Bűn és kegyelem. 1. Visszaélni a kegyelemmel.
A következő néhány írásomban olyan jelenségekkel szeretnék foglalkozni, amiket az elmúlt években észleltem több testvérem életében.
Fontosnak látom, hogy gondolkodjunk arról, hogy mit is mond a Biblia a bűn és a kegyelem viszonyáról?
Ezután a lelkiismeret, a törvény és a kegyelem, majd a bűntudat és bűnbánat kegyelemhez való viszonyáról szeretnék írni.
Többen kijelentést kaptunk a kegyelem evangéliumáról.
Nagyobb világosságban láttuk meg Isten atyaságát, szeretetét és az evangélium által Jézus Krisztusban felkínált kegyelem mélységét, nagyságát.
A testvérek közül néhányan talán a gyülekezeti élet hiánya, vagy egyéb okok miatt megálltak a kegyelemben való növekedésben, Isten és Jézus megismerésében. A kegyelmet fügefalevélként használva, néhányan testi kívánságaiknak kezdek élni.
Lelkiismeretüket megnyugtató érvként kezdték el használni, hogy „hát úgyis kegyelemben vagyok, Isten megbocsájt/megbocsájtott.”
Mások valószínűleg észlelve magukban a test vágyaik erejét, feltörő kívánságaikat, megijedtek a szabadságtól, és visszafordultak a szabályok-törvények korlátozta, de biztonságosabb, kiszámíthatóbb vallásos élet felé. Az is előfordult, hogy az érdek állította meg őket a kegyelem útján. Megint mások maguk hoztak létre új korlátokat, szabályokat.
Júdás 4. versében ír a kegyelmet rosszul értelmező, használó, azzal visszaélő személyekről, akik Jézus Krisztust is megtagadták, életvitelükben vagy szavaikban is.
Júdás.4.
Ugyanis titokban istentelen emberek férkőztek be közétek. Ezek az istentelenek Isten kegyelmével visszaélve (a kegyelmet átalakítva, megváltoztatva) kicsapongó (arcátlan, féktelen, buja) életet élnek, és megtagadják Jézus Krisztust, egyedüli Mesterünket és Urunkat.. (EFO)
Meggyőződésem, hogy van ilyen veszély Isten kegyelmének a mélyebb megismerése után.
A kegyelem fedőneve alatt, a kegyelem kiskapuján át megszerezni azt, amire a test vágyik, amit akar, mondván: „úgyis kegyelem van meg is bánom majd, és az Úr pedig megbocsájt/megbocsájtott.”
Abból a tévedésből eredhet ez a gyakorlat, amely lekicsinyli a bűnt és hatását a kegyelem fényében. Eljuthat ez a gondolkodásmód Jézus művének, személyének a lekicsinyléséig, tagadásáig is, mert a bűn az emberi lelket elfordítja Istentől. Nem Isten hagyja el sértődötten a vétkezőt.
Mi fordulunk el Tőle a bűn miatt.
Azonban az Isten kegyelme nem a bűn táptalajaként adatott, hanem annak egyedüli gyógy- és ellenszereként.
Péter azt írja, hogy a kegyelemben növekednünk kell, mert Jézus Krisztus megismerése és a kegyelemben való növekedés egymástól elválaszthatatlan, sőt valószínűleg egymással egyenesen arányos folyamatok.
2. Pét 3. 17-18
Ti azért szeretteim előre tudván [ezt], őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek; Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében.
Lehet-e nyugodtan vétkezni a kegyelemben?
Pál világosan és részletesen beszél erről a dilemmáról a Római levélben.
A levél első fejezetei az ember nyomorúságáról szólnak, melyet a bűn okoz. Megállapítja, hogy minden ember vétkes és Isten dicsőségének a hiányában él. Azt is, hogy nincsen különbség zsidók és nemzetekbeliek között sem a bűn vonatkozásában, sem pedig az igazzá válás módjában.
Róm. 3. 22.-24.
Mert nincs különbség, Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül… Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által,
Zsidók és pogányok egyaránt tisztában vannak bűnösségükkel. A zsidók a lelkiismeretük és a külső törvény által is megerősítve, a pogányok pedig a lelkiismeretükben hordozzák az erkölcsi „iránytűt”, a törvény lényegét.
Róm. 2. 14-15.14
Mert mikor a pogányok, akiknek törvényük nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényük nem lévén, önmaguknak törvényük: Mint akik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívükbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretük és gondolataik, amelyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.
Majd az ötödik fejezetben elmondja, hogy az evangéliumban Jézus Krisztus által megjelent kegyelem minden büntetést felülír és egy új korszakot nyit meg az emberiség életében.
