A ki nem mondott szavak.

Legnehezebb elfelejteni azokat a szavainkat, amiket nem mondtunk ki, pedig ki kellett volna mondanunk őket.
A bennrekedt, gyógyulást, vigaszt hozó szavakat, az alázat mondatait, gesztusait.
Amelyek békülést, megoldást hozhattak volna, de megfojtotta őket az önérzet és a butaság.
Van rájuk bűnbocsánat, de felejteni nehéz őket. Ilyen elmaradt gesztusokról és szavakról szól ez a vers.


A ki nem mondott szavak.

Szavak, miket elgondoltam,
mégis soha ki nem mondtam.
Szavak, miket nem felejtek,
bennem rólad emlékeznek.

Avarba hullott, tört szavak,
Ernyedt, ejtett, lágy mozdulat,
Simogatás, átölelés,
Honnan indult, véget ott ért.

Meggyűlt, gyulladt, bársony szavak,
Részeg tisztként ordítanak.
Szívre kövül kristályokban,
elfagy a szó a torokban.

Hogy „szeretlek”, hogy „bocsánat”,
el nem hagyta akkor számat.
Dérrel megvert, üszkös bánat!
Nincs gyógyító szép alázat.

„Felejtsük el, menjünk tovább!”
„Több vagy ennél drága barát!”
Nem mondtam ki. Nem felejtem.
Horda rabolta meg kertem.

Kukaság volt? Bunkó gőg-e?
Nem fedi el indák zöldje.
Rám dörömböl, hogyha alszom.
Szégyenemet tálcán tartom.

Szavak, miket elgondoltam,
mégis soha ki nem mondtam.
Szavak, miket nem felejtek,
bennem rólad emlékeznek.

Ajtómon a tavasz babrál,
Izgatottan hozná-adná
kacagó, kedves kincseit.
Némán kérem: Várj egy kicsit.

Mert ibolyák közt jégvirág,
Bűz töri ketté illatát,
Káromkodás madárdalát,
ordítás a gyermek szavát:

A szó, amit elgondoltam,
mégis soha ki nem mondtam.
Szavak, miket nem felejtek,
bennem rólad emlékeznek.

Avarba hullott, tört szavak,
Ernyedt, ejtett, lágy mozdulat,
Simogatás, átölelés,
Honnan indult, véget ott ért.