Szépirodalmi írások

Kutyusok

Ó, te kis hülye! – kiáltott fel indulatosan és kicsit ijedten. Éppen, hogy sikerült félre rántania a kormányt, még jó, hogy nem jött szembe semmi!

A mai délelőtt harmadszor kellett fékeznie a kis hülye miatt.

A nagydarab férfi rutinból rótta az ismerős utcákat. Fél szeme az úton, a másik a küldeményi listán. Nem hajtott gyorsan, de a kis tarka kutyakölyök olyan váratlanul tűnt fel a kocsi előtt, hogy bizony csikorogtak a gumik, mikor félrerántotta a volánt. Most harmadszor.

Tessék, ott áll az úttest közepén. Farkát csóválja, lelkesen liheg, és naiv izgatottsággal kapkodja a fejét.

A férfi félrehúzódott az autóval. Leállította a motort. A kis kutyust figyeli. Az ijedelemnek a szikrája sem látszik rajta. A felfedezők izgalmával rója a község utcáit. Láthatóan éhes. Nem húsra-csontra. Játékra, szórakozásra, barátkozásra. Maga a jóindulatú nyitottság. Kicsit több mint kölyök, de még nem felnőtt kutya. Rövid szőrű, foxiféle, vidám, tarka foltokkal, csapkodó rövid farokkal, élénk mozgással. Már szalad is. Egy szag, egy hang, egy átrohanó látvány vonzza, ellenállhatatlanul. A férfi csóválja a fejét és indít.

– Elszöktél a gazditól… mi? Kis hülye… Te se éred így meg a holnapot… – dörmögi.

A sarokra érve teljesen le kellett húzódnia egy kanyarodó teherautó elől.

– Ekkora autó itt? – suhant át a férfin, aztán indult a következő cím felé.

– Kúl a táp, mi? Király hely, mi? Na, told az etetődbe, mert rögtön belibbennek Pöpiék, és még nem soppingoltam.

Telefonhang. Olyan éles, hogy szinte átrepeszti a plázabeli gyorséttermen terpeszkedő beszédhangból, edénycsörgésből, az éppen hallható sláger monoton hangjaiból összeálló jellegzetes vastag atmoszférát.

A divatosan öltözött tini fényes, hatalmas övcsatja mellől leakasztja mobilját.

– Na, csá. Jöttök? – felpattan a székről, törékeny, szép arcán izgatottság árad el. Szája szinte a füléig szalad. Lelkesen gesztikulál szabad kezével, miközben aprókat ugrik.

– Este? Király. Állat lesz. Lányok is… Pár celeb… – mondja lazán, kicsit megkomolyodva, konspirálóan – Újak, persze… Faterék?… Persze, elengednek, akármeddig… Van… Lé is… amennyi kell… A tegnapi parti tök gáz volt… Szerintem is… A mai kúl lesz… Akkor este… Hali!… – visszaakasztja a telefont övébe, és leereszkedik a még mindig étkező barátja melletti székre.

– Este ott lesz Tetkós! – A másik kezében félúton megáll a villa.

– A Tetkós a tévéből? – kérdezi hitetlenkedve.

– Lepetéztél, mi? Most hívott a Franyó. Tudod, aki sminkeli. Tegnap ott volt a buliban. Azt mondja Tetkós látta a képemet. Szerinte csípne engem a kamera. Ma este azért is jön. Meg akar ismerni…

– Hát ez király…csak azt mondják, hogy meleg és tini srácokra hajt… – mondja csalódottsággal hangjában a másik, és a szája elől visszateszi a falatot a papírtányérra.

–Baromság! Bejuttathat a médiába…különben meg, tudok vigyázni magamra! Menjünk. – replikáz a széles öves és elindulnak a Saxoo felirat felé. Kell valami jó új cucc estére.

– Akkor hát gó!

A gyorsétterem feletti szint karzatán a korlátnak könyökölve két férfi nézett lefelé. Egyikük épp zsebre tette a mobilját. Gúnyos árnyalattal hangjában szólt a másikhoz:

– Láttad a kis csini fiút? Még ugrált is örömében. Meglesz neked. Csak duma és fellépés kérdése… meg némi poré, ha kell.

Társa nem válaszolt. Szoláriumbarna, krémektől fényes profilján mohó mosoly suhant át. Szeme sarkán lombseprűt formáztak a ráncok, amint hunyorítva, a távolodó tiniket figyelte…

A nagydarab féri hazafelé tartott. Késő délután volt már. Az ismerős utcába kanyarodva már messziről meglátta a baljóslatú lapos kis kupacot az úttesten. Remélte, hogy nem az lesz. Amint közeledett a véres halomból kirajzolódtak a barna-fekete foltok.

Szinte egészen lapos volt a torz kis maradvány.

– Az a teherautó – ötlött fel benne. – Biztosan az a teherautó…

2008 02

Szólj hozzá

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük