Bűn és kegyelem. 2.

Miért is igyekezzek tisztán élni, ha úgyis kegyelemben vagyok?

                                                      

Az előző rész lényege az volt, hogy a bűn természete az evangéliumban megjelent kegyelem alatt sem változott. A halál, a romlás magvait hordozza és szórja továbbra is.
A kegyelem azért jött el, mert bebizonyosodott, hogy sem a lelkiismeret, sem a Mózes törvénye nem képes védelmet adni a bűnnel szemben.
Ezért adott Isten Jézus áldozata által váltságot a bűnből és a halálból.
A kegyelem révén, amely nem táptalaja, hanem egyetlen valóságos és hatékony ellenszere, oltóanyaga a bűn járványának.
A kegyelem révén, amely nem emberi cselekedetek, gyakorlatok által működik, hanem hit által.
A hit általi kegyelembe-jutás, bűnbocsánat, megigazulás mindenkinek elérhető az evangélium miatt. Ezzel Isten kockázatot is vállalt.
Mert mindenkiben, aki valóságos kijelentést kap a kegyelem evangéliumáról megfogalmazódnak Pál kérdései:
„Akkor lazán vétkezhetek?” Sok hívő eleinte nem az apostol válaszával felel: „Szó sem lehet róla!”
Mások később sem, így a bűn a kegyelem korszakában is pusztít sorsukban.

Kicsit módosítva, újra felteszi a kérdést Pál a Róma 6-ban:
„Feljogosít-e a kegyelem a lazaságra, hiszen már úgyis megvan a bűneink bocsánata?”
Újra a lakonikus válasz: „Szó sem lehet róla!”
Miért is? Egy másik szempontot hoz be az érvelésbe Pál apostol.
Azért nem, mert a bűn olyan, mint a fáraó: rabszolgává tesz.
Pontosan a szabadság végig nem gondolt hajszolása visz bele a szabadság ellenkezőjébe, a kötelékekbe és a fogságba.
Az ember ugyanis létezésében szabad, de nem független lény.
Vagy a „Fáraótól” és a bűntől függ, vagy Jézus Krisztustól és a kegyelemtől.
Az előbbi nem választás kérdése, de Jézusnak és a kegyelemnek önkéntesen kell alávetni magunkat. Ám ez az alávetés, pontosan a kegyelem és Isten megismert szeretete miatt, már nem kényszer, hanem édes, választott függőség.
Az ember ugyanis olyan lény, aki valakinek mindig szolgál.
Vagy Istennek, vagy a bűnnek.
A kegyelem azt teszi lehetővé, hogy Istennek tudjunk szolgálni, engedelmeskedni, mint a gyermekei és így teljesedik ki az emberi szabadság.
Örömmel, szabad akaratból, meggyőzve Isten szeretete miatt, „lefegyverezve” a kegyelem által, Istennek engedelmeskedni.

Róm.6. 15-18
Mit is tehát? Vétkezzünk-e mivelhogy nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt? Távol legyen. Avagy nem tudjátok, hogy akinek oda szánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, akinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra? De hála az Istennek, hogy [jóllehet] a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtek a tudomány azon alakjának, amelyre adattatok. Felszabadulván pedig a bűn alól, az igazságnak szolgáivá lettetek.

A Róma 7-ben egy más megközelítésű kérdést tesz fel: „Ha már úgyis kegyelemben vagyunk, miért is törekedjünk a jóra, miért válasszuk a szeretetet, a vágyaink kiélése révén elérhető boldogság helyett?”
A választ házasság párhuzamával adja meg Pál.

Róm. 7.4
Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, aki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek.

A Biblia sok helyen mutatja be Istent úgy, mint férjet, vőlegényt, aki néha haragszik hűtlen feleségére, Izraelre és az egyházra, de szenvedélyes szerelemmel szereti is. Előfordul, hogy szinte könyörög hozzá, becézi őt.
Meg is halt érte.
Végül ki is teljesedik a szerelem, a szövetség mindkét esetben.
Happy end a vége.
Ha fülig beleszeret az ember valakibe, aki esetleg más anyanyelven beszél, vajon megtanul-e a azon a nyelven beszélni?
Ha látod, hogy aki szeret, és akit te is nagyon szeretsz, őt zavarja az egyre terebélyesedő pocakod, akkor lemondanál-e az esti kolbászról? Megtanulnál-e salátát enni? Annak ellenére, hogy a nyelvtanulás, vagy a salátaevés okoz némi szenvedést is neked?
Szerintem igen.

Képzeljük el, hogy együtt van a szerelmes ifjú pár a nászúton.
Elmondják egymásnak, mennyire szeretik egymást. Vajon normális dolog-e ha az egyikük, mondjuk az ölelkezés után nekiáll, tisztázni a dolgokat. Például:
„Drágám, most már összeházasodtunk, itt vagyunk a nászúton. Akkor most beszéljük meg, hogy meddig mehetek el más nőkkel!
Ha néha meg is csallak, akkor neked legalább lesz lehetőséged megbocsájtani nekem.
Hiszen elmondtad mennyire szeretsz, és hogy kész vagy megbocsájtani.
Na, én szeretnék lehetőséget adni erre neked. Mit szólsz? Jó, mi?”

Azt hiszem, csak egy bolond tenne ilyet. Emellett mélyen tisztességtelen is a szövetséges fél, a feleség, a férj, vagy Isten iránt.
Mégis hívők sokasága viszonyul Istenhez ilyen szemlélettel: „Vajon mi fér még bele Istenem a kegyelmedbe?”
Fenti okoskodás csak azt mutatja, hogy sokszor nem értjük Isten szándékait, nem ismerjük a kegyelmét.
Ő szeretet-kapcsolatra vágyik, nem főnök-beosztott, vagy úr és rabszolga viszonyra.
Olyan szeretet-kapcsolatra, amelyben értelmetlenek az afféle kérdések, hogy meddig mehetek el?
A kegyelem arról szól, hogy engedd, hogy úgy érintsen meg Isten szeretete, hogy egy centire se akarj elmenni se a házastársadtól se Istentől!  
Az Isten szeretetére vonatkozó görög szót, az agapé-t, körülírás nélkül, egy szóban, csak úgy lehet visszaadni, hogy szerelem. Ezért már a törvényben feltárja a szívét az Úr, mondván: „Féltékeny Isten vagyok.” (2. Móz. 20. 5.)

Nem azért nem akarsz távolodni Jézustól, mert tilos és félsz, hogy baj lesz, hanem azért, mert szereted Őt!
Ne azért legyél hűséges a feleségedhez, mert meg van írva a Tízparancsolatban, hanem, mert őt szereted, ő kell, és senki más nem kell.
Az Úr még ennél is többre vágyik. Ezért meg is halt értünk és kiárasztotta az evangélium által a kegyelmet az emberiségre.

Aki hisz Jézus Krisztusban, annak az életében működővé válik a kegyelem.
Már nem azért teszek jót, mert ezt várja el Isten, hanem mert szeretem Őt, és ki akarom mutatni, hogy szeretem Őt.
Ilyen változást a hívőben először a kegyelem megismerése feletti hála indít el.
A hála és a félelem megszűnése közel vonz Jézushoz, és az együtt járás, a közösség során a hála átalakul az emberben rajongó szeretetté.
Az iránta érzett hála és szeretet miatt, hozzá méltóan igyekszem élni.
Ezért is kerültek az Újszövetségbe életvezetési tanácsok, rendeletek, főleg a levelek végén. Azért, hogy a kegyelmet frissen megismert emberek, akiknek nincs még erős képessége a jó és a rossz közötti különbségtételre, sorvezetőt kapjanak, fogódzókat ahhoz, hogy milyen a Krisztushoz méltó élet erkölcsi vetülete.

A hívő szívében az együtt járás során megszületik egy stabil szeretet az Úr felé és már nem azért igyekszik tisztán élni, hogy kiérdemelje Isten viszont-szeretetét, ellátását és hogy elkerülje a büntetést, hanem azért él tisztán, mert biztos az Úr szeretetében.
Már, e megelőlegezett szeretethez méltóan akar élni.
Ez az újszövetség.

Titus 2.11-12.
Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek,  Amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon:

Folytatás köv.