A medve fogai között.
A Zelenszkij -Trump találkozó nagyon sokakakat késztetett kommentelésre, illetve posztolásra. A reakciók többsége ideológiai fogantatású.
Fontos lenne megnézni a tényeket.
Oroszország a fejedelemségek kora óta mindig expanzív, imperialista hatalom volt és kvázi császár (cár) irányította.
A Szovjetunió összeomlása után a 21. században sincs másképp.
Vázlatosan néhány tény ebből a századból:
2008-ban Grúzia megtámadta az Oszétiában állomásozó orosz békefenntartókat, magáénak vallva a területet.
A grúz támadást hogy, hogy nem, ugrásra készen, Dél-Oszétiában (Grúziában) várta az orosz hadsereg, majd megszállta Abháziát és Oszétiát. Státuszuk máig tisztázatlan.
2014-ben a Krím-félszigetet csatolta magához Oroszország. A nemzetközi közvélemény hallgatott. Ukrajna is eltűrte.
2022-ben két, főleg orosz etnikum által lakott, de ukrán területet ismert el függetlennek, törvénybe is iktatva az orosz Duma. (Donyeck és Luhanszk) Putyin 3 nappal később inváziót indított Ukrajna ellen. Fél évvel később Oroszország annektálta Ukrajna kb. egyhatodát.
Az első tény: Nem Ukrajna támadta meg meg Oroszországot. Az agresszor Putyin volt.
Nem Ukrajana ragadott el orosz területeket hanem fordítva történt.
Hogyan reagálnánk, ha egy mondjuk sváb többségű település független köztársasággá nyilvánítaná magát aztán Németországhoz fordulna segítségért a magyar állammal szemben?
Vagy mit szólnánk ahhoz, ha egy évszázadot visszalépve azt látnánk, hogy ukrán politikusok Trianonban a győztes nagyhatalmaknak hízelegve mindenért a magyarokat tennék felelőssé és javasolnák hogy az elcsatolt területeken kívül még a Tiszántúlt is adjuk Romániának? Mert hogy a béke annyira fontos.
Mert ez folyik ma Ukrajnával kapcsolatban: áldozathibáztatás és hízelgés Trumpnak, Putyinnak. Dönteni egy nemzetről, azt, és annak vezetőit semmibe véve.
A következő tény: A háborúval elhódított területeket egyetlen állam nem ismerte el még Oroszország részeként.
A 21. században háború útján Oroszországon kívül egyetlen nemzet sem foglalt el és szerzett meg területeket.
Egy Ukrajnát sújtó békediktátum nem hozna tartós békét.
Ahogy a magyarok torkán is csak a nagyhatalmak erőltették le Trianont és máig nincs békessége benne a magyar embereknek.
Az egész békeszólam-dalárda nem más mint ideológiai muníció Putyin és sajnos most Amerika imperialista törekvései, valamint vezetőik sértett egójának bosszúvágyához.
A következő tény: Ha beáldozzák Ukrajnát vajon jól lakik a medve? Természetesen nem. Ijesztő lenne egy orosz-magyar határ. Miért is kérték felvételüket a NATO-ba a balti államok és Svédország? Mert veszélyes a medve mellett lakni.
A Nyugat, a NATO legkisebb gyengülése esetén Oroszország terjeszkedése folytatódna.
Miért nem látja ezt Magyarország? Nem volt elég lecke 1849 és 1945? Dehogynem.
A jelenlegi magyar vezetés ködösít és hazudik rövidtávú hatalmi érdekei miatt.
A magyaroknak nem jó az oroszbarátság amíg ott cárizmus van. Csak a basák jönnek ki jól a cárral, addig, amíg szolgálják őt.
Nem kell Zelenszkíjt vagy az ukránokat szeretni, csak a tényeket kéne tisztelni.
Az M1-en a TV2-n, az Indexen, az Origón, a nyomtatott sajtó nagy részében stb. nem tényekről van szó. Propaganda folyik. Hazugság ömlik.
A másik oldal is persze gyakran inkorrekt. A hatalomban is azok voltak.
A hazugság pedig hazugság marad, akár a jobb, akár a baloldal, akár a liberálisok, akár a konzervatívok mondják.
Akkor is hazugság marad ha a pulpitusról hirdetik gyülekezetekben.
A Jel. 3-ban olvassuk, hogy az állami propagandát hirdető, magát prófétának nevező asszony tanít némely gyülekezetben. Ő Jézabel. A Vadállaton lovagló asszony, a megtévesztő vallás. Babilon.
De Jézabel és Babilon el fog bukni. A hazugság el fog bukni. Vele együtt azok a mozgalmak, gyülekezetek, egyházak, keresztény szolgálatok is, amelyek, akik financiális és hatalmi érdekeikből az állam mozdonyához kapcsolták intézményeiket, szervezeteiket. Sérülni fognak, amikor Isten kilöki a pályáról a hazugság mozdonyait. Leesnek a Vadállat hátáról és megütik magukat. (Jel. 18)
Tény az is, hogy hazugság hazugság marad akkor is ha testvéreink, élő lelkiismeretű, örök élettel megáldott, Isten gyermekei mondják, írják, hallgatják.
Hazugság marad és azokban okoz kárt, lelkiismereti defektet, akik hallgatják, akik szólják.
Hívőként kötelességünk azt gondolom, a tények tisztelete és az, hogy kimaradjunk a politika uszító ködösítő ideológiai játszmáiból. A propagandából.
Annyira igyekszem liberális lenni amennyire Isten az. Tisztelve az emberi szabadságot.
A tévedésre is.
Aki szent, legyen szent. Aki erkölcstelen, és elutasítja az evangéliumot, legyen az. Legyen rá szabadsága. (Jel 22.)
Annyira igyekszem konzervatív is lenni, amennyire Isten az. Személyesen ragaszkodom a bibliai morális értékekhez és a kegyelemhez.
Nem fogok örülni ha az állam üldözi, tiltja pl a szexuális erkölcstelenséget. Nem dolga neki. Nem kérem az államot, hogy védje, támogassa a keresztény szervezeteket, intézményeket, erkölcsöt. Nem dolga neki.
Az embert nem a kikényszerített (így képmutató), erkölcs képes jobbá tenni, hanem az evangélium.
Az evangélium hirdetésére őrizze meg a szabadságot. Hagyja szabadon az egyházat is. Ne preferáljon, ne minősítsen! Ez dolga neki.
Szabadságot az igazságra és a tévedésre is. Ezt biztosítsa. Ez a dolga az államnak.
A valóság az igazság szolgái lettünk, akik hiszünk Jézus Krisztusban.
A hazugságok hallgatása, elfogadása a hazugság szeretetéhez, végül hamis Krisztusok, emberek kritikátlan sztárolásához, véleményük, torzításaik, hazugságaik kontroll nélküli elfogadásához és gáttalan, indulatos szajkózásához vezet.
A hívőket kérem: Tiszteljük a tényeket! Nézzünk utána véleményeknek, mielőtt ölre megyünk rongyos, hatalmi érdekekért, ideológiákért!