Az igaz ember hitből él

A napokban egy olyan témát illetően lángolt fel a vita, amit érdemes közelebbről megvizsgálni, mert az újszövetség alapjait érinti. Vajon a bűn elválasztja-e az embert Istentől? Felületes ránézésére ezen nincs mit gondolkozni. A Bibliát kicsit is ismerő embereknek azonnal beugranak Ézsaiás próféta szavai:

Ézsaiás 59:1-2. (RÚF 2014)
„Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson, hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.”

Az eset napnál világosabb – mondhatja valaki. Aki azt állítja, hogy nem választanak el a bűnök Istentől, az nem ismeri a Bibliát, tévtanító, eltévelyedett ember, aki démonok tanítását mondja. Eléggé egyszerűnek tűnik.

Ha tovább olvassuk Ézsaiás prófétát, látni fogjuk, hogy miután tovább részletezi a borzalmas helyzetet, amibe Izrael fiai jutottak, egyszer csak eljut oda, hogy felkiált: „De eljön Sionhoz a Megváltó, Jákob megtérő bűnöseihez! – így szól az Úr” A hatvanadik fejezet pedig azzal folytatja, hogy világosság fog fényleni a sötétben ülőknek, amikor a Messiás eljön a földre. Egy másik ószövetségi próféta, Habakuk is hasonló mederben halad, de már ő maga kiált Istenhez az erőszak és az igazságtalanság miatt, majd azzal folytatja, hogy eljönnek a káldeusok, akik Isten bosszújának az eszközei. Ezután érkezünk el a második fejezethez:

Hab 2:1-4. (RÚF 2014)
„Őrhelyemre állok, odaállok a bástyára, figyelek, várva, hogy mit szól hozzám és mit felel panaszomra. Válaszolt is nekem az Úr, és ezt mondta: Írd le ezt a kijelentést, vésd táblákra, hogy könnyen el lehessen olvasni! Eldöntött dolog már, amiről kijelentést kaptál, hamarosan célhoz ér, és nem okoz csalódást. Ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik, nem marad el. Az elbizakodott ember nem őszinte lelkű, de az igaz ember a hite által él.”

Miközben felvésettek a pusztulás és a bosszú szavai, hogy könnyű legyen elolvasni őket, elhangzik az Istennel való kapcsolat alap igéje: Az igaz ember a hite által él. Luther fedezte fel ezt az igazságot ötszáz évvel ezelőtt, de úgy tűnik, hogy újra és újra fel kell fedeznie minden nemzedéknek, mert minduntalan elhomályosodik. Az igaz ember a hite által él.

Mit jelent a hit által élni? Az ember nem a cselekedetei miatt lesz igaz. Az ember természete bűnös születésétől kezdve, amit nem lehet jó cselekedetekkel megváltoztatni. Akkor hogyan lesz igaz bárki? A hite által. Ábrahám volt az első ember, akiről azt mondja az Írás, hogy hitt az Istennek és a hite tulajdoníttatott neki igazságul. Elhitte, hogy Isten saját gyermeket és végső soron temérdek leszármazottat fog neki adni.

Róma 4:3-8. (RÚF 2014)
De mit mond az Írás? „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számította be neki igazságul. Aki fáradozik, annak a bért nem jutalomként számítják, hanem azért, mert tartoznak azzal. Aki pedig nem fáradozik, hanem hisz abban, aki megigazítja az istentelent, annak Isten a hitét számítja igazságul. Ahogy Dávid is azt az embert mondja boldognak, akinek Isten cselekedetek nélkül tulajdonít igazságot: „Boldogok, akiknek megbocsáttattak törvényszegéseik, és akiknek elfedeztettek bűneik. Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.”

Tehát Isten az istentelen, szentségtörő embert igazítja meg, azt az embert, aki bűnöket követett el. Már ez az igerész is előrevetíti, hogy valami történt Ézsaiás előtt, ami azt okozta, hogy a bűn elválasztotta az embereket Istentől. Ugyanis Ábrahám idejében világosan nem így volt: Ábrahámnak Isten nem nézte a bűneit, hanem a hite miatt igaznak nyilvánította. De az is nyilvánvaló, hogy Ézsaiás után is történt valami, ami azt okozta, hogy az ember bűnei nem állnak többé Isten és az ember közé, ugyanis Pál így folytatja:

Róma 4:9-12. (RÚF 2014)
Most tehát a boldognak mondás csak a körülmetélteknek szól-e, vagy a körülmetéletleneknek is? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak Isten a hitet számította be igazságul. De milyen állapotában fogadta el őt igaznak: körülmetélten, vagy körülmetéletlenül? Nem körülmetélten, hanem körülmetéletlenül. Sőt a körülmetélkedés jelét is körülmetéletlenül tanúsított hite igazságának pecsétjéül kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, és az igazság azoknak is beszámíttassék; és hogy atyja legyen azoknak a körülmetélteknek is, akik nemcsak körül vannak metélve, hanem nyomába is lépnek atyánk, Ábrahám körülmetéletlenül tanúsított hitének.

