A csodák ideje – a Most.

Élni csak most lehet. Ez a pillanat az enyém.

Múlt és jövő hűtlenek. Megrabolnak, megcsalnak. A Most az, aki mindig veled marad.
A most maga az élet ideje. Mert az életet adó és fenntartó Isten a „Vagyok”. (2 Móz 3.14. Jn. 18.6.)
Ő „Vagyok” a múltban és „Vagyok”  a jövőben. Az élet pillanata, aki biztosan „Most-tá” válik számunkra ezer év múlva is.
Vele együtt lenni, élni, csak a Most-ban tudunk itt a földön is.
Ő a valóság. A nagybetűs, az igazi valóság.

Az elménkben nem ez tükröződik. Gyakran teljesen hamis kép él  bennünk a valóságról.
Olyan kép, ami a múltra és a jövőre fókuszál. A Most-tól írtózik, a pillanat útban van az értelmünk számára.
Mert sosem jó az, ami van. Lehetne jobb. Majd. Nem tudok örülni annak ami van, hisz az elmémben élő kép szerint nem perfekt.
Nem tökéletes a gyülekezet, nem jó a lakás, lehetne jobb a házasság, az autó… Majd ha bejön az üzlet, ha megáld az Úr, ha szentebb leszek, ha eleget…majd a jövőben…
És nem tudunk élni és nem tudunk boldogok lenni, mert azt csak most lehet.
Azonban  értelmünkben mégis mindig átlépjük a jelen pillanatot, ami az élet pillanata.
Elégedetlenkedünk és sóvárgunk.
Ám „a tegnap elmúlt, a holnap meg sosem jön el.”
Félelmek meg aggódás és ábrándok meg csalfa remények között töltjük a napjainkat.
És nem élünk és nem vagyunk boldogok.

Pál azt mondja a Róma 12-ben, hogy adjuk oda magunkat élő áldozatul Istennek. Ennek első lépéseként pedig változzunk meg szívünk értelmében. Ne igazodjunk a korszellem értékrendjéhez, türelmetlen elvárásaihoz. A korszellem az elménken keresztül hajszol, köt a múlthoz és a jövőhöz, meggátolva a jelen, a Most átélését és a randevút a Vagyokkal.
Hát, amire Pál kér, azt nem tudjuk egyik pillanatról a másikra megtenni.

Az ember a természetfeletti produktuma. Van bennünk igény a láthatókon túli értékekre. Ezek nélkül nem tudunk boldogok lenni. Egy eksztázis igény ez bennünk. A drogok, az eksztatikus zene, az okkultizmus, a tinédzserek „lusta” ábrándozásai ebből az igényből fakadnak.
Azonban Isten eksztatikus szeretetében elégül ki maradéktalanul ez a vágy.

Mit tudunk tenni az élet, a boldogság, a természetfeletti, a Vagyokkal való találkozás érdekében?
Elcsendesíthetjük az elménket. Komolyan nagy feladat. És nem a módszer a lényeg, hanem az hogy a nyugalomban, a csendben megtaláljuk a szombatot, a Vagyokot, a szeretettségünket.
Ő a lényeg.
Minél intimebb a randevú vele, annál természetesebb a természetfeletti; a csodák ebben a csendben, nyugalomban.
Mert a hit ideje is a Most, és a hit helye is ott van, ahol találkozunk Vele.
(Nekem a nyelveken szólás, nyelveken éneklés működik, a feleségemet a természet szemlélése húzza bele a Mostba, a Szombatba. Nincs tuti recept. De itt van a Szent Szellem!)


A nyelveken szólás a lélegzéshez kötött. A lélegzés a Most-hoz köt. Most kell lélegeznem, hogy éljek.
Nem mondhatom: „Én már annyit lélegeztem, most lélegezzen más helyettem!”
Az sem mondhatom: „Majd ha a körülmények jobbak lesznek lélegzem, de most nem!”
A lélegzés a Mostot, az észlelésen túli csöndet, és az életet nagyon gyakorlati módon kapcsolja össze.
Egyszerűen ennyi a titka keleti légzőgyakorlatoknak is. Kiszakítanak az elme uralma, hamis valóság-értelmezése alól és csendességbe vezetnek be. A most-ba.
A nyugaton létrejött humanista, környezetformáló- és alakító kultúra számára azért olyan vonzó ez, mert a szebbre, többre, gazdagabbra törekvésében a nyugati kultúra foglyává vált saját, kényszeresen teljesítménycentrikus gondolkodásának. A jógában, más lélegzési technikákban átmenetileg lazulnak az elme kényszerei, bilincsei. A hamis és teljesítményhez tapadó elmebeli valóságkép az énképet is megmérgezte. Sosem tudja magát a nyugati ember teljesen elfogadni, holott Isten ezt tette vele Jézusban. Ez a mérgezés is gyógyul, mert csak lélegzik, igyekszik a
most-ban valami növényi szinten létezni. Létezni. Nem reflektálni.
Nem a szorgalmat, a munkát, az értékteremtés buzgalmát kell szerintem feladni, csak
vissza-visszalépni az eredeti forráshoz. A belső Csendhez, a Most-hoz, a Vagyok-hoz, a Szombathoz.
Bennünk, Jézusban hívőkben az Isten élő Lélegzete, Szelleme van!
Mennyivel teljesebb nyugalmat, csendet találunk, ha bibliai úton keressük a Most-ot és az életet.

A Nyugalom, a Csend, a Most, a Vagyok árnyékában van a csodák helye és ideje. Ott találja meg újra az egyház. A kegyelem evangéliumának teológiája, elméleti megalapozása szerintem megtörtént. Igazak vagyunk. Isten gyermekei. Nem teljesítményünk, hanem születésünk jogán. Apáé a felelősség. Ő örömmel vállalta. Ebben megnyugodtam én is.

De jó is lenne ezt átadni, Apa szeretetét közvetíteni az emberek felé teljesen gyakorlati módon!
A megtört szívek gyógyulását, a megkötözöttek szabadságát látni! Hogy a vakok látnak, a sánták ugrálnak, a betegek meggyógyulnak! Nem gyüliket építeni, meg szolgálatot hájpolni, csak látni, szemlélni Isten Jézusban működő szeretetét! Csak természetesen a természetfelettit.
Jézus sok csodája nemcsak azért történt szombaton, hogy provokálja a törvénykezőket.
A nyugalom ideje, helye a szombat. A csodák napja.  
Visszatalálni a Mostba, a Szombatba, az édes randevúkba a Vagyokkal…
Azt gondolom, ez vezet vissza a színpadiasság nélkül működő csodák, a természetfeletti világába. Mert ez a mi otthonunk.
A csodák ideje a Most. A csodák helye pedig ott van, ahol randevúzunk Vele.