a vízen jár, láthatatlanná válik emberi testben, a fizika törvényeit felfüggesztve. De ugyanígy a bűn büntetés törvényszerűségeit is felfüggesztheti a kegyelem által, mert mindenható, mert teljesen szabad. A mi óriási szerencsénk, boldogságunk, életünk, örömünk és minden jó forrása, hogy ez a mindenható, végtelenül erős, teljesen szabad lény nem rossz, hanem jó, sőt, maga a szeretet

A kegyelem első lépésben tkpp. az erkölcsi, szellemi szabályszerűség, törvény felfüggesztése: a bűnre nem jön büntetés, sőt a gonoszságra nem jön ítélet. Ugyanúgy, ahogy a gyógyító csoda esetében az orvostudományi, a vízen járásnál a fizikai törvényszerűség kerül felfüggesztésre, Isten jó, kedves és tökéletes akaratából. A törvénykezés, a kegyelem tagadása ezért a csodákat is kiszorítja. Ha Dávid, ha Jákob ma a gyülekezeteinkbe járna, és megtennék azt a bűn-sorozatot, amit a Biblia leír róluk, a gyülekezetek többsége kirekesztené őket. A keresztények várnák Isten jogos ítéletét az életükre. Ha úgy történne, ahogyan a Bibliában, hogy, bár voltak tettüknek szomorú következményei is, nem így ért véget történetük. Nem ítélet, büntetés, hanem megmagyarázhatatlan áldás és kárpótlás jönne „Jákób és Dávid tesók” életére, nem értenék, gyanakodva, hitetlenkedve néznék.
Azért, mert a szabály a törvényszerűség fel lett függesztve, és így az emberi elvárások is meghiúsulnak. Úgy áll hozzá, a kereszténység a kegyelem igazságához, mint a fizikatanár ahhoz, amikor valaki azt mondja, hogy a leejtett tárgy nem a földre zuhan, hanem felemelkedik a plafonra. Pedig még a gravitáció se abszolút törvény, hanem csak a mindenható Isten szokása bölcsessége rendezte így. De ez Őt nem köti meg.

Aki nem tud hinni szívéből a teljes bűnbocsánatban, a biztonságban és abban, hogy az ember hit által végleg igazzá vált Isten előtt, vagyis hogy jóságából felfüggesztette az erkölcsi és szellemi törvényszerűségeket, betöltve, kielégítve azokat Krisztus áldozatában, az hogyan tudna bízni, hinni abban, hogy az orvosi, a fizikai törvények ugyanennek az Istennek a szavára megváltoznak, felfüggesztődnek? Ha viszont elfogadjuk az evangéliumban megjelent hüperré vált kegyelmet, akkor el fognak indulni újra a hiteles csodák is.

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.