Vagyis Ábrahám apja lett azoknak a pogányoknak, akik követik az ő hitének nyomdokait. Ezek szerint ma is elég Ábrahámhoz hasonlóan hinni, és Isten igaznak nyilvánítja az embert. Tehát ma sem a cselekedetek miatt, vagy épp bizonyos tettek hiánya miatt lesz valaki igaz, vagy marad bűnös, hanem a hite megléte, vagy nem léte miatt. Lényegében arról van szó, hogy mi is igaznak, hűségesnek tartjuk Istent, aki megtartja az ígéretét, és így ő is igaznak nyilvánít minket. Az a kapcsolat, amely megtört Ádámban, helyre állhat hit által. De mi okozta a változást Ábrahám után?

Róma 4:13-15 (RÚF 2014)
Mert Ábrahám vagy az utóda nem a törvény, hanem a hitből való igazsága alapján részesült abban az ígéretben, hogy örökölni fogja a világot. Hiszen ha a törvény alatt élők az örökösök, akkor üressé lett a hit, és hiábavaló az ígéret, mivel a törvény csak Isten haragjához vezet. Ahol azonban nincs törvény, ott nincs törvényszegés sem.

Vagyis amikor bejött a törvény, akkor a törvény elleni cselekedetek, vagyis a bűnök haragot nemzettek Istenben, és elválasztották az embert Istentől. Azonban ismét történt valami: Isten elbocsátotta az ő fiát, hogy testet kapjon és bejöjjön a világba, és ő, aki bűnt nem ismert bűnné legyen, hogy mi pedig Isten igazságossága legyünk, vagyis igaz emberek (2 Kor. 5:21). Jézus rombolta le a bűnt, amely a törvény alatt levőket elválasztotta Istentől. A Róma levél is ide lyukad ki:

Róma 4:16-25.
Azért hitből, hogy kegyelemből legyen, és így bizonyos legyen az ígéret Ábrahám minden utóda számára: nemcsak a törvényből valóknak, hanem az Ábrahám hitét követőknek is. Ő, ahogyan meg van írva: „sok nép atyjává tettelek téged”, mindnyájunk atyja Isten színe előtt, akiben hitt, aki megeleveníti a holtakat, és létre hívja a nem létezőket. Reménység ellenére is reménykedve hitte, hogy sok nép atyjává lesz, ahogyan megmondatott: „ilyen sok lesz a te utódod!” Mert hitében nem gyengült meg, amikor arra gondolt, hogy százesztendős lévén, elhalt már saját teste, és Sára méhe is elhalt. Isten ígéretében nem kételkedett hitetlenül, sőt megerősödött a hitben dicsőséget adva Istennek, és teljesen bizonyos volt afelől, hogy amit Isten ígér, azt meg is tudja tenni. Ezért Isten ezt „be is számította neki igazságul”. De nem egyedül érte van megírva, hogy „beszámította neki igazságul”, hanem nekünk is, akiknek majd beszámítja, mert hiszünk abban, aki feltámasztotta a halottak közül Jézust, a mi Urunkat, aki halálra adatott bűneinkért, és feltámasztatott megigazulásunkért.

Nekünk már nem abban kell hinni, hogy Isten gyermeket ad, és megsokasít, hanem abban az Istenben, aki feltámasztotta a mi Urunkat, Jézust a halálból, aki a mi bűneink miatt halt meg, és Isten feltámasztotta a halálból a mi megigazulásunk miatt. Aki ebben hisz, azt többé nem választják el a bűnei Istentől, mert igaz ember. Az igaz ember is követ el bűnt, de ettől sem bűnös nem lesz, sem a bűne nem áll Isten és közé. Ezt nehezen fogadja el a vallásos ember. Nehéz elhinni, hogy Jézus tényleg elbánt a bűnnel; a mi Dávidunk legyőzte Góliátot, nem megdobálta kavicsokkal, hanem egyetlen kaviccsal úgy találta el, hogy meghalt, és utána levágta a fejét. Értsük meg, hogy Jézus megjelent az idők végén, és áldozatával eltörölte a bűnt (Zsidó 9:25).

Akkor most kövessünk el bűnöket nyugodt lélekkel? Dehogyis! Bár sokszor éri az Isten kegyelmét hirdetőket az a vád, hogy a bűnös életmódot propagálják, de ez nem igaz. Én még nem hallottam olyan embert, aki azt állította, hogy most már nyugodtan követhetünk el bűnt. Pál is azt mondja, hogy akik belemerítkeztünk Krisztusba, meghaltunk a bűnnek, akkor hogyan is élhetnénk még mindig benne? De mégis előfordul, hogy újjászületett hívőként is a test indulatát követve bűnt követünk el. Ez előfordul azokkal is, akik azt gondolják, hogy a bűn elválasztja őket Istentől. Valójában azonban ilyenkor kiderül, hogy nem gondolják komolyan, mert odamennek Istenhez és megvallják a bűneiket, megbánják, igyekeznek elhagyni, és azt gondolják, hogy ettől az megszűnt, és helyreállt a kapcsolat Istennel. Azonban ha a bűnük elválasztotta volna őket Istentől, akkor Isten bezárta volna a füleit előttük.

Testvérek, csupán a Jézusba vetett hit tesz igazzá, semmilyen cselekedet nem tud igazzá tenni. Ha azt gondoljuk, hogy valahogyan félre kell tennünk az útból az elkövetett bűnt, akkor hamarosan az erre irányuló technikák rabságába kerülünk, és anélkül, hogy észre vennénk, eltávozunk a hittől. Azonban ha megint a cselekedetekben bízunk, megint a cselekedetekkel akarjuk kivívni az igaz voltunkat, akkor Krisztus nekünk semmit nem használ.

Értsük meg, hogy Isten többé nem emlékezik meg a bűneinkről és a törvénytelen cselekedeteinkről (Zsidó 8:12, 10:17, Jer 31:34). Ne engedjük meg, hogy kibeszéljenek bennünket a hitünk erősségéből. Erős torony az Úr neve, ahhoz folyamodik az igaz és biztonságban lesz.

Róma 8:30-34. (RÚF 2014)
Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette. Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki vádolná Isten választottjait? Hiszen Isten az, aki megigazít. Ki ítélne kárhozatra? Hiszen Jézus Krisztus az, aki meghalt, sőt feltámadt, aki Isten jobbján van, és esedezik is értünk.

Értsük meg, hogy maga Isten döntötte ezt el, és ha képes volt megsokasítani Ábrahám magvát a reménytelen helyzet ellenére, akkor képes volt minket elhívni, megigazítani és megdicsőíteni is képes. Isten velünk van, és nem ellenünk. Ha a bűneink még mindig elválasztanak tőle, akkor nem tud velünk lenni, mert a testünkben benne van a bűn. Tudta ő mindig is, hogy ki vagyunk szolgáltatva a bűnös ádámi természetnek, és ezen semmit nem tudunk változtatni. De ekkor is szeretett bennünket, Isten a bűnös embert is szereti. Éppen azzal bizonyította ezt be, hogy nem kímélte a tulajdon egyetlen fiát, és mindannyiunkért odaadta. Mikor Pál ide ér, elborítja a Szent Szellem és felkiált: kicsoda vádolja Isten választottjait?! Isten???Aki megigazít?! Hát hogyan is tehetné, amikor éppen a bűn miatt adta oda értünk a fiát. Ki kárhoztatna bennünket? Krisztus, aki azért halt meg, hogy többé senki ne tudjon bennünket, akik hiszünk, jogosan kárhoztatni? Hogyan kárhoztatna Jézus Krisztus, amikor feltámadt és ott ül az Atya jobb oldalán és esedezik értünk!

Bármennyire is nehéz elhinni, ma semmi nem választ el minket Isten szerelmétől, ami Krisztusban van. Még a bűn se. Éppen ebben van az erőnk a bűn ellen. Akik ugyanis kegyelem alatt vannak, azokon a bűn nem uralkodik. Ne hagyjuk, hogy vallásos emberek elbizonytalanítsanak bennünket a hitünkben. Az igaz ember a hite által él!