Tanúskodás Jézusról és az evangélium hirdetése.

Lukács 8. 16-18.

„Nem azért gyújtanak olajmécsest, hogy letakarják, vagy az ágy alá tegyék, hanem hogy a mécstartóra helyezzék, és világítson azoknak, akik bejönnek a szobába. Mert minden rejtett dolog világosságra fog kerülni. Minden titok kitudódik és világosságra kerül. Tehát gondoljátok át alaposan, hogyan hallgatjátok! Mert akinek van, az még többet kap. De akinek nincs, attól még azt is elveszik, amiről azt gondolja, hogy az övé.”

Ez a néhány tömör mondat a „magvető” példázata, majd a tanítványok számára szóló magyarázat után olvasható.
A magvető parabolája az Isten szavát megőrző, sokszoros termést hozó jó föld, jó szív képével zárul.
A 16-os versben az Isten szava a mag, olajmécsest gyújtó lángként jelenik meg.
A „jó föld”-szívű hívőből olajmécses lesz. Aki meggyújtja, az az Atya, amivel meggyújtja pedig az evangélium.
Azért gyújtja meg, mert azt akarja, hogy aki bejön a szobába; a világba beleszületik, az hívő környezetébe kerülve lásson. Ne maradjon sötétségben.
A hívő el sem tudja rejteni a fényét, hitét. Hiszen maga Isten gyújtotta.
Aki Vele jár, őrzi szavait, nem tud tartósan el sem bújni. Ezt hangsúlyozza a Hegyi Beszéd 3 aforizmája, ahol a bizalma által igaz embert „sónak”, „hegyen épült városnak” és „a kozmosz fényének” nevezi Jézus.

Van ugyanis, aki azt akarja, hogy bujkáljunk a fénnyel.
Ezért beszél annyit az Újszövetség arról, hogy ne szégyelljük, hogy ne hallgassuk el, hogy ne fojthassa belénk a szót, az evangélium jó hírét a szorongás: „Jaj, hogy mit szólnak az emberek…”
Ez a szorongás szerintem mindenkinél jelentkezik, akár egy forgalmas téren, mikrofonba beszél valaki, akár a kávézik a munkatársával, ismerőseivel. Jelentkezett Pálnál, Timóteusnál, az Apcsel.4.-ben kollektíven akart betörni a félelem, a szorongás a gyülekezetbe. Azóta is így van, amikor érezzük a késztetést, hogy beszéljünk Jézusról.
„Tegyed inkább azt a fényt az ágy alá, leplezd el, hogy te hiszel az evangéliumban! Akkor nem lesz konfliktus, nem lesz bajod…olyan ciki most…” – fut át ilyenkor a gondolat.
Mindig át kell törni egy vékonyabb, vagy vastagabb falat. Aztán könnyű. Ez 35 év bizonyságtevő élet után esetemben is így van, minden alkalommal.

De ha hallgatsz is, ki fog tudódni testvérem, hogy te más vagy, van valami benned, ami kezdetben lehet, hogy irritálja a környezeted de aztán kíváncsiak lesznek, végül szomjasak Őrá, arra aki neked van. Akitől más vagy.
Ne hallgassuk el! Világítsunk. Nem csak a sötétség titkai lepleződnek le, hanem a világosság fiai is.
Így is, úgy is kiderül, hogy benned Krisztus él.
Az Atya ezért gyújtott meg téged. Nem, hogy az ágy alá dugjon.
Nagyon kell az embereknek az aki neked van, Jézus Krisztus személye.

Nem a „Jóistenről” beszélek. Az „isten, a jóisten” fogalmát mindenki alakíthatja a maga képére, alkotván magának egy kis „zsebistent”, akit ha kell előránt, ha nem kell, hát zsebre dugva tartja.” (copyright by Marika)
Ha elkezdünk Jézusról beszélni, rögtön formát ölt az Isten. Ő egy konkrét személy, konkrét jellemmel cselekedetekkel.
Ő nyitotta meg az ajtót a Teremtő, az igazi Istenhez.
Nincsen más név, amelyben lenne üdvösség. Nincsen más út, csak Jézus, objektíven, tőlünk függetlenül is létező személye.
Nem az általános „Isten-fogalom”, hanem Jézus maga a kulcs a mennyhez, és az emberi szívekhez is.
Isten szeretetét nem lehet nélküle sem megérteni, sem átadni, sem elfogadni.
Nincs szó „muszájról”, hogy „muszáj” bizonyságot tenned.
Csak tudd: Képes vagy rá. Alkalmas vagy beszélni Jézusról.
Maga az Úr tett alkalmassá. Ha úgy érzed, hogy nem, akkor is.
Nem vagy egyedül amikor róla beszélsz. Segít Isten Szelleme.
Ő maga is tanúskodik Jézusról, a szívekben és jelekkel, csodákkal is.

Az evangélium maga Jézus. Isten gyönyörű álma az igazi emberről, aki tud másokért élni és halni, képes ösztönösen szeretni.
Aki után szomjazik minden ember. Őt keresi a hatalomban, a pénzben, a hírnévben, a szerelemben, a kábítószerben, a piában, a zenében.
Persze ezt néhányan sokáig tagadjuk. De aki megismerte Jézust, az tudja, hogy Őt keresi minden ember, mert haza akar találni az Apa házához, a szülői házba.
Minden megváltozik amikor Jézusról beszélünk. Akár pozitívan, akár negatívan de Őrá reagál az emberi lélek, az emberi szív.
Mert a világosságban amit Isten benned gyújtott, elkezdi látni Jézust. Mert aki látja Jézust, az látja az Atyát. Aki Őt látni kezdi, az az Apát, a valódi, a személyes Istent kezdi látni.
Van, akit boldoggá tesz rögtön, van akit megijeszt, van akit okoskodásra, ellenkezésre késztet, van aki dühös lesz.
Senkit nem hagy langyosan Jézus és az evangélium. Viszonyulásától függetlenül már látott valamit Istenből. Ez kitörölhetetlenül ott marad a szívében.

Ám nekünk is nélkülözhetetlen okosan hallgatnunk az evangéliumot.
Az EVANGÉLIUMOT. Nem mást. Mert van Tolvaj, aki lopkodja a hitet, a bizalmat, a láthatók miatti aggódás, néha elbizakodottság révén.
Ha csak természetes szinten élünk, fogy az öröm, a szeretet, a békesség, az erő, stb.
Azonban ha mi nyitottan hallgatjuk az evangéliumot és készek vagyunk tovább is adni, akkor gyarapszanak a kincseink; az Istenismeret, a szeretet, az öröm a békesség, stb…
Mert ebben is a kegyelem földi nézőpontból botrányos, meghökkentő, illogikus működése zajlik:
Minél inkább dugdossuk, őrizzük önmagunknak amink van, annál inkább tűnnek el a kincseink.
De minél többet adsz abból, ami a tiéd, annál többed lesz.
Nem kötelező, nem muszáj bizonyságot tenni egy hívőnek, de jó, áldott dolog.
Menni fog neked is, mert Istentől kaptál rá képességet, akár érzed, akár nem.