A mackónacis antihős.

Mert mindig az égbe bámult,
meg magába, vagy másra,
hát nem figyelt a matériára.

És félregombolta az ingét.
És szép verset is úgy írt; mackónadrágban.
És ott ült egy cikis, béna szobában.
És úgy is beszélt néha: nagyon gáz ruhákban.

Mert nem ügyelt a matériára.

És nem nagyon érdekelte;
Minek mi az ára?
És nem akart mászni se
a karrierfára, meg
a piramisok csúcsára.
Még pofagyalut se tett
évek óta az arcára.

Botrány.
Hát az, hogy nem ügyelt a matériára.


Akik meg szerették,
újragombolták az ingét.
– Hát nem jobb így? – kérdezték.
– De tényleg jobb! – válaszolta.
És úgy is gondolta,
de másnap reggel
megint félregombolta.

Tényleg nem figyelt rendesen a matériára!

Kérges kézzel nem dolgozott.
De mindig kapott, sok jót kapott.
És tekergették a nyakát;
Nézzen már előre és lefele is,
ez a béna barát.
Ne lógjon ki már a létből!
Faragták is őt evégből.
És ő is illeni akart a rendbe,
fésülődni a fancy-trendbe.

„Biztos lusta, csaló, vagy ostoba!”

Mert nem értette a kort,
sem magát soha.


De azt sem tudta senki fia,
hogy nem hajlik a pasi nyaka.
Hét beton nyakcsigolyával
készült el az embergyárban.

Így fütyürészget magába,
de a zsíros bizniszt nem látja.
Nem az élet királya.

Ja, és nem ügyelt a matériára!

Kellett volna, de alig
látta.

„Csillagot les, száját tátja.
Gyenge és rest. Az ő kára.”

De Gyártója mégis ellátta.

Szóval nem volt korunk hőse.
Azt se tudta, mi a tőzsde?
De kicsit se volt büszke erre.
Gyári hibás. Persze. Persze.


Hát a mese végén meg,
– Képzeljék csak! –
mindenkinél gazdagabb lett.
És Ő, akit bámult és keresett,
mindig vele nevet. Vele nevet.
Vele nevet.