Róm. 5 18-21
Bizonyára azért, miképpen egynek bűnesete által minden emberre [elhatott] a kárhozat (elítélés, ítélet): azonképpen egynek igazsága által minden emberre [elhatott] az életnek megigazulása. Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképpen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek. A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék; de ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik
Ami rögtön felvet egy gyakorlati problémát. Pál apostol ki is mondja: „Akkor lehetek tisztességtelen, hiszen előre biztos lehetek a megbocsájtásban? Akkor megtehetem azt, amit kíván a testem, amit akarok, mert Isten úgy fogad el, ahogy vagyok? A hitem miatt úgyis igaz maradok. Akkor megmaradhatok a bűnben, hiszen ettől még nagyobbá válik a kegyelem, lévén, hogy már nem a törvény uralma alatt élünk?”
Róm 6. 1-2.
Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-e a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Távol legyen: akik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban?
Az apostol lakonikus válasza többféleképpen fordítható: „Szó se lehet róla!/ Isten őrizzen!/Távol legyen!”
De miért is törekedjünk jóra, ha Isten megelőlegezte már a megbocsátást?
Pár kérdése egyáltalán nem elméleti.
A 3. században voltak kegyelemtől „megittasult” mártírok, akik a kivégzésük előtti éjszakán féktelenül tobzódtak a testi gyönyörökben, mondván, mártírhaláluk és Isten kegyelme úgyis felül írja ezeket a bűneiket.
Luther életművéből is idézhetünk sorokat a kegyelem abszurd módon eltúlzott felfogására, különösen a Melanchtonnak írt leveleiből.
A 17. századi Angliában egy konkrét keresztény mozgalom is volt pár évtizedig, ahol előfordult, hogy a prédikátor Istent káromolta a szószékről, a hívők pedig féktelen bűnöket követtek el, hogy „demonstrálják” Isten mérhetetlen kegyelmét Jézus Krisztusban. És tényleg nem szakadt rájuk az ég.
/Ranterek (nagyhangúak, hantázók) volt a nevük. Az angol protestantizmus egyik hajtása, a Cromwell is képviselte puritanizmussal szemben alakulhatott ki, túlozva-radikalizálva és meghamisítva a kegyelemről szóló kijelentéseket./
Én is látok embereket, hívőket, akik a kegyelmet ürügyként és nem a bűn gyógy- és ellenszereként használják:
„Ne törvénykezz má, tesó! Kegyelemben vagyunk! Hát most iszok egy kicsit. Elnyomok egy jointot. Kiengedem a gőzt egy bárban. Akkora a stressz! Hát kicsit átverem az üzlettársat. Ordítozok, dühöngök. Kegyelem van. Értsd meg, tesó! Isten megérti. Ne szólj be nekem! Kegyelemben vagyok.”
Pál egyszerűen érvel az ilyen gondolkodásmód ellen. Az életet és a halált állítja szembe.
Róm 6. 11-12.
Ezenképpen gondoljátok ti is, (vegyétek számításba, hiszen valóban megtörtént) hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek neki az ő kívánságaiban
Ha egyszer meghaltunk a bűnnek, hogyan élhetnénk abban? Mit keresünk halálszagú koporsók között, ha megszabadultunk a temetőből, ki az élet földjére?
A világ, a korszak a bűnt befújta légfrissítővel, parfümmel. Vonzóvá teszi előttünk. Így nem lengi körül a halál szaga. Így teszi elénk a média, néha a társaság, és a testünk reagál is rá. Vonzódni kezd a bűnhöz.
De hiába vonzó a bűn, hiába illatozik, akkor is a halált közvetíti.
Az evangélium arról szól, hogy Krisztus testében valóban meghaltunk a bűnnek.
Pál józanul érvel. Ahhoz hogy ez a halál a bűnnek, a mindennapokban megmutatkozzon, úgy is kell gondolkodnunk, magunkról, pozíciónkról.
Így, a bűn számára halottnak kell látni magunkat. Mert van kísértés, hiszen van hústestünk. A római levél 7 fejezete szinte végig erről a kettősségről szól.
Kulcsfontosságú a gondolkodásmód.
Ha nem tudnánk, vagy nem vennénk tudomást a csernobili atomkatasztrófáról, annak a hatása akkor is elérne bennünket.
Ugyanígy van a bűn is.
Számításba kell vennünk a bűn katasztrófáját és a bűn radioaktív, élet-pusztító erejét.
Ebből szabadított meg az evangélium.
Folyt köv.